Ítélet: felmentették Molnár Gyulát
Lezárt csatornazsilipek és apadás Budapesten
A Duna vízszintjének emelkedése miatt az utolsó csatornazsilipet is lezárta a fővárosi árvízi védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek. Egyben magasvízi üzemmódba állította az átemelő telepeket is. A Duna vízállása kedden 13 órakor 530 centiméter volt Budapesten.
BKK: terelések és útlezárások nehezítik a közlekedést
Folytatódnak az 1-es villamos vonalának hosszabbításához kapcsolódó munkálatok, ezért további útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra lehet számítani a kerületben.
Molnár indul a választásokon, a Fidesz szerint lepapírozták a korrupciót
Közleményben reagáltak az érintett felek a Kúria keddi ítéletére. Mint ismert a legfelsőbb bírói fórum bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt SZDSZ-es alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól. A XI. kerületi Fidesz szerint ügyesen "lepapírozták" a korrupciót, amit Molnár Gyula azzal utasít vissza, hogy szerinte az ügy lezárult. Úgy véli, az igazságtalanságot ott kell helyretenni ahol elkezdődött, az önkormányzati választáson.
A kerület díszpolgára, Bodrogi Gyula 80 éves
Közösségi terek megújulására lehet pályázni
Lakóközösségek, civil szervezetek, óvodák, iskolák és önkormányzatok is pályázhatnak közösségi tereik megújítására a Let's Colour Településszépítő Egyesület pályázatán június 1-ig. A nyertes 800 négyzetméternyi falfelület festéséhez elegendő festéket nyer.
Van elég férőhely a kerületi ovikban
Június első hetében kapnak értesítést a családok gyermekeik óvodai elhelyezéséről. A jelentkezések értékelése elkezdődött, várhatóan idén is minden kerületi gyereknek lesz helye Újbudán az óvodában. Korábbi hírekkel ellentétben nem most ősztől, hanem 2015. szeptemberétől kötelező a háromévesek óvodáztatása. 2014-ben 5 évesen óvodakötelesek a gyerekek.
Adóbevallás: már csak egy nap!
Az adóhivatal és a posta is tovább tart nyitva kedden az adóbevallás miatt. Kedd éjszaka ugyanis lejár a személyi jövedelemadó ívek beadásának és az adó megfizetésének határideje. A kitöltött és aláírt bevallás benyújtható a NAV ügyfélszolgálatain, feladható postán, vagy elküldhető az Ügyfélkapun keresztül is.
Újabb térfigyelő kamerák figyelik a kerületet
A kerületi gyorsasági motoros remekelt Imolában
Még 1,8 milliárd forint van OTP SZÉP kártyákon
Két hét múlva, május 31-én jár le a SZÉP kártyákra 2012-ben utalt juttatások felhasználási ideje. Az OTP jelzése szerint a kibocsátott kártyákon még átlagosan 10 ezer 700 forintnyi juttatás vár elköltésre május végéig.
Hungarikum lehet a Dcont vércukormérő készülék
A 77 Elektronika Kft. vércukormérője került orvostechnológiai termékek közül elsőként a Magyar Értéktárba. A Hungarikum Bizottság döntése után a Dcont® vércukormérő készülékek, hivatalosan is elismert nemzeti értékké váltak – jelentette be Zettwitz Sándor, az újbudai vállalat ügyvezető igazgatója. A Hungarikum Bizottság a Magyar Értéktárba bekerült termékek közül választja ki azokat, amelyeket hungarikummá nyilvánít.
Váltókarbantartás miatt módosul vasárnap a villamosközlekedés
Váltókarbantartást végez a kerületben a BKK, ezért változik a villamosok forgalmi rendje dél-budán. A munkák a Szent Gellért téren és a Móricz Zsigmond körtéren lesznek, ezért vasárnap egész nap módosul a 18-as, 19-es, 41-es, 47-es, 48-as és a 49-es villamos menetrendje.
Június 21-től érvényes a nyári vasúti menetrend
A nyári menetrend minden évben a balatoni vasútvonalakon júniustól érvénybe lépő változásokat tartalmazza. Az idei lista június 21-től augusztus 31-ig lesz érvényben, azonban a MÁV START honlapján már megtekinthető és letölthető.
Madárlesen jártak a rajzverseny legjobbjai
Madárlesen voltak az Újbudai Pedagógiai Intézet által szervezett Föld napi rajzpályázat legszorgalmasabb résztvevői. Az egynapos programra a Madarak és Fák napján került sor, amikor a Dunatetétlen menti Böddi-Székre kirándultak az Ádám Jenő Fenntartói Gyakorló Általános Iskola diákjai.
Deutsch: a magyar érdekeket kell képviselni Európában
Lezárják a Soproni utat a Hengermalom úti csomópontnál
Folytatódnak az 1-es villamos vonalának hosszabbításához kapcsolódó munkálatok, ezáltal további útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra lehet számítani a kerületben. Szerdától a Soproni út lesz lezárva a Hengermalom úti kereszteződésben.
Tavaszünnepet rendezett Kossuth Gyermekotthon
Népdaloktól volt hangos a Domokos iskola
Önkéntes munkában újult meg egy Etele úti park
Önkéntes munka keretében újult meg a kerületben egy korábban elhanyagolt park. A munkát az Önkéntes Központ Alapítvány szervezte, az a felújítást a MOL dolgozói végezték.
Nagyszabású virágültetésbe kezdett a főváros
Több mint kétszázezer egynyári növényt ültet a FŐKERT Nonprofit Zrt. a budapesti parkokba. Legnagyobb százalékban Begónia, Kakastaréj, Verbéna, Bársonyvirág, Zsálya és Paprikavirág kerül az ágyásokba. Olyan növények, amelyek alkalmazkodnak a változó időjárási trendekhez, melyek várostűrése, szárazságtűrése kiemelkedő.
Túlszárnyaltuk Európát szemétszedésben
Több mint 1800 helyszínen, közel 200 ezer önkéntes mintegy másfél milliárd forint értékű munkát végzett az idei TeSzedd! szemétgyűjtési akcióban. Az program második napján, a Tisztítsuk meg Európát! kezdeményezés keretében nemcsak itthon, hanem 16 Európai Uniós tagállamban és öt a közösségen kívüli országban is tettek környezetükért az önkéntesek. Legtöbben a magyarok vettek részt a munkában.
Tavaszi muskátlivásár volt a kerületben
Bajnoki döntőben a MAFC
Két mérkőzést is játszott a múlt héten a MAFC csapata, a férfi kosárlabda másodosztályban. Először a másik bajnokesélyes Bonyhádot fogadták, majd a TF-hez látogattak Dinnyés Attila tanítványai. A végeredmények alapján bajnoki döntőbe jutott az újbudai csapat. A MAFC játékosai legközelebb pénteken lépnek pályára, Törökbálinton.