Elmarad Őrmező Ünnepe
Elmarad az Őrmező Ünnepe rendezvény, jelentette be Facebook bejegyzéseben László Imre polgarmester:
Az újbudai Csere Gáspár negyedszer nyerte meg a Budapest Félmaratont
Csere Gáspár, a BEAC sportolója nyerte vasárnap a 35. Wizz Air Budapest Félmaratont, amely egyben az országos bajnokság is volt.
Az Újbudai Idősek Házának bezárásáról döntött a XI. kerület polgármestere
A koronavírus-járvány országos és helyi terjedésének megakadályozása és a megbetegedések számának gyors növekedése miatt Dr. László Imre, a főváros XI. kerületének polgármestere péntektől elrendelte az Újbudai Idősek Házának bezárását, ami a gyakorlatban látogatási és kijárási tilalmat jelent.
"Ember, aki él" – Karinthy100 esttel indult az irodalmi szezon Újbudán
Szeptember 2-án egy teltházas, on-line is követhető irodalmi esttel nyitotta meg az őszi szezont az Irodalmi Szalon és Újbuda Önkormányzata. Az apropó a XI. kerület irodalmilag, kultuálisan is kiemelkedő múlttal rendelkező családja, a Karinthyak egy fontos évfordulója: 1920. augusztus 14-én, épp száz éve házasodott össze Böhm Aranka és Karinthy Frigyes író, s ekkor költöztek a kerületbe, Aranka Verpeléti (ma Karinthy Frigyes) úti lakásába.
Könyv, kincs, ajándékba
A 2014-ben “Mozgó könyvek” elnevezéssel, országos olvasási programot elindító Közkincs Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület Újbuda Önkormányzatát megkeresve, könyvadományt ajánlott fel azzal a céllal, hogy olyan olvasni szerető emberekhez is eljuthassanak ezek a kincsek, akik nem engedhetik meg, hogy 3-5000 forintot adjanak ki a könyvek darabjáért.
Kezdődik a tanév
Újbuda önkormányzata tanszercsomaggal segíti a családokat, az óvodai és bölcsődei dolgozók koronavírus tesztjének finanszírozásával pedig biztonságosabbá teszik a tanévkezdést.
Újbudára költözik a nagy múltú ARC
Újbudára költözik Magyarország leglátogatottabb köztéri kiállítása, az ARC, amely 2000 óta a kreativitás szabadságát testesíti meg. Az eseményre korlátlanul pályázhat bárki, és a kiállítások is nyitottak, éjjel-nappal ingyenesen megtekinthetők.
Látogatási tilalmat rendelt el a Szent Imre kórház
A Magyarország területén kialakult járványügyi helyzet elemzése alapján a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház egész területén látogatási tilalmat rendeltek el. A korlátozás 2020. szeptember 1-jétől visszavonásig van érvényben.
Folytatódik a Sas-hegy rendbetétele
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a Sas-hegyen LIFE pályázat részeként élőhelykezelést végez a hegy déli oldalán. A lakosság körében végzett egyeztetés és igényfelmérés után a hegylábi részen szeptemberben folytatják a munkát. A cserje-visszaszorítás után készül el a sétautak felújítása, a kerítés áthelyezése, valamint a padok, asztalok, ismeretterjesztő táblák kihelyezése.
A képviselő szerint... – Keller Zsolt
Éjjeli őrjárat Gazdagréten – Keller Zsolt véleménye
A képviselő szerint... – Varga Gergő
Ne az újbudaiakkal fizettessék ki a kormánypropagandát! – Varga Gergő véleménye
A képviselő szerint... – Bába Szilvia
Elkészült a kerékpáros hálózat koncepciója – Bába Szilvia véleménye
A képviselő szerint... – Szabó László
Kormányzati fejlesztések a járvány alatt is – Szabó László véleménye
Testületi ülés – 2020.08.24.
Újbuda képviselő-testülete augusztus 24-én tartotta soron következő ülését. Az egybegyűltek kilenc napirendi pontot tárgyaltak, az előterjesztések többségét el is fogadták. A nyárvégi ülésen majdnem teljes létszámban voltak jelen a képviselők.
Félúton Ghána és Budapest között
Sena Dagadu, az Irie Maffia énekesnője édesapja révén ghánai származású magyar művész. Dalait áthatja az afrikai eredetű különleges hangzás- és gondolatvilág, megjelenéséből és lényéből pedig árad az egzotikum. Most éppen ott tart, hogy „félúton van” Ghána és Budapest között, hiszen nagyjából ugyanannyi évet töltött ott, mint itt. Hol van az otthon, a nyugvópont, mit jelent az anyanyelv, és milyen varázslatok kellenek az alkotáshoz? Többek között erről is kérdeztük az énekesnőt.
Le lehet szállítani a maszk nélküli utast
A Covid-19 járvány veszélye miatt a fővárosi közösségi közlekedési járatok utasai továbbra is kötelesek maszkkal, annak hiányában kendővel, esetleg sállal eltakarni az arcukat, már a megállókban is – figyelmeztetett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Horváth Dániel kiállítása a B32 Galériában
Horváth Dániel új alkotásaiban a jól ismert festészeti toposzt, a csendéletet teszi egyedivé. A tárlat szeptember 11-éig látogatható.
Minden eshetőségre felkészülünk
Orosz Anna: újra szűrik az óvodai és bölcsődei dolgozókat
Mi a szép szóban hiszünk
Kevesebb hajléktalan él ugyan az utcákon, mint pár éve, de ettől a helyzet még nem egyszerű – állítja Biró Péter, a Máltai Szeretetszolgálat Rimaszombati úti Szociális Központ Szociális Alapszolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézményének vezetője. A szakembert arról is kérdeztük, mit lehet azzal tenni, aki inkább kint éjszakázik, még akkor is, ha van szálláson hely.
Felújítják a Szent Imre Kórházat
Tizenhét budapesti kórház higiéniai felújításáról döntött a kormány a koronavírus-járvány esetleges második hullámára készülve – jelentette be az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós. Az érintett intézmények között van az újbudai Szent Imre Egyetemi Oktatókórház is.
Biztonságos évkezdet a gyermekintézményekben
A jelenlegi koronavírus-betegség, a Covid-19 elsősorban direkt módon, cseppfertőzéssel terjed, azaz a járvány szempontjából a legnagyobb veszélyt a megbetegedett köhögő, tüsszögő ember jelenti. Ezért az elsődleges és legfontosabb megelőző intézkedés, hogy kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyerek és felnőtt személy látogathatja a bölcsődéket, óvodákat, illetve állhat ott munkába. A gyermekintézményekben különösen lényeges az alapvető higiénés követelményeken túlmutató, a koronavírus-fertőzés terjedésének meggátolását célzó előírások betartása.
Aki tesztel, az talál
Nincs ma ember Magyarországon, aki ne számolna a járványügyi intézkedések szigorításával. Még a koronavírus-tagadók is tisztában vannak azzal, hogy szeptembertől új szakasz kezdődik az életünkben, amit a fertőzöttek számának újbóli emelkedése is előrevetít. Ez utóbbit többek között az intézkedések enyhítésével, a nyári szabadság idején tanúsított lazább magatartással indokolják a szakértők.
Iskolakezdés: 70 pontos minisztériumi protokoll
Szeptember 1-jén normális rendben kezdődik az iskolai tanév, de a koronavírus-járvány miatt mind a tanárokban, mind a szülőkben számos kérdés, aggodalom merülhetett fel a szünet alatt. Hosszas várakozás után egy lépéssel közelebb kerültünk a válaszokhoz: augusztus 17-én este megkapták a közoktatási intézmények vezetői az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) a járványügyi intézkedési tervet.
Hogyan legyen még jobb a Gellért-hegy?
A Gellért-hegyi közpark Budapest egyik szimbóluma, ami egyszerre természetvédelmi és rekreációs terület, a város tüdejének kiemelt darabja és évi többszázezer turista célpontja. Mindegyik szerepe fontos, és mindegyiken lenne mit javítani – lehetőleg nem egymás kárára.
Új kenyérrel, ország tortájával és filmvetítéssel ünnepelt Újbuda
Szent István nap előestéjén a Bikás parkba hívta Újbuda a kerületieket, ahol mindenki megkóstolhatta az új lisztből sütött kenyeret, és az ország tortáját is, majd az István a király rockoperát nézhették meg az ünneplők.