Illés Klub: fél évszázad az FMH-ban
Ötven esztendeje költözött az Illés-együttes klubja az akkori FMH-ba, ennek évfordulóját ünnepelték december 8-án a TEMI Fővárosi Művelődési Házában.
Karácsonyoztak a szentimrevárosi idősek
Közös ünnepléssel búcsúztatták az évet a Szentimrevárosi Idősek Klubja tagjai. Az összejövetelen Hoffmann Tamás polgármester ajándékcsomaggal és újbudai gyerekek által készített díszekkel kedveskedett a szépkorúaknak.
Ünnepi előadás volt a Kelenvölgyi suliban
A Kelenvölgyi Általános Iskolában évek óta hagyomány, hogy ünnepek előtt színdarabot mutatnak be a diákok. Idén az Alíz Csodaországban című produkcióval lepték meg a szülőket.
Hétköznapi varázslat az Újbuda Galériában
Moni Morelly grafikus és Sascha Müller festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás az Újbuda Galériában december 18-án.
Szobrot kapott a vértanú pap
A Feneketlen-tó és Villányi út között, a Placid atya parkban állítottak szobrot az 1957-ben fiatalon mártírhalált halt katolikus pap, az idén májusban boldoggá avatott Brenner János emlékére.
Megvolt az év utolsó testületi ülése
Közművelődési feladatokkal kapcsolatos döntésekkel kezdődött az idei utolsó, december 18-i képviselő-testületi ülés, amelyen Simicskó István országgyűlési képviselő is részt vett. A 2017-ben módosított közművelődési törvénynek megfelelően az újbudai képviselők megalkották a helyi közművelődési feladatok ellátásáról szóló rendeletet, amely a közösségi házak, kulturális szalonok, idősklubok és szabadtéri rendezvények programjait érinti.
A három kismalac és az ovisok
A B32 Galéria és Kultúrtér évek óta kínál bábszínházi bérleteket a kerület óvodáinak, most a program Újbuda Önkormányzatának támogatásával magasabb szintre lépett. A darabok az eddigieknél is változatosabbak, és a korábbinál több intézmény óvodásai juthatnak bérlethez – derül ki a Pont magazin december–januári számából.
Fenyőfavásár Újbudán
Közel 1300 kerületi rászoruló család vihetett haza akciós fenyőfát idén. A Vicus Alapítvány által szervezett és az önkormányzat által támogatott eseményt december 17-re hirdették meg.
Átadták a megújult Gazdagréti teret
Ünnepélyesen felavatták a gazdagréti lakótelep felújított központi közösségi terét. Újbuda Önkormányzata több mint százmillió forintot fordított a beruházásra, amelyhez további 140 millió forintot nyert el a főváros
TérKöz 2016 pályázatán.
Elhunyt Kiss Mária egykori alpolgármester
Az egykori MDF-es képviselő 1992 és 1994 között töltötte be Újbuda Önkormányzatának alpolgármesteri tisztét.
Kosárlabda: 250 fiatal küzdött a karácsonyi kupáért
A MAFC Kosársuli utánpótlás játékosai vetélkedtek a Gabányi László Sportcsarnokban a Basket MHG Kft és a MAFC felnőtt csapatának meghívására december 17-én. A sporteseményt Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere nyitotta meg.
Az Újbudai Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje 2018. december 24. és 2019. január 6. között
Art Fair: Iparművészek adventi vására
A legnevesebb iparművészek munkáiból válogathattak az érdeklődők a B32 Galéria Adventi Prémium Art Fair rendezvényén. A dizájnvásárok gyakori részt vevője, Vereczkey Szilvia textiltervező munkáit mutatja be a Trezor teremben a Frissek és szeretettek című kiállítás.
Februártól használható az új 500 forintos
Február 1-től kerülnek forgalomba az új 500 forintosok, a bankjegyek régi változatával 2019. október 31-ig lehet fizetni - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Új taxitársaság indul Budapesten
Új taxiscéget indított egy magánszemély Budapesten, a Taxim tervei szerint a kezdeti ötven autóból álló flottát rövidtávon 300 gépjárműből álló parkra bővítik - közölte a cég az MTI-vel kedden.
Magyar kutatók is tanulmányozzák az exobolygólégköröket
Magyar kutatók is részt vesznek az Európai Űrügynökség ARIEL-küldetésének tudományos programjában, amely az idegen naprendszerekben lévő exobolygók légkörét vizsgálja majd - közölte a Magyar Tudományos Akadémia.
Kihidették a centrumkórházakra kiírt tervpályázat nyerteseit
Kihírdették az Egészséges Budapest Program centrumkórházakra kiírt tervpályázatának nyerteseit.
Vállalkozni tanultak a fiatalok
Ünnepélyes díjkiosztással zárult az önkormányzat NewGenerationSkills projektjének pilot fázisában lévő Dynamic Learning Package (DLP) elnevezésű fejezete. A programban kerületi 15-26 év közötti fiatalok vettek részt.
Karácsonyi ünnepséget tartottak az idős klub tagjai Albertfalván
Karácsonyi ünnepséget rendeztek az Albertfalvi Idősek Klubjában december 14-én. A rendezvényen Hoffmann Tamás polgármester és Farkas Krisztina önkormányzati képviselő ajándékozta meg a tagokat.
Ünnepeltek a nagycsaládosok
December 14-én tartotta az önkormányzat a hagyományos Nagycsaládos Karácsony ünnepséget az Újbudán élő sokgyermekes családoknak.
Karácsonyi készülődés
A karácsony előtti napokban hagyományosan ajándékot visznek a kerület vezetői az újbudai idősotthonokba, idősklubokba. Idén először a Keveháza utcai Idősek Klubjába látogatott el Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő.
Emelt készültségben az FKF
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a Fővárosi Közterület-fenntartónál (FKF) péntek este 22 órától emelt készültségi fokozat lépett életbe - közölte a társaság szombaton.
Újbudai hóember és hószoborépítő verseny
Idén is Hóember és Hószoborépítő Versenyre lehet nevezni Újbudán. A kerületben készült alkotások fotóit 2019. március 20-ig várja Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő.
Lezárult az idei Újbuda Startup pályázat
Tizenkét csapat vett részt ötleteivel az idei Újbuda Startup pályázat döntőjében. A negyedik alkalommal meghirdetett verseny utolsó fordulóját december 14-én tartották.
Mindenkinek szól a köztér
Mohácsi Sándor tájépítész a zsűri elnökeként értékelte az Ottlik-kert tervpályázatra érkező alkotásokat. Az általa vezetett s73 Tervező Iroda jó néhány park, játszótér, óvodaudvar megújításán dolgozott már Újbudán, legutóbb a Gazdagréti térnek adtak új funkciót és arculatot. A korábban az Év tájépítészének választott tervezőt a pályázati eredmény mellett a kerület köztereinek megújulásáról is kérdeztük.