Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbuda Önkormányzata

Biztonságos közlekedés óvodáskortól  

KRESZ-pályát adtak át az Albertfalvai Óvoda Érem utcai telephelyén május 12-én. A park és a hozzátartozó szakmai program a Global Road Safety Partnership (GRSP) hazai egyesülete, a Közlekedéstudományi Intézet, a XI. kerületi rendőrkapitányság és Újbuda Önkormányzata közötti együttműködés alapján valósult meg.

Újabb díjat nyert Újbuda Önkormányzata  

Közlekedésbiztonsági Díjat kapott Újbuda Önkormányzata a Közlekedési Kultúra Napján, május 11-én a Művészetek Palotájában tartott országos rendezvényen. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium „Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növeléséért” címmel indított pályázati program elismerését Molnár László alpolgármester vette át.

Miénk itt a park!  

Tavaszváró parkszépítést tartott Újbuda Önkormányzata a Főkert Nonprofit Zrt.-vel együttműködve szombaton a Feneketlen-tónál.

Munkában a szüleim – látogatás a hivatalban  

Hivatali séta és a szülők munkahelyének, feladatainak megismerése volt célja az önkormányzat munkahelyi családbarát programjának legutóbbi eseményén. Kifejezetten a hivatalban dolgozók gyerekeinek szerveztek látogatást március 24-re.

Együttműködésben az erő  

A Budapesti Gazdasági és Műszaki Egyetem, az önkormányzat és a kerületi vállalkozások közötti együttműködéseket sürgették a résztvevők az egyetem dísztermében immáron hagyományosan megrendezett Újbudai Üzleti Klub legutóbbi, november 26-i ülésén.

Ifjúsági versenyek díjátadóját tartották a Kerület Napján  

Ifjúsági versenyek díjátadóját tartották a Kerület Napján

„TOP 10 Újbuda” címmel rendeztek multimédiás versenyt diákoknak a Kerület Napja alkalmából november 10-én. Az eseményen prezentációkon keresztül mutatták be Újbuda épített és természeti szépségeit, a programon kihirdették „Az állatok világnapja” pályázat győzteseit és a kerületi rajzverseny eredményeit is.

Kormányablakká alakul az okmányiroda  

Novembertől 1-től szünetel az ügyintézés az önkormányzat épületében lévő Kormányhivatal okmányirodai osztályán. Az ügyfélfogadás szüneteltetésére azért van szükség, mert az érintett osztályt Kormányablakká alakítják át.

Ötödször rendeztek állásbörzét kerületieknek  

Ezernél is több állást kínáltak a munkaadók a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. és az önkormányzat által ötödik alkalommal rendezett állásbörzén. Az együttműködés sikeres, cél mégis a börzék visszaszorítása, mivel az a munkanélküliség megszűnését jelentené a kerületben.

Ellenőrzik a szirénákat a kerületben  

Ellenőrzik a szirénákat a kerületben

Sziréna-ellenőrzést tart a következő hetekben a katasztrófavédelem - erre hívja fel a figyelmet Újbuda Önkormányzata és a XI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság.

Fókuszban a vállalkozásfejlesztés  

Fókuszban a vállalkozásfejlesztés

Gazdaságélénkítésről és munkahelyteremtésről tartott konferenciát június 2-án a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és Újbuda Önkormányzata. A rendezvényen aláírták a közalapítvány és az önkormányzat együttműködési megállapodását.

Látássérülteknek indul program Újbudán  

Látássérülteknek indul program Újbudán

Látássérültek felkutatását, tájékoztatását és helyi közösségekbe integrálását is segíti Újbuda Önkormányzata valamint a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete megállapodása. Az együttműködést rögzítő dokumentumot június 23-án írták alá.

Adománygyűjtés a Tranzitban  

Adománygyűjtés a Tranzitban

Rászoruló kerületieket támogat a Tranzit Art Cafe és Újbuda Önkormányzata közösen. Adománygyűjtő akciójuk során germekruha, játék és könyvfelajánlásokat várnak.

Oldalak