Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 3. kedd, Balázs

A Műegyetemen is emlékeztek '56 hőseire

A Budapesti Műszaki Egyetem diákjai 1956. október 22-i nagygyűlésükön összefoglalták 16 pontos követeléseiket, majd másnapra egy csendes tüntetést szerveztek akaratuk nyomatékosítására. Ezzel kezdődött a forradalom és szabadságharc, amelynek 62. évfordulójára több ezren, köztük határon túli fiatalok emlékeztek a Műegyetemen.

Ünnepi megemlékezés az Újbudai Bocskai István Általános iskolában

Hatvankét évvel ezelőtt a XI. kerületből indult útjára az a forradalom, amely beírta magát nemcsak a magyarság, hanem a világ történelmébe is. A végeredmény előre borítékolható volt, mégis tömegek – köztük nők, gyerekek, idősek - kiálltak szabadságukért. Erre a napra több helyszínen is emlékezett Újbuda, ezek egyike az Újbudai Bocskai István Általános Iskola volt.

Szlovénia volt a Magyar Festészet Napja díszvendége

Ismeretlen közelség címmel mutatja be a szlovén kortárs festészetet a Magyar Festészet Napja programsorozat kiemelt kiállítása a Próféta Galériában. A tárlatot Aleš Sedmak, a Szlovén Képzőművészek Egyesületeinek Szövetségének elnöke nyitotta meg október 19-én, köszöntőt mondott Metka Lajnšček nagykövet-helyettes és Csernus László önkormányzati képviselő.

Szezonális vásárok Újbudán

Újbuda Önkormányzata évszakonként más-más akcióval kedvez a kerületieknek, akiknek tavasszal muskátli osztást, ősszel burgonyavásárt, télen fenyőfavásárt tart. Legutóbb október 20-án jutányosan, 300 forint/10 kg áron juthattak krumplihoz a kerületi lakcímkártyával rendelkezők. Az önkormányzat következő akciójával a karácsonyi készülődésben segít a családoknak, ezért december közepén fenyővásárral várja a szociálisan rászorulókat.

Közlekedés az október 23-i hosszú hétvégén

Október 23-án és az azt megelőző napon több fővárosi helyszínen tartanak megemlékezéseket, emiatt forgalomkorlátozásokra kell számítani és változik az több járatok forgalmi rendje is. Október 22-én, hétfőn a szombati, 23-án, kedden az ünnepnapi menetrend lesz majd érvényben.

Felavatták Veress Miklós keramikus művész emléktábláját

Emléktábla került Veress Miklós keramikus művész tiszteletére a Hengermalom út 2/c. számú ház falára az Összefogás Újbudáért Egyesület és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő kezdeményezésére, Újbuda Önkormányzata támogatásával. A művész hat évtizedet élt a házban családjával.

Álmokon innen és túl

A Festészet Napja alkalmából látható Kókai Emese, Boldizsár Ottó és Snyehola Anett Sansa fiatal művészek Álmokon innen és túl című kiállítása a Gazdagréti Közösségi Házban.

Ismét forog a Lemezjátszó

Visszatért a klasszikus formulához a B32 kedvelt zenei sorozata; telt ház előtt szólt az idén ötvenéves Beatles lemez.

Életet visznek a városba

Megtöltötték az érdeklődők a Fészek Klubot szeptember 28-án, a NEO Budapest konferencián, amelyen a magyar főváros kulturális és gazdasági potenciáljáról, az urbanisztikáról, valamint a kreatív iparról volt szó.

Újraindult a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Újraindult a vonatforgalom a Déli pályaudvaron csütörtök hajnalban, miután szerda estig befejeződött a pályaudvar karbantartása, a felújított berendezések üzempróbája. Az átlagosan napi 250 vonat ismét az eredeti menetrend szerint közlekedik a Budapest-Déli-Tatabánya-Győr, Budapest-Déli-Székesfehérvár, Budapest-Déli-Pusztaszabolcs-Pécs vonalakon.

Hétvégi hídlezárások

Szombaton mossák a Rákóczi hidat, emiatt részlegesen lezárják az egyik közlekedési sávot. Péntekről szombatra virradó éjszaka éjfél és 4:30 között pedig próbaterhelés miatt zárják le a Lánchidat a gépjármű- és a gyalogos forgalom elől.

Forgalmi változás a Bazsalikom utca felújítása miatt

Módosított útvonalon jár az 58-as és a 153-as autóbusz október 24-től 31-ig a Bazsalikom utca és a Gépész utca csomópontjának, illetve a Kőérberki patak feletti hídnál az útpálya teljes szerkezetű cseréje miatt. Az Egér út és a Gépész utca közötti szakaszon a Bazsalikom utca teljes lezárása mellett a pályaszerkezet cseréjét végzik, ezért a Bazsalikom utcai hidat egy hétre a forgalom elől lezárják. Ez idő alatt Kelenvölgy területéről a Bazsalikom utcán keresztül nem lehet majd az Egér útra kihajtani.

Számítástechnikai képzés álláskeresőknek

A korábbi két esztendőben tapasztalt sikernek és a növekvő érdeklődésnek köszönhetően harmadik alkalommal szervez ECDL számítástechnikai tanfolyamot 50 fölötti kerületi álláskeresőknek az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. és az Ericsson Magyarország Kft. Az idei első kurzus október második hetében startolt.

A UPC új Digitális Tanterme a Bethlen suliban

Az újbudai Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban mutatkozott be az országban először a UPC Magyarország Digitális Tanterem szolgáltatása. Azt ígérik, hogy a rendszer segítségével a diákok ugyanakkora erőbedobással sokkal több tudást szerezhetnek meg, mint a hagyományos könyvek és munkafüzetek használatával. A szolgáltatás a tanárok számára kifejlesztett továbbképzési programot is kínál.

Aprítékolás Újbudán

Október 28-án kezdődik és december 5-ig tart az aprítékolási akció Újbudán. A helyszíneket, a  kihelyezés időpontjait és a legfontosabb tudnivalókat az alábbi táblázatok tartalmazzák.

Kultúra :

Tisztaságot Újbudán!

Időpont: 
2018november0510:00
»
2018december0720:00

A XI. kerület Újbuda Önkormányzata az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével őszi nagytakarítási akciót szervez november 5. és december 7. között.

Október a magyar festészet ünnepe

A XVII. Magyar Festészet Napja programsorozatban idén 100 kiállítást és 400 művész kétezernél is több munkáját tekinthetik meg az érdeklődők országszerte és határon túl. A kiemelt helyszín Újbuda, Eger és Szolnok.

Oldalak