Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 13. szombat, Ipoly

képviselő-testület

Három év alatt valósítják meg az óvoda-átalakításokat (cikkünk frissült!)  

Három év alatt valósítják meg az óvoda-átalakításokat

Név szerinti szavazáson, fogadta el Újbuda képviselő testülete az erős vitát kiváltott, egyben módosított Köznevelési Koncepciót, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy összevonja az óvodák irányítását. A testületi ülésen szót kaptak a szülők is, akik a párbeszéd hiányát kifogásolták, az ellenzék szerint az óvodák összevonásának alapgondolata helytelen.

Nem zárnak be óvodákat Újbudán  

Nem zárnak be óvodákat Újbudán

Az ellenzéki állításokkal szemben az önkormányzat nem tervez óvodabezárásokat és csoportösszevonásokat. A múlt csütörtöki képviselő-testületi ülésen kiderült, jövőre további 116 új férőhellyel bővítené a kapacitást.

Elfogadták a kerület költségvetését  
 

Elfogadták a kerület költségvetését

Tizennégy nyilvános napirendi pontot tárgyalt február 19-én a képviselő-testület, a legtöbb hozzászólás a kerület 2015. évi költségvetésével kapcsolatban hangzott el. Eddig névtelen újbudai közterületek elnevezését javasolják a Fővárosi Közgyűlésnek.

Megtartotta idei első ülését a képviselő-testület  
 

Megtartotta idei első ülését a képviselő-testület

A Pro Cultura Újbuda kitüntetések átadásával kezdődött a képviselő-testület ülése január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. A napirendi pontok tárgyalásakor döntöttek a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról, valamint elfogadásra javasolták a főváros kerületek közti forrásmegosztásról szóló rendelettervezetet.

Idén utoljára ülésezett a testület  

Idén utoljára ülésezett a testület

December 18-án tartotta idei utolsó ülését Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete. Döntöttek többek között a fogyatékos személyek nappali ellátásáról, köznevelési kérdésekről, a Pro Cultura díjakról, valamint a grémium Szervezeti és Működési Szabályzatát rögzítő rendelet újraalkotásáról.

Megalakult a képviselő-testület  
 

Megalakult a képviselő-testület

Megtartotta első, alakuló ülését az új képviselő-testület október 22-én, amelyen hét napirendi pontot tárgyaltak. Megválasztották az alpolgármestereket is, azaz mostantól öt évig Király Nóra és Molnár László segíti a polgármester munkáját.

A héten megalakul Újbuda képviselő-testülete  

A héten megalakul Újbuda képviselő-testülete

Átvette megbízólevelét az önkormányzati választásokon Újbuda képviselő-testületébe listán bejutott hét képviselő is. A testület október 22-én tartja alakuló ülését, amelyen az eskütételek után megválasztják az alpolgármestereket és megkezdik a gazdasági program kidolgozását.

Egyéniből 15 kormánypárti került be a testületbe  

Egyéniből 15 kormánypárti került be a testületbe

Túlnyomóan Fidesz-KDNP győzelem született a kerületben az október 12-i helyi önkormányzati választáson. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az egyéni választókerületekből a következő önkormányzati ciklus képviselő-testületébe 2 ellenzéki és 15 kormánypárti politikus került be.

Növelte fogyatékkal élő dolgozóinak számát az önkormányzat  
 

Növelte fogyatékkal élő dolgozóinak számát az önkormányzat

Újabb nyolc megváltozott munkaképességű munkavállalója van szeptembertől Újbuda Önkormányzatának. Eddig két látássérült alkalmazott dolgozott a Polgármesteri Hivatalban, tavasszal azonban továbbiak felvételét szavazta meg a képviselő-testület.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orosz hadifoglyok Újbudán  

Fotó: fortepan/Országos Széchényi Könyvtár

Az „orosz” foglyok egy része nemzetiségét tekintve nem volt orosz, és több nyelvész rájött, hogy ez kitűnő lehetőség a finnugor nyelvi kapcsolatok kutatására. Munkácsi Bernát az Esztergom melletti táborban talált adatközlőkre. Volt olyan pillanat, amikor ott 73 mordvint, 56 cseremiszt (saját nyelvükön: mari), 39 votjákot (udmurt), 2 zürjént (komi) tartottak nyilván. A kutató az udmurtoktól legkevesebb 522 népdalt, 30 mesét és elbeszélést, 53 néprajzi közlést, 9 pogány imádságot, több találós kérdést, közmondást és tengernyi, addig tudományosan feldolgozatlan szót gyűjtött.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.