A képviselő szerint... – Görög András
Talán még győzhet a józan ész – Görög András véleménye.
Sokan kerülhetnek krízishelyzetbe a fagy miatt
Az időjárás-előrejelzések szerint az elkövetkező napokban kemény hajnali fagyokra, hideg, viharos szélre kell számítani. A téli éjszakák krízishelyzetbe sodorhatják a fedél nélkül vagy fűtés nélküli lakásban élő embereket.
Biztonságos megoldás a Fraknó utcai idősotthon látogatásához
Érintésmentes látogatószobát hoztak létre az Újbudai Idősek Házában.
Klímaváltozás és a Duna folyó
A Duna kontinensünk második leghosszabb folyama, amely mintegy 140 kilométeres hosszúságú szakaszon köti össze Magyarországot északi szomszédjával, Szlovákiával. Növény- és állatvilága változatos, számos történelmi és építészeti érték övezi partjait. A folyó kincsei azonban éppúgy kitettek a klímaváltozás hatásainak, mint bármely más természeti és kulturális érték a Földön.
Milyen híd kell Újbudának?
Pro és kontra érvek a Galvani híd ügyében. Az önkormányzat egy „városi” híd mellett érvel.
Kaptár - Kültéri bútor pályázat – Módosult és meghosszabbítva január 31-ig!
Nyílt, háromfordulós pályázat keretében keressük azokat az építészet, belsőépítészet, tájépítészet és formatervezés szakos egyetemi hallgatókat, hallgatói csoportokat és pályakezdő fiatalokat 35 éves korig, akik szívesen vállalnák az őrmezei Kaptár Ifjúsági Klub kültéri bútorcsoportjának megtervezését, aminek segítségével a klub terasza a helyi fiatalok népszerű találkozási pontjává válhat.
Elhunyt Ludasi Róbert kajak-kenu mesteredző
A többszörösen kitüntetett Újbuda Kiváló Edzője és 2015-ben Újbuda Életműdíjjal jutalmazott Ludasi Róbert, a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület elnöke január 3-án hunyt el tragikus hirtelenséggel.
Zajcsökkentés a Budaörsi Repülőtér környékén
Az érintettek bevonásával dolgoztak ki megoldásokat a Budaörsi Repülőtér térségében élőket sújtó zajterhelés mérséklésére.
Kevesebb szemetes lesz az utcákon
A köztisztaságon is kénytelen spórolni a főváros
Újabb sarc a fővárosnak
Negyedével többet kell befizetni az elővárosi közlekedés kasszájába
Élénk kulturális zsongás online térben is – Interjú Juhász Annával
2020 őszén ünnepelte fennállása 10. évfordulóját a Juhász Anna, Újbuda kulturális nagykövete által működtetett Irodalmi Szalon. Ez alkalomból terveztek egy nagyszabású gálaműsort is, ezt azonban – oly sok mindenhez hasonlóan – felülírta a járvány. Ám a mindig dinamikus és tevékeny irodalmárt a nehézségek csak további tervekre ösztönözték. Juhász Annával beszélgetünk.
Zöldebb lett az új év
Bár 2020 nem úgy alakult, ahogyan terveztük, az élet még a járvány alatt sem állt meg. A háttérben számos olyan beruházás kezdődött el vagy fejeződött be, amely a zöld koncepció erősítésére irányult.
Kisebb beépítés, nagyobb zöldfelület
A Buda Gardens néven ismertté vált beruházás ügyében többkörös egyeztetést zárt le december közepén az önkormányzat tervtanácsa pozitív településképi véleménnyel, ezzel a fejlesztés zöld jelzést kapott. A tervtanács munkájában részt vettek a Szentimrevárosért Egyesület képviselői is – Szaló Péter és Hegedűs Péter –, akik véleményezték a terveket, és a végleges koncepciót ők is támogatták.
Új, nagyobb szemetesek a kerületben
A héten megkezdődött a kerületben a tavalyi költségkeretből vásárolt új hulladékgyűjtők kihelyezése, így 70 db 100 literes hulladékgyűjtő edény és 30 db kutyapiszok gyűjtő edény kerül a közterületekre.
Mikrofon helyett
Közmeghallgatás írásbeli válaszokkal 1. rész
Fővárosi centrumkórház lett a Szent Imre
Centrumkórház lett a veszélyhelyzet idejére az újbudai Szent Imre Egyetemi Oktatókórház – derült ki a december 29-én megjelent Magyar Közlönyből.
Online egyeztetés és döntés 41 ügyben
A járvány miatt továbbra sem lehet bizottsági és képviselő-testületi üléseket tartani, így László Imre, Újbuda polgármestere a képviselők véleményének kikérésével hozta meg a kerületet érintő döntéseket. Az elmúlt év decemberében az egyeztetések után 41 ügyben született határozati döntés.
Online fogadóóra Újbuda polgármesterével
Idén is folytatódnak az online fogadóórák. Első alkalommal január 13-án, szerdán 9 órától kérdezhetik dr. László Imrét, Újbuda polgármesterét. Mivel sok megkeresés szokott érkezni, javasoljuk, hogy már most küldjék el észrevételeiket, kérdéseiket Messenger üzenetben.
Alakítsuk együtt Újbuda közösségi életét!
Mit gondol, mi segítheti az újbudai közösségeket? Milyen jó, meglévő kezdeményezések vannak lakóhelye környékén? Milyen igények merülnek fel, amikor közösségi aktivitáson venne részt?
Közel 4000 gyorsteszt érkezett Újbudára
A Fővárosi Önkormányzat a járvány kitörése óta folyamatosan segíti a budapesti önkormányzatokat a járvány elleni védekezésben főszerepet játszó tesztelések terén.
Hová tehetjük a leszedett karácsonyfát?
Január 6., Vízkereszt napja van, amikor sokan a hagyománynak megfelelően leszedik a díszeket a karácsonyfáról. Nem mindegy azonban, hová tesszük a fákat.
Pályázati felhívás mezőgazdasági haszonbérleti ingatlanokra
A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. február 2. (kedd) 1000 óra
Elhunyt Sólyom-Nagy Sándor, Újbuda díszpolgára
Életének 80. évében elhunyt Sólyom-Nagy Sándor, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze, Újbuda díszpolgára.
BEAC, MAC: Ez történt az ünnepek alatt az újbudai csapatokkal
A MAC továbbra is dobogós a jégkorong-élvonalban, a BEAC három borítékolható vereséget szenvedett el az alapszakasz egyik legfontosabb mérkőzése előtt.
Véget ért az Újbudai Dekameron irodalmi pályázat
Giovanni Boccaccio Dekameronjának főhősei az 1348-as firenzei pestisjárvány elől vonultak el egy vidéki villába, ahol furfangos, vidám, pajzán és tanulságos történetekkel múlatták az időt. A 2020-as koronavírus-járvány elöl pedig szinte az egész világ visszavonult az otthonokba (önkéntes karantén, home office, távoktatás), ahol többnyire az online térben keresünk magunknak unaloműzőt.