Vidáman, lelkesen, reménykedve
„A Jerusalema dance világszerte elterjedt kihívásához csatlakozott közösségünk, az Észak-kelenföldi Óvoda kollektívája is. Mivel a tánc olyan nemzetközi nyelv, amit mindenki megért, így üzenete világszerte az öröm, a boldogság és a remény kifejezésének eszköze lett."
Újbuda ismét gyászol
Elhunyt Kissné Otta Katalin a Farkasréti Általános Iskola tanára. 1981 óta szíve mélyéből tanított magyar, dráma és rajztanárként valamint munkaközösség vezetőként az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolában.
Freller István „botlatóköve”
A zsidók meggyilkolásának, a holokausztnak emléknapja Magyarországon április 16., amikor az akkori ország területén, Kárpátalján megkezdődött az emberek összegyűjtése, kifosztása, értékeik elrablása. Gettóba zárták, ahonnan rövidesen haláltáborokba szállították, majd megölték őket: elsősorban gyerekeket, nőket, öregeket – hiszen a zsidó férfiak akkor már nagy számban munkaszolgálaton, a „mozgó vesztőhelyen” voltak.
Folyamatosan oltanak a szakrendelőben
A Szent Kristóf Szakrendelőben 7150 fő kapta meg a koronavírus elleni oltást pénteki lapzártánkig, a listán szereplők összesen mintegy 10 százaléka nem jelent meg. A legtöbben a húsvéti hosszú hétvégén kerültek sorra: 18 oltóponton óránként 216-an jutottak hozzá a vakcinához.
Törőcsik Maritól búcsúzunk
Újbuda díszpolgára, minden idők egyik legjobban elismert és díjazott művésze, akire méltán lehetünk büszkék itthon és a világ bármely pontján, április 16-án örökre elhagyott minket.
Tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek az idei évben
Újbudán a Pilisi Parkerdő Zrt. üzemelteti a Kamaraerdő, Dobogódomb és Rupp-hegy kedvelt kiránduló központjait. Ezeken a területeken a cég parkfenntartási tevékenységet, erdőművelési és fakitermelési munkákat végez.
Önmagunk elfogadását állította virtuális divatbemutatójának középpontjába az Allee bevásárlóközpont
A bodypositivity, vagyis önmagunk elfogadására buzdít az Allee virtuális divatbemutatója. A profi modellek mellett, nyolc kiválasztott civil szereplő közreműködésével és egy online kerekasztal-beszélgetéssel hívták fel a figyelmet a helyes önkép kialakítására és annak megőrzésére.
Újbuda ismét leteszteli a bölcsődei, óvodai dolgozókat
Az április 19-ére előírt intézménynyitás előtt a héten egy kerületi magánegészségügyi intézmény felajánlása révén lehetősége van az önkormányzatnak arra, hogy 580 bölcsődei és óvodai dolgozót ingyenesen leteszteljenek a nyitás előtt.
Otthon is mozgasd meg magad!: Haladó kardióedzés videón - Újbudai éltemód-blog, 5. rész
A koronavírus-járvány miatti nehéz időszakban különösen fontossá vált az otthoni mozgás, az egészséges étkezés és életmód, valamint az ehhez kapcsolódó témakörök. A kérdéskörben Németh Nóra, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. munkatársa, sportszervező, kosárlabda és erőnléti edző, életmód és táplálkozási tanácsadó, illetve sportjóga-oktató indított életmód-blogot Újbuda polgárainak. Itt az 5. rész, amely ezúttal videó formában kínál haladó szintű kardiógyakorlatokat az otthon mozogni vágyóknak. Az edzést a BKG PRIMA Akadémia veretlen női kosárlabda-csapata mutatja be.
Költészet napjára emlékeztek
A magyar költészet napja alkalmából a Költők parkjában Barabás Richárd alpolgármester, valamint Bába Szilvia és Junghausz Rajmund képviselők helyeztek el egy-egy koszorút Zelk Zoltán, Kálnoky László és Kormos István szobránál.
Faültetés Újbudán
Újbuda Önkormányzata és a Woodapest Egyesület együttműködésének köszönhetően a hétvégén 2 fát és cserjéket ültettek az aktivisták Dallos Bogival a Nagyszőlős utca és a Karolina út találkozásában lévő parkba.
Megállási tilalom a Tétényi úton
A járványügyi intézkedések részeként 2021. április 9-én 12.00-tól 2021. május 31-éig tilos megállni a Tétényi úti kórház előtt 20 méter hosszan.
Ökodizájn, újrahasznosítás
A B32 Galéria és Kultúrtér Prémiumbeszélgetések című programja áprilistól az ökodizájn, az újrahasznosítás, a zero waste mozgalom, a slow fashion témáit járja körbe. Az újonnan induló sorozatban Kovács Gabriella dizájnerekkel, ruhatervezőkkel, intermédia-művészekkel, a hazai dizájn élvonalába tartozó alkotókkal beszélget.
"Jó reggelt, Újbuda!": Ébresztő és átmozgató edzés Németh Nórával videón - Újbudai életmód-blog, 4. rész
A „Jó reggelt, Újbuda!” átmozgató reggeli tornával Németh Nórával felébreszti és felfrissíti a testet, hogy könnyedén és energikusan induljon a nap és jól érezze magát mindenki a bőrében - a bezártság idején is. Az egészséges táplálkozás és a vitaminok fontossága után ezúttal a mozgásé a főszerep az Újbudai életmód-blogban!
Folytonos változásban - kérdőívben véleményezhetjük a Bartók Béla út és környéke változásait
Az utóbbi öt évben a Bartók Béla út és környéke jelentős átalakuláson esett át. A változásokról most a kerület életében részt vevő lakók, munkavállalók vagy éppen csak a témát fontosnak tartó aktív véleményezők gondolatait kérdezi a KÉK egy anonim kérdőív formájában március 29. és április 23. között.
Az adományokra továbbra is nagy szükség van
A Vicus XI Közalapítvány 1990-ben jött létre azzal a céllal, hogy a kerületben élő és krízishelyzetbe került embereket, családokat támogassa. Az évtizedek során leggyakrabban és túlnyomó többségben az idős korosztály fordult az alapítványhoz, ám a pandémia újabb rétegeket szorított kényszerhelyzetbe.
Zöld sziget pályázat 2021-ben is!
A pályázat beadható 2021. április 7-től augusztus 31-ig.
Önsegélyező Szépírók
A Szépírók Társasága 2021-től önsegélyező szociális alapot hozott létre az egzisztenciálisan bajba jutott írók támogatására. Évek óta visszatérő igény ugyanis, hogy a magyar irodalom legjelesebb szerzőit tömörítő független írószervezet a szakmai munka mellett a szolidaritás ügyét is felvállalja. A részletekről Radnóti Sándor Széchenyi-díjas irodalomtörténésszel beszélgettünk.
Mindenki tehet a klímaváltozás ellen
A globális klímaváltozásról gyakran gondoljuk, hogy ez tőlünk független folyamat, amelyre nincs hatásunk, talán nem is tartozik érdeklődési körünkbe. A változások azonban – akaratunktól függetlenül – mindenkit érintenek; nagyon fontos, hogyan tudunk felkészülni rájuk, miként alkalmazkodhatunk a megváltozott körülményekhez.
Partizán az Újbuda tévében
Új sorozatba kezd az Újbuda tévé: hetente rendszeresen válogatást mutat be a Partizán YouTube-csatornáján megjelenő filmekből.
Változás a gépjárműadózásban
A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat 2021. január 01-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) veszi át.
Komposztálókeretek a Feneketlen-tónál
A Humusz Szövetség és a FŐKERT ötletére tavaly októberben került ki az első olyan komposztálókeret Budapesten, a Tabánban, amelyet a környéken élők használhatnak.
Forráshiány miatt módosítani kell a költségvetést
A járványhelyzet miatt jelenleg nincs lehetőség képviselő-testületi ülést tartani, de Újbudán továbbra is a képviselők döntései alapján születnek meg a határozatok. A korábbi hónapok gyakorlatát folytatva, márciusban is írásban kapta meg a testület az előterjesztéseket, amelyekhez módosító javaslatot fűzhettek a képviselők, és kinyilváníthatták véleményüket. Az így született eredményeket ismertette László Imre polgármester és Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna jegyző a kerület Facebook-oldalán.
Pályázati felhívás
A Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata az alábbi ingatlanokat kínálja nyilvános pályázat útján történő értékesítésére.
Megjelent az Óvodahívogató
Az Újbudai Pedagógiai Intézet (UPI) gondozásában idén is megjelent az Óvodahívogató, amelyben a kerületi szülők minden információt megtalálhatnak Újbuda önkormányzati és nem önkormányzati fenntartású óvodáiról. Töltse le elektronikus formában, vagy keresse a nyomtatott kiadványt a kerületi bölcsődékben!