Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Fehér rózsákkal és mécsesekkel emlékeztek a hősökre

Újbuda   |   2018, október 24 - 14:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az ’56-os forradalom emblematikus helyszínén, a Móricz Zsigmond körtéren is megemlékeztek a kerület vezetői a 62 évvel ezelőtti eseményekre.

Fáklyás felvonulással érkeztek a megemlékezők a Móricz Zsigmond körtéri Gombához, az ’56-os emlékmű koszorúzására, ahol Hoffmann Tamás köszöntötte a résztvevőket. A polgármester személyes sorsokat elevenített fel, többek között Szeles Erika életéről is mesélt. Az akkor még csak 15 esztendős lány fotója, amelyet egy dán fényképész készített, bejárta a világsajtót. Sokan a magyar forradalom jelképeként tekintettek a képre, a bátorság és a remény szimbólumának tartották, ahogy a lány elszántan és rezzenéstelen arccal áll fegyverrel a kezében. Az olvasók közül senki sem tudta, hogy a lapok megjelenésekor Erika már nem élt; néhány nappal a fotó elkészülte után már nem géppisztollyal a nyakában, hanem fehér köpenyben, vöröskeresztes karszalaggal járta az utcákat. Sebesülteken próbált segíteni, amikor egy szovjet katona rátámadt. A forradalmárlányt november 7-én érte végzetes lövés, miközben vöröskeresztesként próbált sebesülteken segíteni a Blaha Lujza tér környékén. A tragikus sorsú lány alakján kívül más hasonló esetről is mesélt Hoffmann Tamás. Hangsúlyozta: „nekünk újbudaiaknak különösen fontos, hogy emlékezzünk, hiszen a kerület volt a forradalom bölcsője.”

- Minden totális rendszer, amely megtagadja a Jóistent, elbukik – fogalmazott Simicskó István országgyűlési képviselő. Emlékeztetett: hit nélkül nem lehet előre lépni, általuk alakulnak ki az elvek, a hitből táplálkozik az eszmeiség, a lélek és szív. - Ha megkérdezzük a nyugati világot, mit tudnak Magyarországról, két dolog jut eszükbe: Puskás Öcsi és 1956. A forradalom olyan tett volt egy kis nemzettől, amely a világ minden pontját megérintette, ezért sem szabad elfeledni a hősöket, akik életüket adták a magyar szabadságért. A kormánybiztos szerint ahhoz, hogy ne tűnjön el végleg a nemzet, a hazafiasság iskoláját kell kijárnia minden gyermeknek. Legfőbb célként a szeretet civilizációjának megteremtését tűzte ki, ebben látja a jövő zálogát. - Nekünk kell példát mutatni a jövőnek, méghozzá hazaszeretetből - zárta gondolatait a politikus.

Az esemény végén megkoszorúzták az 56-os emlékművet. Újbuda Önkormányzata nevében Hoffmann Tamás polgármester, Simicskó István és Molnár Gyula országgyűlési képviselők, illetve kerületi szervezetek, intézmények és pártok rótták le kegyeletüket a forradalom áldozatainak emléke előtt. A résztvevők egy-egy szál fehér rózsával, valamint mécsesekkel ölelték körbe a körteret.

K.A.