Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 22. péntek, Menyhért, Mirjam

Csomagolásmentes bolt ökotudatosaknak

Alig pár hónapja nyílt meg egy új csomagolásmentes bolt a kerületben, de a Bikás park körül élők már felfedezték a Tétényi úti kis üzletet. A vállalkozásba fogó fiatal pár, Kalo Márk és felesége, Kalo-Szabó Anna elkötelezett híve annak, hogy csökkenteni kell az emberiség ökológiai lábnyomát és a környezetszennyezést, meg kell védeni az élővilágot.

Miniatűr uralkodó a Szabadság hídon

Kolodko Mihály legújabb miniszobra a híd múltját és jelenét köti össze. Az alkotás a Szabadság híd eredeti névadóját, Ferenc Józsefet ábrázolja, amint a császár és király függőágyban ücsörög a hídon – utalva ezzel a nyaranta megrendezett Szabihíd programsorozatra.

Nyolc teherautónyi adomány

Több mint egy évvel ezelőtt döntött úgy a Tranzit Art Café és az Édes Sári tulajdonosa, hogy csatlakozik a Fogadj örökbe egy ovit! programhoz, amely nehéz helyzetben lévő települések intézményeit segíti.

Elkészült az első két új gyalogátkelő

Újbuda számára fontos a gyalogosok biztonsága, ezért megkezdődött több új olyan gyalogátkelőhely létesítése, amelyet már régóta igényelnek a helyi lakosok.

Megtisztítják a roncsautóktól a kerületet

Az elmúlt három hónapban összesen 104 üzemképtelen járműre tett felszólítást Újbuda közterület-felügyelete. Negyven járművet a felügyelet szállíttatott el, a többit feltehetőleg a tulajdonos/üzemben tartó vitte el. A közterület-felügyelők a járőrözés közben látott és a lakosság által bejelentett elhagyott járműveket is folyamatosan ellenőrzik.

„Viharsarok” az Ulászló utcában

Eredménytelennek nyilvánította az Ulászló utca 58. alatti telek értékesítésére vonatkozó pályázatot László Imre, Újbuda polgármestere. Mint a közösségi oldalán közzétett május 10-i bejelentésében kiemelte, a civilek és a pártok képviselőinek javaslatát meghallgatva és elfogadva hozta meg ezt a döntést.

Parkolási engedélyek meghosszabbítása 2022. március 31-ig

Újbuda Önkormányzata minden érvényes lakossági, gazdálkodói és egészségügyi várakozási hozzájárulás érvényességi idejét meghosszabbította 2022. március 31. napjáig. A lakosság részéről további ügyintézést nem igényelnek.

Bérlakás – végkiárusítás?

Legalább huszonöt milliárd forinttal apadhat Újbuda vagyona, ha az önkormányzat kénytelen lesz eladni a ma tulajdonában lévő bérlakásokat egy most benyújtott törvénymódosítás alapján.

FELHÍVÁS - Az év újbudai ápolója

Az elismerésre a kerületben dolgozó ápolók, ápolónők, asszisztensek bármelyikét lehet jelölni. A tervek szerint három újbudai ápolót díjaznak, akik fejenként 150 ezer forint jutalomban részesülnek.

Zebra is segített az átkelésben

Május 11-én, a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából az Országos Rendőr Főkapitányság (ORFK) Balesetmegelőzési Bizottsága Újbudán is közlekedésbiztonsági akciókkal hívta fel a gyalogosok, és a közlekedők figyelmét.

Biztonságosabb átkelés

Újbuda számára fontos a gyalogosok biztonsága, ezért megkezdődött több olyan, új gyalogátkelőhely létesítése, amelyeket már régóta igényelnek a helyi lakosok.

Átadták a Pro Communitate és Pro Urbe díjakat

Horváth György, a Kelenföldi Egyesület Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke kapta idén a „Pro Urbe Újbuda” kitüntetést. A Kelenföldi Városközpont lakóépület-rehabilitációja területén kifejtett munkája, valamint a kerületi polgárok életkörülményeinek javításáért, a városrész szellemi és anyagi javainak gyarapításáért végzett kiemelkedő tevékenysége miatt részesült az elismerésben.

Az újbudai sport büszkeségei

A Magyar Sport Napján került sor az Újbuda kiváló sportolója és az Újbuda kiváló edzője díjak átadására. 

A világjárvány sem áll az olimpiára készülő kajakos útjába

A kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án Budapesten rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC) – Magyarország legrégebbi sportegyesülete –, ennek emlékére 2000 óta ez a magyar sport napja. Ilyenkor adják át az Újbuda edzője és sportolója kitüntetéseket is. Két korábbi díjazottal beszélgettünk a magyar sport helyzetéről, a koronavírus-járványról és az olimpiai felkészülésről.

A nők lelkierejének története

Első kötete 2006-ban jelent meg, azóta több mint harmincat írt. Gyermek- és ifjúsági regényei mellett felnőtteknek szóló könyveinek száma is gyarapodik. Idén tavasszal jelenik meg a legfrissebb, Kerti szonáta című regénye. Finy Petra Újbudán született, és most itt is él. Mint mondja: Újbuda színes, értelmes, élhető környék.

Nagyon fontos feladatunk a szemléletformálás

Újbuda Önkormányzata saját programokkal is fellép mindenféle hátrányos megkülönböztetés ellen. A kerület esélyegyenlőségi koncepciójáról, terveiről Bakai-Nagy Zita alpolgármesterrel beszélgettünk.

Kultúra :

Startup Körkép

Időpont: 
2021május1316:00
»
2021május1318:00

Szívesen vállalkoznál, de nem tudod, hogyan vágj bele? Pár éve kezdted az egyetemet, vagy több éve dolgozol és most adnád a fejed startup alapításra? A Startup Körkép inkubációs központokkal és tapasztalt startupokkal segít választ adni a kérdéseidre.

A legrosszabb vakcina a be nem adott vakcina

Jól halad a koronavírus elleni oltás Őrmezőn, de sokan még mindig nem regisztráltak. A beoltottaknak továbbra is vigyázni kell, hiszen a vakcina csak a súlyosabb szövődmények ellen ad védettséget, a betegség ellen nem. Általában sikerül mindenkinek azt az oltást megkapnia, amelyiket szeretné, bár aki válogat, annak lehet, hogy pár hetet várnia kell.

Radikális változások a Citadellán

A tervek szerint ez év második felében elkezdődhet a Gellért-hegyi Citadella átépítése, és ha a most közzétett látványterveknek megfelelően fejeződik be, akkor nehéz lesz ráismerni a több mint 170 esztendős erődítményre.

Oldalak