Júliustól indul az egységes mobilparkolási rendszer
Országosan egységes mobilrendszeren (NMFR) keresztül lehet fizetni július 1-től a parkolásért és az autópálya használatért. A rendszer informatikai fejlesztése két hete zárult eredményesen, jelenleg az éles üzemi tesztelést végzik a parkolási közszolgáltatók és az egységes mobilparkolási rendszert működtető zrt. leendő viszonteladói, a mobil-, illetve mobilfizetési piaci szereplők bevonásával.
Egy kis zene és valami jó olvasnivaló
Néhány napra könyvárusok szállták meg az Allee Bevásárlóközpont melletti sétányt. Az Ünnepi Könyvhét rendezvénysorozatba a hagyományoknak megfelelően Újbuda önkormányzata is bekapcsolódott. A kerület tizenegyedik alkalommal tartotta az Újbudai Ünnepi Könyvhetet a hivatalos eseményhez kapcsolódóan. A programon húsz kiadó, mintegy huszonnégy pavilonnal várta a látogatókat.
Kitüntetés az év legjobb tanulóinak
Emlékezés Zsombor Györgyre
Kilencvenévest köszöntöttek Kamaraerdőn
Elhunyt Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója
Pénteken délelőtt elhunyt Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója. A legendás Aranycsapat kapusa 88 évesen tért meg a Teremtőhöz. Évek óta küzdött komoly tüdőproblémákkal, azóta többször kórházi kezelésre szorult, életmentő műtétet is kellett végrehajtani rajta. A szívével volt problémája, három infarktuson is átesett.
Újabb fontos közlekedési változások dél-budán
Mától nagyobb lendülettel zajlanak az 1-es villamos vonalának újbudai munkálatai, mivel a Fehérvári út és a Hengermalom út kereszteződésében is megkezdődik munkavégzés. A pályaépítési és közműmunkák miatt augusztus végéig több dél-budai villamosjárat közlekedése is változik. A kényszerű átszállásoknál a már kezelt vonaljeggyel tovább lehet utazni, azonban a jegyek másik végét is lyukasztani kell.
Idén is díjazzák a magyar nyelv legjobbjait
Megkezdődött „A Magyar Nyelvért” emlékdíjak átadása. Minden évben azok a kárpát-medencei testvértelepüléseken élő végzősök kapják az elismerést, akik általános iskolai tanulmányaik során kimagasló eredményt értek el a magyar nyelv tanulásában és a művelésében. Az adai és benei fiatalok már átvették az Önkormányzat által 2012-ben létrehozott díjat.
Bálban voltak a pedagógusok
Közel 600 kerületi pedagógus vett részt a június 6-án rendezett Pedagógus Esten. A kamaraerdei rendezvényt tizedik alkalommal tartották Újbudán.
Bezárják a jegypénztárakat
A jövő év elejére mind a háromszáz jegyértékesítő automatát üzembe helyezi a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), amivel kiváltja az árusító helyeket. Az ott foglalkoztatott több mint kétszáz alkalmazott nem kerül utcára, a társaság más területen ad nekik munkát – írja a Napi Gazdaság.
Elismerték a diáksport legjobbjait
Befejeződött az egész tanévben zajló kerületi diákolimpia, melynek díjátadója a Polgármesteri Hivatalban volt. A több ezer iskolást aktivizáló versenysorozat a legtöbb fiatalt megmozgató sportrendezvény az országban. Újbuda mind az eredmények, mind a résztvevők számát tekintve az élvonalba tartozik.
Emléktáblát kapott Kubinyi András
Emléktáblát kapott a középkorkutató tudós, Kubinyi András a Bercsényi utca 6. szám alatti lakóházon. A magyar történelemtudományt évtizedekig meghatározó akadémikus nemcsak itt élt és alkotott, de tanulmányai is Újbudához kötötték.
Főzdefeszt: minőségi szemlélet a sörözésben
Új darabot mutatott be a Bethlen iskola táncműhelye
13 szív, ha dobban címmel mutatta be új előadását a gépGYERMEKálma Kortárs Táncműhely a Karinthy Színházban. A vidám és erőteljes üzenetű darab azt járja körbe, hogy találkozhatnánk valódi önmagunkkal, ha képesek lennénk megállni a mindennapi rohanásban.
Jutalmazták a sajtómunka segítőit
Módosították a választási rendszert, átalakul a Fővárosi Közgyűlés
Elfogadta a parlament az önkormányzati választási rendszer módosítását. Ennek alapján átalakul a Fővárosi Közgyűlés, melynek ezentúl a főpolgármester mellett 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz tagja. A közgyűlési döntéseknél bevezetik a kettős többség elvét. Változtattak az ajánláson is, így a nagyvárosokban könnyebb lesz polgármesterjelöltté válni. Emellett enyhítettek az önkormányzati képviselők összeférhetetlenségi szabályain is.
A váltóáram budapesti bölcsője - 100 éves a Kelenföldi Erőmű
Balaton-átúszás újbudai színekben
Ismét toborozzák az Balatont átúszókat Újbudán. A csapat tagjai az elmúlt években közösen indultak és együtt úszták át a nagy tavat, a lelkesedés óriási volt, minden induló teljesítette a távot. A kerületi csapat szervezője, Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő. A verseny július 5-én lesz.
Még tart, de hamarosan véget ér a hőség
Hamarosan mérséklődik a kánikula, hétvégére 25 fok körüli hőmérséklet vártható. Ennek ellenére szerdán a hőség miatt vízosztást rendelt el a kerület polgármestere. A Móricz Zsigmond körtéren és az Allee Bevásárlóközpontnál összesen 2600 palack vizet osztottak ki a Újbuda Prizma emberei.
Képes kiadvány ismerteti a Senior Ünnepet
Senior ünnep 2013 címmel mutatta be kiadványát az Újbudai Kulturális Intézet (KULTI) a MU Színházban. A kötet a Kongresszusi Központban tartott nemzetközi összművészeti idősfesztivál és más idősprogramok képeit gyűjti egybe. A bemutatón színpadra léptek az eddigi szenior ki mit tud-ok legsikeresebb előadói, felidézve az Újbudán indult program sikertörténetét.
Második a BME csapata a CLAAS UniTech mérnökversenyen
Hatodik alkalommal rendezték meg a CLAAS UniTech mérnökversenyt, ahol a műszaki egyetemek hallgatóinak ezúttal egyedi építésű aratógépekkel kellett megoldaniuk a mezőgazdasági munkát szimuláló feladatokat. A Budapesti Műszaki Egyetem csapata második helyen végzett. A 2008-ban indult versenysorozat minden évben hazai és határon túli egyetemek részvételével zajlik, melyen az adott év speciális feladataira tervezett és megépített gépekkel versenyeznek a csapatok.
Nemzeti Összetartozás Napja volt az Edömér utcában
Kertészkedőket vár a Kelenkert
A kelenföldi hobbikertészek hamarosan birtokba vehetik Újbuda újabb közösségi kertjét. Közel 50 ágyásra jelentkezhetnek azok, akik a városi kertészkedést szeretnék kipróbálni, a 4,6 négyzetméteres parcellákba igény szerint virágokat, zöldségeket és fűszernövények lehet majd ültetni. A parcellák bérlésére már lehet jelentkezni.
Felhívás: Munkaerő-piaci intenzív tréning kisgyermekes anyukáknak
Az anyukák újbóli munkába állása több, egyszerre megoldandó problémát vet fel. Ahhoz, hogy elhelyezkedésük sikeres legyen, tájékozódniuk kell a munkaerőpiac változásairól, azért, hogy reális képük legyen az aktuális kereslet-kínálati viszonyokról.