Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

bölcsőde

Környezetvédelem nem csak a Világnapon!

Az ENSZ 1972-ben június 5-ét Környezetvédelmi Világnappá nyilvánította. A szervezet fő célja volt felhívni a figyelmet a világméretű környezetszennyezés következményeire, mozgósítani a megelőzésre, a szemét- és hulladékképződés mértékének csökkentésére és buzdítani a megújuló természeti energiák hasznosítására.

Játszóudvar, kerítés, mosdók és egy teljesen új bölcsőde

Új bölcsőde a Ménesi úton

Az elmúlt évben Újbuda Önkormányzata – felmérve az igényeket, hiányosságokat – több helyszínen is segített a kerületben működő oktatási intézményeknek, óvodáknak, bölcsődéknek, hogy a gyermekek nevelése kényelmesebb, jobb, biztonságosabb környezetben történhessen. Ugyan az iskolák fenntartója már sok éve az állam, az épületek karbantartására nem ad pénzt a kerületnek, vagyis az ingatlan tulajdonosának. Az önkormányzat szűkös anyagi lehetőségei ellenére is fontosnak tartotta, hogy férőhelybővítésre, felújításokra keressen és fordítson forrásokat 2020-ban is.

Mindenkit várnak a bölcsődék, óvodák

Június 2-ától teljes kapacitással dolgoznak a budapesti óvodák és bölcsődék. Újbudán a kényszerű leállás alatt ügyeleti rendszert tartottak fenn az intézmények. Az újraindításról és az elmúlt időszak kihívásairól Orosz Annát, Újbuda alpolgármesterét kérdeztük.

Hétfőtől újabb bölcsődékben várják a gyermekeket

Május 25-től két újabb bölcsőde fogadja ügyeleti rendben a gyermekeket. Lágymányoson az Újbudai Kuckó Bölcsődében, Albertfalván pedig az Újbudai Bóbita Bölcsődben is legfeljebb 5-5 fős csoportokban várják a gyermekeket, előzetes bejelentés után.

Óvodai és bölcsődei ügyelet nyáron

Április 30-tól az önkormányzatok kötelesek lesznek az óvodákban és bölcsődékben ügyeletet biztosítani – erről jelent meg a kormányrendelet a Magyar Közlönyben.

Steril környezetben vannak a legkisebbek

A kialakult járványhelyzet miatt a kerületben működő óvodák és bölcsődék is zárva tartanak, ám Újbuda Önkormányzata ügyeleti rendszert működtet. A bölcsődei munka átszervezésének nehézségeiről, az ügyeletes intézmények munkájáról Unger Katalint, az Újbudai Szemünk Fénye Központi Bölcsőde vezetőjét kérdeztük.

Újbuda gyermekfelügyelettel segíti a kórházi dolgozókat

Ingyenes bölcsődei és óvodai szolgáltatással segíti a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház alkalmazottait Újbuda Önkormányzata a súlyos járványügyi helyzetben. Az érintett dogozók gyermekeit március 23-tól várják a kijelölt intézményben.

Bölcsődés, óvodás korú gyermekek elhelyzése a rendkívüli szünetben

Újbudán két bölcsődében és nyolc óvodában várják azokat a gyerekeket, akiknek felügyeletét a rendkívüli szünet alatt nem tudják megoldani szüleik. Újbuda Önkormányzata azt kéri a családoktól, hogy a gyermekfelügyeletet NE nagyszülőkkel vagy idős rokonokkal oldják meg, mert ők most különösen veszélyeztetettek.

Oldalak