Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 19. péntek, Nándor

katonaság

Két katonatisztet köszöntöttek Újbudán  

Mencsik Ferenc

Mencsik Ferenc alezredes nyolcvanadik, Lukács József alezredes nyolcvanötödik életévét töltötte be januárban. Ennek el alkalmából mindkettőjüket felköszöntötték a kerületben. Ezt a különleges szokást két éve honosította meg Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője.

Nyugállományú katonákat köszöntöttek  

Január elején két nyugállományú katonát köszöntöttek születésnapjuk alkalmából a kerületben. Dzsugán József a 85., míg Torma Sándor a 90. életévét töltötte be a közelmúltban. Az emléklapot és az ajándékcsomagot Simicskó István honvédelmi miniszter munkatársai adták át az ünnepelteknek.

A nagy dolgok nem mindig látványosak  

Hetek óta tart a készülődés, finom süteményekkel, nagybevásárlásokkal és zenés rendezvényekkel hangolódunk rá a karácsonyra. Nincs ezzel másként Simicskó István országgyűlési képviselő sem, aki ha ideje engedi, szívesen vesz részt jótékonysági eseményeken. Az ünnepi előkészületek, a hazai termékek iránti elkötelezettség mellett az év legnagyobb eredményeiről is kérdeztük a politikust.

Honvédségi vetélkedő a Petőfi Laktanyában  

Idén is meghirdették a 2016-ban hagyományteremtő szándékkal indított Célra tarts! - honvédségi vetélkedőt. Ezen a honvédelem iránt érdeklődő középiskolások mérik össze tudásukat, miközben ismereteiket is bővítik. Az elődöntőre 180 diák érkezett a Petőfi Sándor laktanyába szeptember 29-én.

Nyílt nap volt a Petőfi lakatanyában  

Tizedik alkalommal rendezett családi és nyílt napot a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár. A Petőfi Sándor laktanyába június 24-én tartott rendezvényen bemutatták a különféle katonai öltözékeket, fegyvereket, valamit beavatták a látogatókat a katonai élet rejtelmeibe.

A honvédelem napja a hazaszeretet napja  

A 21. század legnagyobb kihívása a haza, Magyarország védelmezése, a nemzet megmaradása - emelte ki a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, a tárca honvédelem napja alkalmából tartott központi ünnepségén.

Isten éltesse a katonákat!  

Horváth Tamás

Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére terjedt el az a szokás, hogy a szép kort megélő, kerek születésnapos nyugállományú katonákat ünnepélyes keretek között személyesen köszöntik fel Újbudán. Január elején Horváth Tamás alezredest 80., Tokodi István őrnagyot 85. születésnapja alkalmából köszöntötték.

Újabb nyugállományú katonatisztet köszöntöttek  

November 6-án ünnepelte 85. születésnapját Galács Antal nyugállományú alezredes, akit ebből az alkalomból emléklappal és egy ajándékcsomaggal leptek meg Simicskó István honvédelmi miniszter munkatársai.

Felfüggesztették a Rákóczi hídnál talált bomba keresését  

Felfüggesztették a Dunában, a Rákóczi híd közelében talált bomba felkutatását - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének műveleti főnöke kora délután. A Ferencváros és Kelenföld között a Déli összekötő vasúti hídon újra elindulhatott a vonatforgalom. Az előrejelzésekkel ellentétben mégsem zárták le a Rákóczi hidat és a környező utakat.

Nyugállományú katonákat köszöntöttek Újbudán  

Október közepén három nyugállományú katonát köszöntöttek fel a kerületben születésnapjuk alkalmából. Vojtek István és Márkus István a 85., Nagy János a 90. életévét töltötte be idén ősszel. Az emléklapot és az ajándékcsomagot Simicskó István honvédelmi miniszter munkatársai adták át az ünnepelteknek.

Családi nap a Petőfi laktanyában

A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Budapesti Helyőrségi Zenekarának szakalaki bemutatójával kezdődött a Petőfi laktanya nyílt napja október 1-én. Ezt követően a Díszegység Különleges Díszelgő Csoportja kápráztatta el az érdeklődőket, felvonultak a mazsorettek is, utánuk pedig a Gyermekvasút Nosztalgia Zenekar koncertezett, illetve felléptek a BHSE kisgyermek-tornászai is.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Újraindult a vonatforgalom a Déli pályaudvaron  

Újraindult a vonatforgalom a Déli pályaudvaron csütörtök hajnalban, miután szerda estig befejeződött a pályaudvar karbantartása, a felújított berendezések üzempróbája. Az átlagosan napi 250 vonat ismét az eredeti menetrend szerint közlekedik a Budapest-Déli-Tatabánya-Győr, Budapest-Déli-Székesfehérvár, Budapest-Déli-Pusztaszabolcs-Pécs vonalakon.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.