• Veled kapcsolatban kikerülhetetlen téma a származásod: életed első tizenkilenc esztendejét Ghánában élted, a zenéidet is áthatja az európai kortárs pop és az afrikai hangzás ötvözete, ami a jelek szerint elementáris erővel hat. Csak félig vicces a kérdés: van az életedben valami ősi varázslat? Valami ghánai varázserő, amit használsz?
Izgalmas dolog ez a varázslatkérdés. Az apám az ewe népcsoportból származik, amely híresen vagy hírhedten vuduhívő volt. Még a nagyapám is tartotta az eredeti hitet, a természet és az állatok különleges tiszteletét. Bár hatott a családunkra a katolicizmus, nagyanyám át is tért a keresztény vallásra, nagyapa sosem tért el az ősi hittől. Én már úgy nőttem fel, hogy nem tudok és nem tartok minden hagyományt, és nem ismerem sem a vudu, sem a dzsudzsu tradicionális hitvilág minden titkát. De azért vannak nekem is kötődéseim hozzájuk. Ha valaki eljön hozzám, és figyelmes, észreveszi, hogy van egy imasarkom, ami tele van fafaragásokkal, termékenységi szobrokkal, állatokat ábrázoló szobrokkal, amelyek – úgy érzem – reprezentálnak engem is, illetve azokat is, akik a környezetemben vannak. Ez az én kis személyes helyem, ahol a lelkemet táplálhatom, és tiszteletem tehetem az őseimnek. Mert az is fontos része a tradicionális hitvilágunknak, hogy az őseinket ne feledjük, állandó kapcsolatban tudjunk maradni velük. Én hiszek ebben, és igyekszem továbbéltetni ezt a hagyományt a családomban.
• Te otthon vagy Afrikában és Európa közepén is. Hogyan tudja megtartani és meghatározni az eredetét, a kiindulópontját egy olyan ember, akinek ennyire eltérő gyökerei vannak?
Nem az a kérdés, hogy hol vagyok, hanem hogy mi van bennem, mit hiszek és mit mutat a lelki tükör. Az elmúlt 17 évben, mióta Magyarországra visszajöttem, rengeteget költöztem, albérleteket, lakásokat váltottam. Közben rájöttem, lehetek akárhol, ha bennem megvan a nyugvópont, akkor szinte teljesen mindegy, a világ melyik pontján vagyok éppen. Még tárgyak sem kellenek ahhoz, hogy otthon érezzem magam, csak jelen kell lenni. Anyukám magyar, de Ghánában szült meg engem. Mindig túlnyomórészt magyarul beszélt a testvéremmel és velem. Az iskolában viszont angolul tanultam mindent. Olvasni például a mai napig is inkább angolul szeretek, és a dalaim nagy többségét is angolul írom. Nehéz lenne választani, hogy az angol vagy a magyar az úgynevezett első nyelvem. Totálisan kétnyelvű vagyok. Ez hihetetlenül nagy ajándék a sorstól és a szüleimtől.
• A kislányod nemsokára tízéves lesz, a kisfiad tíz hónapos. Van tudatos leosztás köztetek a férjeddel, hogy mondjuk ő csak magyarul, te pedig angolul beszélsz a gyerekekhez?
Abban vagyunk tudatosak, hogy ami természetesen jön, azt csináljuk. A férjemnek az a természetes, hogy magyarul szólaljon meg, akkor én pedig angolul beszélek a gyerekekkel, és ezt igyekszem következetesen betartani, mert azt szeretném elérni, hogy ne legyen nekik kérdés, melyik nyelvet használják, hanem legyen automatikus náluk is, hogy több nyelven beszélnek. Ezt az óriási ajándékot, amit a szüleimtől kaptam, át akarom adni én is a gyerekeimnek.
• Nyilván minden művész életében vannak olyan csendes pillanatok, amikor számot vet: hol tart, mivel elégedett és mi kellene még. Te hol tartasz?
Idén elég sok időnk volt ezen töprengeni… Kemény ez a 2020 mindenki életében. Én ettől az évtől még mindig remélem, hogy tudunk alkotni, sokat fellépni, tartani a kapcsolatot a többi zenésszel, művész kollégával, hogy továbberősödik a kreatív energiánk, és ez kiteljesül a dalainkban, amit átadhatunk a közönségnek. És elvárom magamtól, hogy továbbra is megmaradjon a képességem látni és nem elfelejteni, mennyi pozitív erőt tudunk adni a közönségnek a saját alkotó energiánkkal. Erre van most szerintem a legnagyobb szükség. Hallgasson mindenki sok és sokszínű zenét, fedezzünk fel ismeretlen hangzásokat, nyitottan fogadjuk be az újat is, ez az, ami tuti átlendít mindenkit a nehézségeken.
• A Maffián belül előfordult már, hogy elbizonytalanodott periódusokban a te női energiád lendítette át a csapatot a holtponton?
Nyilván a zenekaron belül mindannyian nagyon hatunk egymásra. Mint egyedüli nő, természetesen gyakran érzem, hogy hatással vagyok a környezetemre, de én amúgy nagyon fiúsított lánynak tartom magam. A srácok is gyakran mondják, hogy én is a fiúk egyike vagyok, nem egy „lányénekes”. Szerintem ezek az energiák a zenekaron belül is úgy működnek, mint egy családban. Nem mindig kell kimondani, hogy mit kell csinálni, hanem kicsit terelni lehet a hangulatot, az érzeteket. Ha én szépen, összeszedetten jelenek, nyilvánulok meg, az minden bizonnyal hat a többiekre is.
• Ha már itt tartunk, te minden fellépéseden elképesztő ruhakölteményekben jelensz meg, ami már önmagában is színpadi happeningként hat. Te magad tervezed meg ilyenkor megjelenésed?
Igen, imádom a ruhákat. Ghána is nagyon divatos, stílusos hely, és Budapest is az. Ghánában is nagy hangsúlyt fektetnek a nők a megjelenésükre. Ott a textilek, amiket használnak, a színek, formák, fazonok elképesztő sokszínűek. Édesanyám révén, aki ékszereket készít, olyan világban nőttem fel, ahol még extrábban öltözködnek, mint az átlag ghánaiak. Gyerekkoromban a divatbemutatókon rengetegszer segítettem a backstage-ben az ékszereket ráadni a modellekre, mindig csodáltam, hogy az öltözék mennyire meg tudja változtatni a megjelenést, a tartást, az emberek reakcióját. Csodás játéknak gondolom az öltözködést. Ha már az ember színpadon van, és a közönség kíváncsi rá, akkor legyen mit nézni rajta, nem?
T. E.
