Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 7. hétfő, Amália

Minden eshetőségre felkészülünk

Újbuda   |   2020, augusztus 25 - 12:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Orosz Anna: újra szűrik az óvodai és bölcsődei dolgozókat

Az újbudai bölcsődék és óvodák idén szeptembertől szokatlanul hosszú, csendesebb hónapok után telnek meg újra élettel. Tavasszal a Covid-19 az egész világon, így Magyarországon is a feje tetejére állította az életet. Akkor úgy tűnt, a világ már sosem lesz ugyanolyan, mint azelőtt volt. A nyári, felszabadultabb hónapok során Újbuda bölcsődei és óvodai dolgozói folytatták a tavasszal elindult körültekintő gyakorlatot a kisebb létszámú csoportok, a folyamatos fertőtlenítés, a higiénés feltételek betartását illetően. Ma már látszik, hogy az újra növekedésnek induló megbetegedések továbbra is indokolják ezt a fokozott körültekintést. Az önkormányzat minden támogatást megad a bölcsődéknek és óvodáknak, hogy elkerüljük az emelkedő esetszámokat, és biztonságos, egészséges környezetet nyújtsunk a kisgyerekeknek addig is, amíg a szüleik dolgoznak.
Pontosan tudjuk, hogy a vírus komoly nehézségeket ró sok újbudai családra. Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy otthon vigyázzanak gyermekeikre, hiszen a távmunka nem mindenki számára elérhető lehetőség. Sajnos egyre gyakoribb a munkahelyek elvesztése is, és a helyzet kiszámíthatatlansága mindannyiunkat próbára tesz. Éppen ezért különösen fontos most az, hogy a kerület bölcsődéiben és óvodáiban biztonságban és jókedvben tudhassa minden szülő a gyermekét. Mi mindent megteszünk ennek érdekében, legyen szó azokról a kicsikről, akik már évek óta Újbuda gyermekintézményeibe járnak, vagy azokról, akik most lépnek először be ezekbe. Szeretnénk elkerülni azt, hogy újra ötfős csoportokra, ügyeleti rendre és különösen szigorú szabályok életbe léptetésére legyen szükség, de felelősségünk minden eshetőségre felkészülni. Ezért az őszi félévet azzal indítjuk, hogy a júniusi szűréseket követően augusztus utolsó hetével bezárólag az óvodai és bölcsődei pedagógusokat, dolgozókat, takarítókat egytől egyig újra szűrni fogjuk. A tavasszal bejáratott fertőtlenítési eljárásokat (például az ózongenerátorok használata, az érkezéskor és távozáskor bevett fertőtlenítési gyakorlatok, a távolságtartás, a gyakori kézmosás stb.) fokozott figyelemmel tartják be a kerületi intézmények. A szülőket is arra kérjük, hogy működjenek együtt az intézmények pedagógusaival, dolgozóival.
Mindezeken túl Újbuda köznevelésért felelős alpolgármestereként azért dolgozom, hogy minél szélesebb körű, minél gyakoribb tájékoztatást nyújtsunk önöknek ebben a nehéz időszakban, és mindenkinek segítséget nyújtsunk, aki bajba jutott. Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra, és keressenek bennünket bátran, ha kérdésük, kérésük van Újbuda Önkormányzatához!

Orosz Anna