Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 5. csütörtök, Ágota, Ingrid

Újbuda ismét gyászol

Elhunyt Kissné Otta Katalin a Farkasréti Általános Iskola tanára. 1981 óta szíve mélyéből tanított magyar, dráma és rajztanárként valamint munkaközösség vezetőként az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolában.

Freller István „botlatóköve”

A zsidók meggyilkolásának, a holokauszt­­nak emléknapja Magyarországon április 16., amikor az akkori ország területén, Kárpátalján megkezdődött az emberek összegyűjtése, kifosztása, értékeik elrablása. Gettóba zárták, ahonnan rövidesen haláltáborokba szállították, majd megölték őket: elsősorban gyerekeket, nőket, öregeket – hiszen a zsidó férfiak akkor már nagy számban munkaszolgálaton, a „mozgó vesztőhelyen” voltak.

Folyamatosan oltanak a szakrendelőben

A Szent Kristóf Szakrendelőben 7150 fő kapta meg a koronavírus elleni oltást pénteki lapzártánkig, a listán szereplők összesen mintegy 10 százaléka nem jelent meg. A legtöbben a húsvéti hosszú hétvégén kerültek sorra: 18 oltóponton óránként 216-an jutottak hozzá a vakcinához.

Törőcsik Maritól búcsúzunk

Újbuda díszpolgára, minden idők egyik legjobban elismert és díjazott művésze, akire méltán lehetünk büszkék itthon és a világ bármely pontján, április 16-án örökre elhagyott minket.

Újbuda ismét leteszteli a bölcsődei, óvodai dolgozókat

Az április 19-ére előírt intézménynyitás előtt a héten egy kerületi magánegészségügyi intézmény felajánlása révén lehetősége van az önkormányzatnak arra, hogy 580 bölcsődei és óvodai dolgozót ingyenesen leteszteljenek a nyitás előtt.

Sport :

Otthon is mozgasd meg magad!: Haladó kardióedzés videón - Újbudai éltemód-blog, 5. rész

A koronavírus-járvány miatti nehéz időszakban különösen fontossá vált az otthoni mozgás, az egészséges étkezés és életmód, valamint az ehhez kapcsolódó témakörök. A kérdéskörben Németh Nóra, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. munkatársa, sportszervező, kosárlabda és erőnléti edző, életmód és táplálkozási tanácsadó, illetve sportjóga-oktató indított életmód-blogot Újbuda polgárainak. Itt az 5. rész, amely ezúttal videó formában kínál haladó szintű kardiógyakorlatokat az otthon mozogni vágyóknak. Az edzést a BKG PRIMA Akadémia veretlen női kosárlabda-csapata mutatja be.

Költészet napjára emlékeztek

A magyar költészet napja alkalmából a Költők parkjában Barabás Richárd alpolgármester, valamint Bába Szilvia és Junghausz Rajmund képviselők helyeztek el egy-egy koszorút Zelk Zoltán, Kálnoky László és Kormos István szobránál.

Faültetés Újbudán

Újbuda Önkormányzata és a Woodapest Egyesület együttműködésének köszönhetően a hétvégén 2 fát és cserjéket ültettek az aktivisták Dallos Bogival a Nagyszőlős utca és a Karolina út találkozásában lévő parkba.

Megállási tilalom a Tétényi úton

A járványügyi intézkedések részeként 2021. április 9-én 12.00-tól 2021. május 31-éig tilos megállni a Tétényi úti kórház előtt 20 méter hosszan.

Ökodizájn, újrahasznosítás

A B32 Galéria és Kultúrtér Prémiumbeszélgetések című programja áprilistól az ökodizájn, az újrahasznosítás, a zero waste mozgalom, a slow fashion témáit járja körbe. Az újonnan induló sorozatban Kovács Gabriella dizájnerekkel, ruhatervezőkkel, intermédia-művészekkel, a hazai dizájn élvonalába tartozó alkotókkal beszélget.

Az adományokra továbbra is nagy szükség van

A Vicus XI Közalapítvány 1990-ben jött létre azzal a céllal, hogy a kerületben élő és krízishelyzetbe került embereket, családokat támogassa. Az évtizedek során leggyakrabban és túlnyomó többségben az idős korosztály fordult az alapítványhoz, ám a pandémia újabb rétegeket szorított kényszerhelyzetbe.

Önsegélyező Szépírók

A Szépírók Társasága 2021-től önsegélyező szociális alapot hozott létre az egzisztenciálisan bajba jutott írók támogatására. Évek óta visszatérő igény ugyanis, hogy a magyar irodalom legjelesebb szerzőit tömörítő független írószervezet a szakmai munka mellett a szolidaritás ügyét is felvállalja. A részletekről Radnóti Sándor Széchenyi-díjas irodalomtörténésszel beszélgettünk.

Mindenki tehet a klímaváltozás ellen

A globális klímaváltozásról gyakran gondoljuk, hogy ez tőlünk független folyamat, amelyre nincs hatásunk, talán nem is tartozik érdeklődési körünkbe. A változások azonban – akaratunktól függetlenül – mindenkit érintenek; nagyon fontos, hogyan tudunk felkészülni rájuk, miként alkalmazkodhatunk a megváltozott körülményekhez.

Partizán az Újbuda tévében

Új sorozatba kezd az Újbuda tévé: hetente rendszeresen válogatást mutat be a Partizán YouTube-csatornáján megjelenő filmekből.

Komposztálókeretek a Feneketlen-tónál

A Humusz Szövetség és a FŐKERT ötletére tavaly októberben került ki az első olyan komposztálókeret Budapesten, a Tabánban, amelyet a környéken élők használhatnak.

Forráshiány miatt módosítani kell a költségvetést

A járványhelyzet miatt jelenleg nincs lehetőség képviselő-testületi ülést tartani, de Újbudán továbbra is a képviselők döntései alapján születnek meg a határozatok. A korábbi hónapok gyakorlatát folytatva, márciusban is írásban kapta meg a testület az előterjesztéseket, amelyekhez módosító javaslatot fűzhettek a képviselők, és kinyilváníthatták véleményüket. Az így született eredményeket ismertette László Imre polgármester és Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna jegyző a kerület Facebook-oldalán.

Pályázati felhívás

A Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata az alábbi ingatlanokat kínálja nyilvános pályázat útján történő értékesítésére.

Megjelent az Óvodahívogató

Az Újbudai Pedagógiai Intézet (UPI) gondozásában idén is megjelent az Óvodahívogató, amelyben a kerületi szülők minden információt megtalálhatnak Újbuda önkormányzati és nem önkormányzati fenntartású óvodáiról. Töltse le elektronikus formában, vagy keresse a nyomtatott kiadványt a kerületi bölcsődékben!

Megismerés, odafigyelés, elfogadás

Több tíz millió embert érint a világon az autizmus, amely egy veleszületett idegrendszeri fejlődési rendellenesség. Magyarországon egyes felmérések szerint legalább százezren vannak azok, akiket autistaként tartanak számon. A kutatók sem tudják még a kiváltó okot, vélhetően genetikai és környezeti hatások kombinációja okozza a spektrumzavart, amely nem gyógyítható, ám a vele élők készségei sok esetben jó eredményekkel fejleszthetők. Az ENSZ kezdeményezésére április 2-án tartják az autizmus világnapját. Ilyenkor kék színbe öltöznek azok, akik szeretnének kiállni az autizmussal élők mellett.

Oldalak