Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Harmincéves a Törökugrató suli

Újbuda   |   2014, május 12 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját a gazdagréti Törökugrató Általános Iskola. A jeles nap alkalmából rendezett ünnepségen felköszöntötték a pedagógusokat és díjazták az iskolai versenyeken eredményesen szereplő diákokat. Az ünnepi programon volt kultúrműsor, énekes és hangszeres bemutató, valamint öregdiák-tanár találkozó is.

Három évtizeddel ezelőtt, Gazdagréten elsők között kezdte meg működését a német nemzetiségi oktatást is végző Törökugrató utcai iskola.
- Az első tanévnyitó 1984. szeptember 3-án volt és még most is vannak olyan kollégák, akik akkor jelen voltak az eseményen és azóta is itt tanítanak – mondta az évforduló ünneplésén Fretyánné Kozma Éva igazgató, aki 25 éve dolgozik az iskolában.

Az idősebb tanítók szerint 1984-ben nagy várakozás vette körül az iskola indulását, amit az is bizonyít, hogy az első tanévet 380 gyerekkel zárták. Azóta közel 2000 tanuló ballagott el a gazdagréti intézményből, amelynek eddig 290 dolgozója volt. Az igazgató reméli, hogy további 30 évig töretlenül működik majd az iskola.

Hoffmann Tamás polgármester elmondta, hogy a kialakulóban lévő gazdagréti lakótelep életében fontos közösségépítő szerepet töltött be a Törökugrató iskola, melynek falai között azóta több generáció felnőtt. Az igazgató és a kerület vezetője elsőként az iskola megalakulása óta ott tanító, illetve az indulástól nyugdíjazásukig ott dolgozó pedagógusokat köszöntötte. Később átadták a jubileumi évvel kapcsolatos rajz-, és irodalmi pályázatok legjobbjainak járó díjakat is. A diákok ünnepi kulturális műsorral készültek és bemutatták hangszeres és énektudásuk legjavát is. A jubileumi nap esti öregdiák-tanár találkozóval zárult.

T.D. - ÚjbudaTV