Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 27. szombat, János

Nyílt napokat tart az ELTE  

Nyílt napokat tart az ELTE

Csütörtökön és pénteken nyílt napokat tartanak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), ahol számos program mellett az érdeklődők megismerkedhetnek a karok képzési kínálatával.

Szent Vince szerint jó lesz az idei szőlőtermés  

Szent Vince szerint jó lesz az idei szőlőtermés

Januárban országszerte Szent Vincére, a borászok és szőlőtermelők védőszentjére emlékeznek. A budafoki Promontorium Borlovagrend tagjai a Kelenhegyi úti pihenőnél, a Szent Vince szobornál gyűltek össze az év első „termésjós” napján és emlékeztek meg a védelmezőről bőséges gyümölcshozamot ígérő szőlővesszővel, egyházi áldással, újborral és pogácsával.

Folytatódik a Könyvet házhoz program  

Folytatódik a Könyvet házhoz program

Együttműködési megállapodást írt alá a több mint 10 éves múltra visszatekintő "Könyvet Házhoz" közös szolgáltatás megújításáról a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója és Újbuda polgármestere. Az ellátással az otthonukhoz kötött, mozgásukban korlátozott, beteg vagy idős olvasóknak segítenek könyvet kölcsönözni. A 2003-ban indult program az önkormányzat önként vállalt feladatainak egyike.

Magas kitüntetéssel jutalmazták a piarista tanárt  

Magas kitüntetéssel jutalmazták a piarista tanár (foto:MTI)

Európa Polgári díjat kapott Kerényi Lajos piarista atya, a Szent Margit Gimnázium hitoktatója. Az elismerést az intézmény dísztermében adta át Hölvényi György, európai parlamenti képviselő.

Startup pályázat: itt a nyertesek listája  
 

Startup pályázat: itt a nyertesek listája

Négy pályázat kapott egy-egy millió forint támogatást az önkormányzattól. Két pályázat már bizonyított, komoly kockázati tőketársaságok is érdeklődnek a most bemutatott eszközök iránt.

Megtartotta idei első ülését a képviselő-testület  
 

Megtartotta idei első ülését a képviselő-testület

A Pro Cultura Újbuda kitüntetések átadásával kezdődött a képviselő-testület ülése január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. A napirendi pontok tárgyalásakor döntöttek a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról, valamint elfogadásra javasolták a főváros kerületek közti forrásmegosztásról szóló rendelettervezetet.

"A kultúra az élet művelése"  

"A kultúra az élet művelése"

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból című költeményét. A Magyar Kultúra Napján erre emlékezünk.

Tervezzen utcabútort Budapestre!  

Tervezzen utcabútort Budapestre!

Bútorozd be a városodat! címmel indít formatervezési pályázatot a Főkert Nonprofit Zrt. az FKF Nonprofit Zrt., a Design Terminál és a Hello Wood. A lakosság beleszólhat a város parkjainak, köztereinek arculatába és akár az „én városom” életérzés is erősödhet - állítják.

Elérte az influenzajárvány az országot  

Elérte az influenzajárvány az országot

Elkezdődött az influenzajárvány az országban, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK)  jelentése szerint a múlt héten 16 400 ember, az előző hetinél 40,2 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Gránát: feloldották a XI. kerületi területzárat  

Gránát: feloldották a XI. kerületi területzárat

Nem sokkal két óra előtt feloldották a Sárbogárdi úti területzárat, amelyet szerdán azt követően rendeltek el a hatóságok, hogy aknavető gránát került elő a földből kábelfektetés során.

Ostromnapló – XI. Orlay u. 4., 1945. február 10–11. (részlet)  

Ostromnapló – XI. Orlay u. 4., 1945. február 10–11. (részlet)

Hetven évvel ezelőtt roppantotta össze a főváros körüli ostromgyűrű a védelmet, megszűnt a német megszállás, elkezdődött a szovjet megszállás, a végsőkig szenvedő budai lakosság pedig végre felkecmergett a pincékből. A feláldozott emberéletek elszálltak, de – az egyre apadó élő visszaemlékezések mellett – a képi és az írásos emlékek fennmaradtak. A beszédes fényképek mellett a rejtekből még mindig felbukkanó naplók mondják el talán leghitelesebben a „katlan” hátborzongató élményeit.

Közbiztonsági Tanács alakult  

Közbiztonsági Tanács alakult

Király Nóra közbiztonságért és egészségügyért felelős alpolgármester és Kerékgyártó Gábor önkormányzati képviselő közbiztonsági tanácsot hívott össze január 14-re, melyen a rendvédelmi szervek vezetői megvitatták, hogyan lehetne javítani a kerület közbiztonságán.

Egy éves a kerület első közösségi kertje  
 

közösségi kert

Paradicsom, zöldborsó, cukkini vagy eper ritkán terem panel között, ám ma már ez sem lehetetlen. Újbuda Önkormányzata egy évvel ezelőtt Őrmezőn hozta létre a városrész első közösségi kertjét, a faládás ágyások gondozási jogát pályázaton nyerhették el a lakótelepi családok. Az Őrmezei Közösségi Kert első születésnapját az ágyások bérlői a tavaszi ültetésre való felkészüléssel töltötték.

Tavaszi versenyekre készülnek az újbudai szinkronúszók  

Tavaszi versenyekre készülnek az újbudai szinkronúszók

Egyre nagyobb a sport iránti érdeklődés Újbudán és mind többen választanak olyan sportágat, amely valamiért kitűnik a többi közül. Ezek egyike a kerületi székhelyű Medúza 21 Sportegyesületnél elérhető szinkronúszás.

Minimális az irodapiaci fluktuáció Dél-Budán  

Minimális az irodapiaci fluktuáció Dél-Budán

Csaknem húszezer négyzetméterrel nőtt az irodaterület tavaly a negyedik negyedévben Budapesten. Az épületek kihasználtsága elmarad a korábbitól, ám úgy tűnik, Dél-Buda megtartja bérlőit.

Bekerítették a BME oktatóreaktorát  

Bekerítették a BME oktatóreaktorát

Kedden körbekerítették rendőrségi szalaggal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatási célokra használt atomreaktorát és a helyszínen van a katasztrófavédelem és a tűzoltóság is - jelezte az Indexnek a lap egyik olvasója.

Levélben közli a NAV, hogy itt az adónyilatkozatok ideje  

Levében közli a NAV, hogy itt az adónyilatkozatok ideje

Ezekben a hetekben várják a munkáltatók, hogy alkalmazottaik nyilatkozzanak arról, milyen kedvezményekkel csökken idén a személyi jövedelemadójuk. Ennek megfelelően kapják ugyanis januári bérüket a dolgozók, ha a hó végéig pontosan kitöltik a munkahelyükön kapott nyomtatványokat. Február 2-ig kell dönteni arról is, hogy a munkáltató késtíse-e el az adóbevallást, erről küld értesítőt a NAV, a mintegy 4 millió főnek. 

Oldalak