Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 21. szombat, Alajos, Leila

Újbuda

Sok kárt okozna az államosítás

Nemrég került nyilvánosságra, hogy a Belügyminisztérium az önkormányzati szakrendelők állami átvételét fontolgatja, és Takács Péter egészségügyi államtitkár felvetése azonnal kiváltotta a szakma és az önkormányzati szféra meghökkenését. Dr. László Imre polgármester szerint érthetetlen és káros ötletről van szó, amely azon túl, hogy folytatja az önkormányzatok kiüresítését, finanszírozási és működési szempontból is rosszabb helyzetbe sodorná a szakrendelőket.

Az egész kerület zászlóshajója lesz a Bartók-negyed

Barabás Richárd alpolgármester
Az Európai Parlament több képviselője és uniós nagyvárosok vezetői előtt mutatkozott be a Bartók-negyed és az Insert program Strasbourgban. – Az uniós városközpontok fejlesztéséről szóló konferencián a résztvevők saját tapasztalataikat és elképzeléseiket osztották meg, egymás sikereiből és tapasztalataiból nyertek inspirációt – mondta el Barabás Richárd, Újbuda alpolgármestere.

Munkába álltak a bringás közteresek

Az autós és a gyalogos járőrök között tátongó űrt fogja betölteni az Újbuda Közterület-felügyelet által indított kerékpáros járőrszolgálat, amely gyors és hatékony intézkedéseket ígér. A moratórium lejártával a felügyelet újra elszállítja a közterületen „felejtett” autókat; a tulajdonosok alig tudnak arról, milyen anyagi kár érheti őket emiatt.

Közösségi tervezéssel születhet újjá a saroktelek

1. változat

Happy enddel zárulhat az Ulászló utcai, úgynevezett saroktelek története. Erre, a koncepciókat látva, valós esély van – közölte a Saroktelek 2.0 Facebook-csoportban Simonyi Balázs, miután Andrasev Brigitta civil képviselővel együtt Hintsch György alpolgármesterrel és Kreitler-Sas Mátéval, a körzet önkormányzati képviselőjével egyeztetett az ősfás terület jövőjéről.

Átadták a Pro Medicina Újbuda Díjakat

A Semmelweis-nap alkalmából Újbuda Önkormányzata idén is elismerte a kiemelkedő teljesítményt nyújtó kerületi egészségügyi dolgozók munkáját. A Pro Medicina Újbuda kitüntetésben, illetve polgármesteri dicséretben 2022-ben több mint tizenöten részesültek. Jelzésértékű, hogy a díjazottak közel fele szakdolgozó.

Ne etesd, inkább itasd a madarakat!

A tomboló kánikula nemcsak minket visel meg, de az állatokat is, ezért a Magyar Madártani Egyesület itatók kihelyezését kéri a lakosságtól. A földre, vagy az ablakpárkányra tett tál víz ugyanis számos városi állat számára jelenti az életben maradást. Orbán Zoltán szóvivő arra is figyelmeztet, a téli hónapokat kivéve állatkínzást követünk el, ha etetjük a hattyúkat, kacsákat, és más madarakat.

Tanulva játszanak a gyerekek a táborokban

Rekordév lesz az idei: 225 ezer gyerek nyaral 2022-ben országszerte a különböző napközis és ott alvós helyszíneken – mondta Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu vezetője. Újbudán is több ezer ovis, általános és középiskolás talál kedvére való tematikus tábort; külföldiek is. A XI. kerületben az egyik legnépszerűbb a Funside Egyesület Villányi úti és Gellért téri központja. A táborozók a kikapcsolódás mellett angol, informatikai, tenisz és robotikával kapcsolatos foglalkozásokon vehetnek részt a témában jártas felügyelők és tanárok vezetésével.

Kiteljesedés plakátokon

Karinthy Márton – Karinthytok; Harcsa Veronika – Kassák-koncert; Grecsó Krisztián, Kollár-Klemencz László, Oltai Kata – Formabontók. Az elmúlt több mint öt évben egyebek közt ezekhez a XI. kerület kulturális helyszínein bemutatott előadásokhoz készített plakátokat Kollányi Julianna, az Újbuda újság tördelője és tervezőgrafikusa. Alkotásaiból június 23-án nyílt tárlat az Újbuda Galériában, ahol szeptember 9-éig láthatók az izgalmas művek. Antal Nikolett, a Központ Újbudai Kulturális Kft. kulturális igazgatója a Fulfillment/Kiteljesedés című kiállítás megnyitóján elmondta, a sokféleséget és sokszínűséget egyvalami tartja össze. Minden „kollányi julisan” jelenik meg.

Tengerparti hangulatban lehet kertipartizni a GKH-nál

Grillterasz várja nyáron a környékbelieket a Gazdagréti Közösségi Ház régi komposztálója helyén. A grillteraszt bárki – család, baráti társaság – használhatja előzetes időpontfoglalást követően. A bútorokat a közösségi ház munkatársai készítették raklapokból: kék-fehérre festették az asztalokat és padokat, a teraszra betérők így tengerparti hangulatban érezhetik jól magukat.

Oldalak