Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött a képviselő-testület ülése. Elsőként Molnár Gyula (MSZP) kért szót. Ahogy a korábbi rendkívüli ülésen, most is gratulált a győzteseknek, de hozzátette, a nagy győzelem nagy feladatot és nagy felelősséget is jelent. A felszólalás elsősorban az ülésre behozott kameráknak szólt, napirend előtti felszólalásában leszögezte: konstruktív, együttműködő ellenzékként kívánnak politizálni. Gajárszki Áron (LMP) azt szorgalmazta, hogy a testület hozza létre a Környezetvédelmi Bizottságot és ez a terület ne a polgármester felügyelete alá tartozzék.
Válaszában Hoffmann Tamás polgármester elmondta, ő és a Fidesz-KDNP frakció is azt szeretné, ha az ellenzék konstruktív és együttműködő lenne, de ezt, az előző ciklusban történtek alapján nehezen tudja elképzelni. Gajárszkit figyelmeztette, nem ő az egyetlen, aki érti és szívén viseli a környezetvédelem ügyét, a terület problémáinak megoldásához pedig a polgármester hivatala rendelkezik a legtöbb eszközzel.
Szintén napirend előtt kért szót Berki Antal, Újbuda rendőrkapitánya, aki bejelentette, hogy a BRFK-val történt megállapodásuk eredményeként közel 30 fővel növekedett a járőrök száma a kerületben. Elmondta, az autólopások számának visszaszorítása érdekében kidolgozott stratégia meghozta az eredményét, a tavalyi átlagához képest a szeptember-októberi időszakban 50 százalékkal csökkent a gépjárműlopások száma. Berki hozzátette, a betörések esetében ugyanezt az eredményt akarják elérni.
Az első napirendi pont – a 2014. évi költségvetés III. negyedévi módosítása – tárgyalásakor kisebb vita alakult ki a jelenlegi és a korábbi polgármester között. Molnár kifejtette, előbb-utóbb nehéz lesz elfedni, hogy milyen rossz a kerület helyzete. Hoffmann Tamás visszautasította Molnár állításait és elmondta, a 2010 előtti gyakorlattal szemben a jelenlegi városvezetés nem a vagyoneladásra, hanem a gondos gazdálkodásra alapozza a működést, a költségvetés kiigazítására éppen a többletbevételek miatt került sor.
Döntés született arról is, hogy az elmúlt időszakában telepített 44 új térfigyelő kamera üzemeltetését 2015-től az Újbudai Közterület-felügyelet veszi át, az önkormányzat pedig biztosítja az ehhez szükséges bruttó 22 millió forintot. Ebből 10 millió forint az üzemeltetésre, míg 12 millió forint a kamerák karbantartására (például: alkatrészcsere, javítás, rongálás, villámcsapások okozta kár elhárítása) fordítható. A napirendi pont vitájában Büki László városüzemeltetési igazgató elmondta, az új kamerák kihelyezésével több helyen szinte teljesen megszűnt az illegális szemétlerakás, de a korszerű, digitális eszközök a közbiztonsági problémák megoldásában is fontos szerepet játszanak. Hozzátette, ezek karbantartása jóval olcsóbb, mint a régi, analóg rendszeré volt.
Meghosszabbították a BUDA HOLD Kft.-vel a Fehérvári úton működő Albertfalvai Kispiac működtetésére megkötött vagyonkezelési szerződést is. Az előterjesztés tárgyalásakor Hoffmann Tamás befogadta Görög András javaslatát, amely szerint egy fejlesztési koncepciót kell kidolgozni a terület hosszabb távú hasznosításáról, hiszen abban – pártállástól függetlenül –valamennyi képviselő egyetértett, hogy annak idején a piac helyének kijelölése elhibázott döntés volt.
V.L.