Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Főzdefeszt: minőségi szemlélet a sörözésben

Újbuda   |   2014, június 12 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email
Hatalmas kínálattal várta a látogatókat a Mikszáth Kálmán térről idén a Műegyetem rakpartra költöző FőzdeFeszt. A június 7-9. között hetedszer megrendezett fesztiválra közel negyven kézműves sörfőzde települt ki és több mint 100 fajta sört kínáltak. A Főzdefesztet ezúttal a Street Food Show-val együtt rendezték meg, így az izgalmas italok mellé minőségi, utcán fogyasztható ételeket is meg lehetett kóstolni.

Az Első Hazai Kézműves Sörfesztivál, azaz a Főzdefeszt célja az, hogy reflektorfénybe állítsa a lassan ismét magára találó hazai sörfőzést, összehozza a fogyasztókat, a kocsmárosokat és a sörfőzőket, hogy kóstoljanak, beszélgessenek, és szövetkezzenek a magyar sör érdekében. A szervezők feladták a leckét azoknak, akik végig akarták kóstolni az itallapot: a negyven standon csak a magyar főzdék több mint százféle sört kínáltak, de a nemzetközi mezőnyből is lehetett szemezgetni. A kínálatban olyan különlegességek is szerepeltek, mint a csokis, a banános vagy a kivis sör, a standokon pedig igyekeztek minél feltűnőbb ötletekkel elcsábítani a közönséget: találkozhattunk extrém sörcsapokkal, színpompás sörökkel és egy Barkasból átlényegült mobilsörözővel is.

A kézműves sörök legnagyobb vonzereje, hogy míg a nagy cégek elsősorban gyorsan erjesztett, szűrt, lager típusú söröket árulnak, addig a kis főzdék tradicionális eljárásokkal pasztörizálatlan, szűretlen, adalékanyag-mentes italokat állítanak elő, amelyek sokkal jobban megőrzik a sör táp- és élvezeti értékét.

- A Főzdefeszt rést ütött az ország sörfogyasztási kultúráján – jelentette ki Kósa Kolos főszervező, aki szerint míg a magyar bor- és pálinkabrandek már felépültek, illetve jó úton haladnak efelé, a sörrel jó ideig senki nem foglalkozott itthon, holott sokkal több fogy belőle, mint más alkoholból. Beszédes adat, hogy míg a kilencvenes években nagyjából négyszáz sörfőzde működött Magyarországon, ma csupán negyvenhárom. A rendezvény ötletgazdája szerint a Főzdefeszt arra buzdít, legyünk tudatosabb fogyasztók és adjunk a minőségre. A bolti és a kézműves sör között nagyjából az a különbség, mint a gyorséttermi ételek és egy finom vasárnapi ebéd között – tette hozzá Kósa Kolos.

T.D. - ÚjbudaTV