Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Három év alatt valósítják meg az óvoda-átalakításokat (cikkünk frissült!)

Újbuda   |   2015, április 27 - 13:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

Név szerinti szavazáson, fogadta el Újbuda képviselő testülete az erős vitát kiváltott, egyben módosított Köznevelési Koncepciót, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy összevonja az óvodák irányítását. A testületi ülésen szót kaptak a szülők is, akik a párbeszéd hiányát kifogásolták, az ellenzék szerint az óvodák összevonásának alapgondolata helytelen.

Szülői észrevételek

Az Újbudai Óvodák Szülői Közössége másként értelmezi a cikkükben levő két állítást, így a címet „Három év alatt valósítják meg az óvoda-átalakításokat” is. Szerintük az előterjesztés szövegéből ez nem derül ki, mint írják, abban a következő szerepel: "Az átalakulás segítése érdekében a 600 férőhely feletti óvodákban 1 függetlenített helyettes biztosítását javaslom a kinevezett vezető első 3 évében, a többi helyen pedig az átalakulás első évében. Javasolom tehát, hogy amennyiben az óvoda vezetője kéri, úgy a három 600 férőhely feletti óvodában 2018. július 31ig, a másik öt óvodában pedig 2016. december 31-ig biztosítsunk független vezető helyettest." Így a szülői közösség szerint a címben leírt állítás távol áll az igazságtól. Értelmezésük szerint így a cikkben szereplő mondat sem állja meg a helyét: "Ezek után az előterjesztő úgy döntött, hogy a szülői és szakmai félelmek, illetve félreértések eloszlatása végett újra gondolja a vezetési struktúrát (erről szól korábbi cikkünk) és egyben azzal is módosította a javaslat tervezetet, hogy az óvodai átalakítást 3 év alatt vezesse be az önkormányzat."

Az Újbudai Óvodák Szülői Közössége egyben beadvánnyal élt, amelyben arra kéri a város vezetését, hogy az óvodai irányítás összevonása a jelenlegi előkészítettség, illetve a tervezett ütemezés mellett ne valósuljon meg. A szülői közösség a beadványban kéri a koncepció motivációinak ismeretében az alternatív lehetőségek kidolgozásához való közreműködést.

(Újbuda)

Erős ellenzéki indulatokat és a nyílt képviselő-testületi ülésen megjelent szülők komoly kifogását generálta az önkormányzat Köznevelési Koncepciója, amely többek özött összevonná a nevelési intézetek irányítását. A koncepció felvezetésében, az előterjesztő Molnár László alpolgármester elmondta: március végén, április elején megtörtént a javaslattervezet szakmai és társadalmi ismertetése, illetve a konzultáció. Ezek után az előterjesztő úgy döntött, hogy a szülői és szakmai félelmek, illetve félreértések eloszlatása végett újra gondolja a vezetési struktúrát (erről szól korábbi cikkünk) és egyben azzal is módosította a javaslat tervezetet, hogy az óvodai átalakítást 3 év alatt vezesse be az önkormányzat.

A testület négy szülőnek adott lehetőséget a koncepcióval szembeni érvek kifejtésére. Mindegyik hozzászólás azt az üzenetet tartalmazta, hogy az önkormányzat, illetve a város vezetése nem adott elegendő időt a párbeszédre, nem hallgatta meg az ellenérveket és nem volt megfelelően kommunikálva a tervezet. Volt olyan konstruktív hozzászólás is, amely arra vonatkozott, hogy a kabinet adjon időt a szakmának és a szülőknek, hogy elgodolkodjon a tervezeten és szülői támogatással, szakmai hátérrel rövid időn belül olyan, az összevonások logikája mentén haladó koncepció készülhetne, amely 2016 szeptemberétől bevezethetővé válik.

Molnár lászló viszont válaszában leszögezte, az önkormányzat nem rosszindulatból, vagy önös érdektől vezérelve dolgozta ki a Köznevelési Koncepcióban szereplő vitatott kérdéseket. Hosszú munka előzte meg a koncepció kidolgozását és tisztában van az egyes elemeinek veszélyével. Ezért az önkormányzat folymatos társadalmi kontroll mellett tervezi a bevezetést, bevonva ezzel a szakmát és a szülőket is. Az önkormányzat eddig is kiemelt figyelmet szentelt az óvodák színvonalának javítására és most is azt teszi. Az önkormányzat a kötelezettségein felül 400 millió forintot költ az óvodai dolgozók béren kívüli juttatására, illetve ugyancsak hasonló nagyságrendű összeget költött az elmúlt néhány évben az óvodák és bölcsödék környezetének (udvarok, tornatermek) javítására, építésére. Molnár leszögezte, az ellenzéki felvetések, miszerint felesleges „reszelgetni” a köznevelési rendszert, illetve indok nélkül felesleges hozzányúlni, nem helyénvaló. Az óvodák vezetésének átalakítása elengedhetetlen, hiszen a 2007-es elhibázott, csökkenő férőhelyszámokkal kalkulált koncepció miatt a kerület az előző ciklusban nem tudta hatékonyabbá tenni a köznevelési intézményeket, miközben mostanra 4200-ra nőt a férőhelyek száma és idő közben több mint 100 új munkahellyel bővült a kerületben az ágazat. Ez elengedhetetlenné teszi a köznevelési intézmények vezetésének átszervezezését úgy, hogy ne nőjjön a kerület ráfordítási igénye.

Hangsúlyozta, megmarad az intézmények autonómiája és hatékonyabbá válik az adminisztrációs költségráfordítás. Az ellenzék és egyben a szülők is vitatták ezt a megjegyzést. Ugyancsak vita volt arról, hogy az átalakítás nem lesz feltűnő sem a szülők, sem a gyerekek számára.

Az ellenzéki módosítások közül kettőt befogadott az előterjesztő, így a koncepció évenkénti felülvizsgálatáról és ellenőrzéséről szólót, továbbá az autista gyermekek ellátásához szükséges szakképzett dolgozók létszámának bővítését. A testület a módosítókkal elfogadta a javaslatot.

(H.Gy.)

Három év alatt valósítják meg az óvoda-átalakításokat