Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Nyugállományú katonákat köszöntöttek Újbudán

Újbuda   |   2016, október 17 - 13:57
Nyomtatóbarát változatSend by email

Október közepén három nyugállományú katonát köszöntöttek fel a kerületben születésnapjuk alkalmából. Vojtek István és Márkus István a 85., Nagy János a 90. életévét töltötte be idén ősszel. Az emléklapot és az ajándékcsomagot Simicskó István honvédelmi miniszter munkatársai adták át az ünnepelteknek.

Vojtek István hatvanhat évvel ezelőtt vonult be katonának. Elektroműszerészként dolgozott és egy új rendelet lehetőséget adott számára, hogy csak egy évig teljesítsen szolgálatot. Végül a rövid szolgálat helyett tiszti képzőben kötött ki, és az eredeti egy év helyett harmincöt évet töltött katonaként. A lokátor rendszer bevezetése rengeteg plusz feladatot rótt rá, így a legváratlanabb helyzetekben és beláthatatlan időpontokban kellett szolgálatot teljesítenie. Az esküvőjére is csak egy órával a szertartás előtt érkezett meg, mert napokkal korábban vidékre vezényelték. Feleségével 63 éve mondták ki a boldogító igent, egy lányuk, két unokájuk és egy dédunokájuk született. Újbudára 40 évvel ezelőtt költöztek és mint mondják, imádnak itt élni.
Márkus István a csapatszellem miatt döntött a katonaság mellett. Vidéken, Pécs közelében töltötte fiatalkorát, 1951-ben Zalaegerszegen kezdett katonai szolgálatot teljesíteni, 1953-ban költözött Budapestre. Főbb feladatai közé tartozott az attasé hivatalok ellátása. Ennek köszönhetően rengeteget utazott, számos tájat megismerhetett. A legnagyobb szenvedélye a vadászat volt, mai napig rengeteg trófea díszíti lakását. Egy gyermeke és két unokája van. Márkus István hét éve él egyedül, de mint mondja, minden napra van valami feladat. A magányt viszont nehezen tudja elviselni, hiszen egész élete a nyüzsgésről szólt.

Nagy János nem készült katonának, de mint mondja, nem bánta meg, hogy az lett. Annak ellenére sem, hogy páncélosként voltak nehéz helyzetek az életében. Harminc évvel ezelőtt szerelt le, a lehető legtovább, hatvan éves koráig teljesített szolgálatot. Közel három évtizede kezdett tőröket és késeket gyűjteni, a világ számos pontjáról van egy-egy látványos darabja. Az első tőrét édesapjától kapta, aki pilótaként szolgált. Felesége tizenegy évvel ezelőtt hunyt el, azóta megtanult háztartást vezetni. Mos, takarít és még a főzés tudományát is elsajátította. Nagy János igazi dicsőségfalat alakított ki lakásában, ahol minden kitüntetéséről büszkén mesél. Már a 90. születésnapjára kapott emléklapnak is kitalálta a helyét.

K. A.