Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

A nagy dolgok nem mindig látványosak

Újbuda   |   2017, december 21 - 11:04
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hetek óta tart a készülődés, finom süteményekkel, nagybevásárlásokkal és zenés rendezvényekkel hangolódunk rá a karácsonyra. Nincs ezzel másként Simicskó István országgyűlési képviselő sem, aki ha ideje engedi, szívesen vesz részt jótékonysági eseményeken. Az ünnepi előkészületek, a hazai termékek iránti elkötelezettség mellett az év legnagyobb eredményeiről is kérdeztük a politikust.

– Az adventi időszakban új oldaláról is megismerhettük, hiszen a napokban Borbás Marcsival közösen sütött mézeskalácsot. Hogyan jött ez a kezdeményezés, mi volt a céljuk?

Ilyenkor mindenki ünnepi lázban ég, igyekszünk jobban odafigyelni azokra az embertársainkra is, akik kénytelenek a családtól távol, magányosan tölteni a karácsonyt. Borbás Marcsi érzékeny személyiség, aki szívén viseli az emberek sorsát, és műsorával olyan értékeket mutat be, amelyek a magyar gasztronómia területén egyedülállók. Ezért is kértük fel, hogy segítsen valamilyen személyeset és hagyományosat készíteni a Kossuth Lajos Gyermekotthonban élő fiataloknak, valamint a katonaárváknak. Remélem, a gyerekek is érezték, milyen sok szeretettel készítettük nekik ezeket a finomságokat.

– Otthon is részt vesz a házimunkában, gyakran főz?

Egy tojásrántottával elboldogulok, az igazi kihívást a komplikáltabb receptek jelentik számomra. Hiába igyekszem a kedvenceimet, mondjuk egy túrós csuszát elkészíteni, sajnos nem úgy sikerül, ahogyan szeretném. Hiszem, hogy a főzés tényleg tudomány, minden tiszteletem azoké, akik képesek egy-egy ízkompozíciót megalkotni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert édesanyám és feleségem is jól főz. Leginkább a házi kosztot szeretem, jobban értékelem a hagyományos, egyszerűbb ételeket, mint a bonyolult fogásokat.

– Ha már a hagyományokat említette, nem mehetünk el szó nélkül a hungarikumok mellett. Köztudott, hogy szívén viseli nemzeti kincseink sorsát. Miből táplálkozik ez az elhivatottság a magyar termékek iránt?

A közösség alkot, és értékeket hoz létre. Tradícióink ezekből az értékekből tevődnek össze. Globalizált világunkban, ahol sok érték tűnik el, majd újabbak születnek, szükség van arra, hogy a ránk hagyott kincseket megőrizzük és továbbadjuk utódainknak. A parlamentben 2004–2006 táján tettem javaslatot a régi magyar kutyafajták nemzeti kinccsé emelésére és a hungarikumok védelmére, amelyet végül megszavaztak a képviselők. Amikor az Európai Unióhoz csatlakoztunk 2004-ben, még csak egy termék, a Pick szalámi szerepelt a magyar unikumok listáján. Ma már sokkal jobb a helyzet, a Hungarikum Bizottság, amelynek én is tagja lehetek, jelenleg 67 hungarikumot tart számon, a nemzeti kincseink száma 157-re nőtt, de a Kárpát-medencei értéktár is 106, a megyei értéktárak pedig összesen 1369 tételt számlálnak. A paletta nagyon színes: magyar sajátosság a csabai kolbász, a halasi csipke, a bajai halászlé, a Kodály-módszer, a busójárás, a tepertős pogácsa, a szaloncukor, a bejgli, a mézeskalács, a húslevesbe való házi tészta és a magyar szablya is. Szerencsére olyannyira bővelkedünk nemzeti kincsekben, hogy jócskán van még mit felvenni a listára.

– Nemzeti értékeink mellett fontosak a helyi értékek is. Újbuda esetében mit emelne ki?

A régió komoly történelmi múlttal rendelkezik, földrajzi fekvése is egyedi, természeti kincseiről nem is beszélve. Építészeti stílusát tekintve eklektikus, sok a szép, régi és értékes épületünk. Talán ennél is fontosabb, hogy folyamatosan fejlődő, élettel teli városrész Újbuda. Itt mindenki otthon érezheti magát, kortól, nemtől és érdeklődési körtől függetlenül.

– A közösségteremtés fontosságát többször is hangsúlyozta. Mely területek erősítését tartja a leglényegesebbnek?

Polgármester úrral és a képviselő-testülettel arra törekszünk, hogy közösséget építsünk. Ez nagyon fontos, mert Újbuda sokszínű kerület. Teljesen mások az adottságaik a kelenföldi lakótelepen, Szentimrevárosban, Sasadon vagy Őrmezőn élőknek. Az újbudai identitástudat erősítéséhez létesítményekre, programokra, akciókra, rendezvényekre van szükség, ahol kifejezzük tiszteletünket és lehetőséget teremtünk a közösségi élmények megélésére. Közösséget kovácsol a sport is. Ezen a téren rengeteget fejlődött az infrastruktúra, új funkciókkal bővültek a sporttelepek, az iskolák és óvodák is korszerűsödnek, számos futókörrel, valamint kültéri fitneszparkkal gyarapodott a kerület. Igyekszünk olyan eseményeket szervezni, amelyeken kifejezzük, hogy számunkra fontosak az itt élők. Ilyen a burgonyavásár, melyen mi is részt veszünk, és nemcsak anyagilag, hanem fizikálisan is támogatjuk a rászorulókat. Alkalmat teremtünk arra is, hogy ünnepélyesen mondjunk köszönetet azoknak az itt élő, lakó, dolgozó, tanuló embereknek, akik személyiségükkel, illetve tevékenységükkel építik közösségünket. Lényegesek az ilyen gesztusok, hogy tegyünk egymásért, megértsük mások problémáit, segítsünk nekik, és ők is érezzék, van kire számítaniuk. Soha nem felejtem el, honnan jöttem és kiknek köszönhetem, hogy parlamenti képviselő lehetek. Igyekszem meghálálni a bizalmat.

– Hogyan tudja Újbuda érdekeit képviselni a parlamentben?

Mindig azt mondom, hogy a Jóistentől csak azt kell kérnünk, adjon nekünk egészséget, adjon képességet, amivel felismerjük lehetőségeinket, és adjon annyi erőt és kitartást, hogy élhessünk ezekkel. A parlamentben is a lehetőségeket keresem, figyelem a fejlesztéseket, hogyan tud ezekben Újbuda szerepet vállalni. Amikor például a szuperkórház kérdése felmerült, felsorakoztattam az érveimet, hogy miért lenne jó, ha itt épülne fel az egészségügyi komplexum: ez a legnépesebb kerület, jók a közlekedési és infrastrukturális adottságai, jelentős az agglomeráció, a vonzáskörzet. Ezek alapján született meg a döntés, hogy itt épül fel a súlyponti kórház.

– Ön Magyarország honvédelmi minisztere, Újbuda országgyűlési képviselője és nem utolsósorban családapa is. Mi fér bele huszonnégy órába, hogyan telik egy napja?

A hivatalos elfoglaltságaim miatt sajnos a családra kevesebb időm jut, mint szeretném, de az is nagyon hiányzik, hogy elolvassak egy-egy jó könyvet. Nem sokat unatkozom, igyekszem minden területen helytállni. Reggel iskolába viszem a fiam, és bár a harcművészet kicsit háttérbe szorult mostanában, heti két-három alkalommal edzem. A rendszeres kormányülések mellett szakmai megbeszéléseken veszek részt, és gyakran utazom vidékre, külföldre, hogy felkeressem az ott szolgálatot teljesítő alakulatainkat. Nemrég Koszovóban jártam, ahol közel négyszáz katonánk szolgál, adventi ajándékokat vittünk nekik. Próbálok rendszert vinni a hétköznapokba, így a hét eleje elsősorban a minisztériumi, honvédelmi feladatokkal telik, a hét második fele Újbudáé.

– A KSH adatai szerint Újbudán egyre több család talál otthonra. Ön szerint mi ennek az oka?

Úgy gondolom, a kormányzati, valamint a helyi rendelkezések, így a családi és otthonteremtési támogatások, a gyes megerősítése, az adókedvezmények, a születési támogatások, az iskolakezdési csomag, az intézményi háttér mind hozzásegítik a családokat ahhoz, hogy lássák, érdemes gyereket vállalni. Természetes és emberi a fészekrakó és reprodukciós ösztön, de az államnak is tennie kell azért, hogy a gyermekvállalási kedvet erősítse. A magyar és az újbudai szociális háló is családbarát intézkedéseken alapul, amelyek pozitív hatásai már most is érezhetők.

– A karácsony, az év vége a visszatekintés és a számvetés ideje. Ön mit emelne ki a 2017-es esztendőből?

Jelentős eredménynek tekintem, hogy Újbudán létesül a szuperkórház, amivel számottevően javul majd az itt élők egészségügyi ellátása. Hasonlóan fontos a sportkórház idehozatala, hiszen sokan sportolnak a kerületben. A mozgási lehetőségek is bővülnek az átadott futóköröknek és sportfejlesztéseknek köszönhetően. Sikerült megnyerni a kormányzat támogatását a Gyermek-egészségügyi Központhoz, amely a Szent Kristóf Szakrendelő mögötti épületben kap majd helyet. Kiemelném a közösségépítésben elért eredményeket, miként azt is nagy dolognak tartom, hogy odatehettem a tízkilós krumpliszsákot a kelenföldi néni bevásárlókocsijába. A nagy dolgok nem feltétlenül látványosak, sokszor egészen aprónak tűnnek, a legfontosabb, hogy szeretettel és őszintén adjunk. Nem öncélúan cselekszünk, hanem a közösség érdekében. Egy politikus munkáját meg lehet ítélni évente, havonta is akár, de mindig egy bizonyos időtávlatból derül majd ki, hogy ki, mit és miért tett, milyen eredményeket ért el.

– Az új esztendő kezdetén sokan tesznek fogadalmat. Önnek van ilyen személyes vállalása?

Újbudai szempontból a Gazdagréti Tanuszoda megépítését emelném ki. Sok küzdelem van benne, a rendszerváltás óta mindenki ígéretet tett rá, a kormány már hozott egy kedvező döntést az ügyben. Ha el tudjuk indítani az építkezést, és átadjuk a létesítményt, akkor elmondhatjuk: nagy eredményt értünk el. Honvédelmi miniszterként feladatom, hogy erősítsem a magyar honvédség megbecsültségét. Az elmúlt évben meghirdettük a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot. Ez a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb fejlesztési terve. Valamennyi fegyverkultúrát korszerűsítjük, bővítjük az eszközállományt, lecseréljük a felszereléseket, és megkezdtük az illetmények emelését is. A NATO-nak tett vállalásainknak megfelelően 2024-ben már a GDP két százalékát fordítjuk a hadseregre. A fejlesztéseket megérdemli a magyar honvédség, katonáink kiválóan helytállnak tizennégy országban. A stabilitást szolgálják a válságövezetekben, és védik a déli határokat, a magyar emberek biztonsága érdekében dolgoznak. Nem feledkezem meg arról sem, hogy az Újbudán élőknek köszönhetem, hogy a magyar parlamentben és a kormányban szolgálhatom őket. Bízom benne, hogy a karácsony és az új év is megerősít minket abban, hogy szeretettel viseltessünk egymás és a közösségünk iránt. Áldott, békés karácsonyt, és egészségben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek!

Kelemen Angelika