Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 13. szombat, Ipoly

Rendőrkapitányság

Ismét döntöttek a képviselők  

A veszélyhelyzet miatt egyelőre nincs lehetőség arra, hogy a képviselő-testületi üléseket megtartsák, azonban Újbudán, az átlátható döntések érdekében, az online ülés előtt a képviselők írásban megkapják az előterjesztéseket, amelyekhez módosító javaslatot fűzhetnek, majd véleményezhetik. Május végén tizenhét napirendi pontban döntöttek.

Jutalmat kaptak az újbudai rendőrök  
 

Október 24-én elsőként Jáger István, a kerület rendőrkapitánya üdvözölte a díjazásra kijelölt munkatársakat, majd Hoffmann Tamás polgármester köszönte meg az elmúlt időszakban végzett kiemelkedő teljesítményüket.

Kevés az ittas sofőr  

Félezernél is több járművezetőből mindössze öt fogyasztott alkoholt mielőtt kocsiba ült – derült ki a rendőrség augusztus végén, a Balatoni úton tartott razziája során. Egy sofőrt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt állítottak elő.

Megújult környezetben várja ügyfeleit a rendőrkapitányság  

Mostantól a Rőf utca felől lehet megközelíteni a kerületi rendőrkapitányság felújított ügyfélváróját, amelynek átadását április 1-én tartották. A beruházás az önkormányzat támogatásával megvalósult meg. Az ünnepségen részt vett Kuczik János Zoltán rendőr ezredes, Budapest rendőrfőkapitányának rendészeti helyettese, Liskány Csaba Újbuda rendőrkapitánya, valamint Hoffmann Tamás polgármester.

Elismerést kaptak a lágymányosi polgárőrök  

Elismerést kaptak a lágymányosi polgárőrök

A Lágymányosi Polgárőrség több tagja is elismerést kapott a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek (BPSZ) ünnepélyes közgyűlésén. Az eseményre a Budapesti Rendőr-főkapitányság Teve utcai épületében került sor.

Bűnmegelőzési előadás  

2008. augusztus 04.-én, a Közterület Felügyelet Fraknó utcai épületében a kerületi Rendőrkapitányság vezetője, dr. Balázs Norbert, a Közbiztonsági táborban résztvevő gyermekek részére bűnmegelőzési előadást tartott.

Nőnap rendőr módra  

Március 8-án, csütörtökön Nőnap alkalmából, ünnepséget szervezetek a kerületi Rendőrkapitányságon, az ott dolgozó hölgyeknek.

Megszaporodott a kocsilopások száma Újbudán  

A 2007-es év első hónapjaiban megnövekedett a kocsi lopások száma Újbudán. A kerületi rendőrkapitányság a polgárőrséggel közösen próbál meg fellépni a tolvajok ellen.
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orosz hadifoglyok Újbudán  

Fotó: fortepan/Országos Széchényi Könyvtár

Az „orosz” foglyok egy része nemzetiségét tekintve nem volt orosz, és több nyelvész rájött, hogy ez kitűnő lehetőség a finnugor nyelvi kapcsolatok kutatására. Munkácsi Bernát az Esztergom melletti táborban talált adatközlőkre. Volt olyan pillanat, amikor ott 73 mordvint, 56 cseremiszt (saját nyelvükön: mari), 39 votjákot (udmurt), 2 zürjént (komi) tartottak nyilván. A kutató az udmurtoktól legkevesebb 522 népdalt, 30 mesét és elbeszélést, 53 néprajzi közlést, 9 pogány imádságot, több találós kérdést, közmondást és tengernyi, addig tudományosan feldolgozatlan szót gyűjtött.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.