Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 17. kedd, Laura, Alida

Újbuda

Állati jó arc – Fotópályázat újbudai gazdiknak

Időpont: 
2022szeptember2009:30
»
2022október0300:00

Cica, nyuszi, teknős, madár? Te is gazdi vagy, csak éppen nem egy kutyusé? Akkor ez a fotópályázat neked szól! Várjuk azokat a megörökített „állati jó arcokat”, amelyeket a – nem kutyás – gazdik kedvenceikről készítettek. A pályázaton csak saját fotóval vehetnek részt a nevezők.

Zene és szöveg a Bartók negyed első fesztiválján

Olyan sokan szeretik a Bartók Béla út kávézós, báros, galériás szakaszát, hogy megérdemelt már egy fesztivált – ennek jegyében rendezte meg az önkormányzat a Bartók Feszt’-et. Az egész napos eseményen gyerekprogramok, workshopok, kerek­asztal-beszélgetések váltották egymást, a színpadon a Galaxisok, a Random Trip és Dés László zenélt.

Bráda Tibort gyászolja Újbuda

Életének 81. évében, súlyos betegség után elhunyt Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész, Újbuda Pro Cultura díjjal is kitüntetett alkotója.

A színház agora, fórum, találkozóhely

Jordán Tamás színész, színházalapító, színházigazgató, számos díjjal jutalmazott művész, a Nemzet Színésze. Nyolcvanadik évében jár, és aktívan dolgozik. Azon az úton halad, amely élete értelme felé viszi: a feladatok tökéletes teljesítéséig, mesélte lapunknak.

A Cseriti házhoz megy az adományokért

„Kidobás helyett leadás” – ez a jelmondata az önkormányzat által támogatott Cseriti bolthálózat házhoz menő, begyűjtő szolgáltatásának, ami az őszi lomtalanítással indul útjára. Az adománybolt munkatársai elszállítják a feleslegessé vált, de jó állapotú tárgyakat, amelyeket aztán két újbudai üzletükben értékesítenek a piaci ár alatt. A felajánlott holmikkal civil szervezeteket is támogatnak.

Elszabadult árak: újra ünnep lesz a kenyér az asztalon

Az élelmiszerek rekorddrágulását mindenki érzi a saját bőrén, közülük is a pékáru viszi a prímet: az augusztusi adatok szerint egy év alatt 64,3 százalékkal nőtt a kenyér ára. Egy Bartók Béla úti pékség elárulta, miért válik lassan luxussá legalapvetőbb ételünk.

Megnyílt az ARC kiállítás

Világ buborékjai egyesüljetek! Ezzel a szlogennel hirdették meg a 22. ARC közérzeti plakátpályázatot, amelyre közel ezer alkotó nevezett közéletre, társadalmi problémákra és világjelenségekre reflektáló vizuális benyomásaival. Az ARC-nak már harmadik éve ad otthont a Bikás Park, ahol ezúttal az embereket egymástól egyre inkább elszigetelő vélemény buborékok kerültek fókuszba, de nem maradtak reakció nélkül az idei év olyan slágertémái sem, mint az ukrán háború, a gázáremelés, a pedagógusok ellehetetlenítése, vagy az aszály.

Letették az új tóvárosi lakópark alapkövét

Letették a Kőérberek-Tóváros területén épülő 900 lakásos lakópark alapkövét. A beruházó Atenor a 2008-as válság idején félbehagyott tóvárosi ingatlanfejlesztés folytatásaként LAKE11 Home and Park néven ökotudatos lakóparkot épít, melynek lakásait tisztán geotermikus energiával fogják fűteni és hűteni. A beruházási terület 18 telkéből 12 már megkapta az építési engedélyt, jelenleg 4 telken 265 lakás építése zajlik. Az első lakások átadása 2024 elejére várható.

Móricz Zsigmond halálának 80. évfordulóját ünnepelték

Móricz Zsigmond halálának 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést a Nemzeti Örökség Intézete és a Móricz Zsigmond Társaság. Az író Fiumei úti sírkertben beszédet mondó szervezetek vezetői felidézték, a Móricz regények rendkívülisége abban állt, hogy egyszerre ismerte el őket a magas irodalom.és váltak közönség sikerré.

Megújult a Törcsvár ovi

Átadták a Törcsvár utcai Óvoda régi épületének nyáron felújított belső tereit. A négy csoportszobában kicserélték a burkolatokat, a berendezéseket és bútorokat. Az óvodában évek óta zajló fejlesztésnek hála az elmúlt években új épületrésszel, tornateremmel, sószobával, és számos új helyiséggel bővült a kerület egyik legszebb ovija.

Szakmai tanévnyitót tartott az UPI

Szakmai tanévnyitó konferenciát rendezett az Újbudai Pedagógiai Iroda a köznevelésben, közoktatásban dolgozók számára. A polgármesteri hivatal nagytermében zajló rendezvény fókuszában ezúttal a tanárhiány és a közoktatást érintő jogszabályi változások álltak.

Ki fizeti a menzaköltség emelését? - Újbuda újság - LAPSZEMLE

Arc kiállítás a Bikás parkban október 9-ig, felhőtlen szórakozás, sok elgondolkodtató alkotás között. Az idei pályázat címe ennyi volt: Buborékok. Az újbudai önkormányzati testület úgy döntött átvállalja a menzaköltségek emelését idén. Olvashatnak egy remek és szórakoztató interjút a kiváló színésszel, Jordán Tamással, aki a kerületben töltötte gyermekkorát. S egy beszámoló arról, hogy elvették a kerületek utolsó lehetőségét, hogy beleszóljanak abba mi és hogyan épül a területükön. Újbuda újság.

21. Őrmező Ünnepe: Pezseg Újbuda kulturális élete

A 21. Őrmező Ünnepén a Költők Parkjában a Bográcsétkek főzőversenye reggel kezdődött, az Őrmezei Ördögök csapata zsebelhette be a legjobbnak járó díjat. A nyerteseket a színpadon köszöntő városvezetők egyebek között azt mondták, az őrmezei és a kerület többi helyi fesztiválja teszi Újbudát különlegessé.

Oldalak