Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 24. szombat, Mátyás

Munkában a szüleim – látogatás a hivatalban

Újbuda   |   2016, március 25 - 10:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hivatali séta és a szülők munkahelyének, feladatainak megismerése volt célja az önkormányzat munkahelyi családbarát programjának legutóbbi eseményén. Kifejezetten a hivatalban dolgozók gyerekeinek szerveztek látogatást március 24-re.

Hoffmann Tamás polgármester és Király Nóra alpolgármester várták Újbuda Önkormányzatának épületében az ott dolgozók gyerekeit március 24-én. Céljuk az volt, hogy megismertessék őket szüleik - családi beszélgetésekből már ismert - munkahelyével. A gyerekek betekintést nyertek a városüzemeltetési igazgatóság munkájába, postát bontottak, pecsételtek az iktatóban, találkoztak a telefonközpontban dolgozó látássérült kollégákkal, simogatták a vakvezető kutyákat, megtekintették az önkormányzat informatikai rendszerét és a Smart autót, benéztek a humánpolitikai és az építési osztályra, a programkoordinációs irodára, az alpolgármesteri kabinetbe, a környezetvédelmi osztályon pedig különböző feladatokat oldottak meg. Hoffmann Tamás tárgyalójában a kerület fontos kérdéseiről egyeztettek, miközben „Újbuda kulcsát” is kezükbe vehették. A program végén kakaóval és kaláccsal látták vendégül a gyerekeket, miközben Vargáné Kremzner Zsuzsanna
aljegyző válaszolt a kérdéseikre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2015-ben Családbarát Munkahely díjjal tüntette ki Újbuda Önkormányzatát, amely családbarát intézkedéseket dolgozott ki és vezetett be.

Újbuda