Lehet ennél jobb sorsa egy műalkotásnak?
A huszadik születésnapját ünneplő Arc kiállítás idén az újbudai Bikás parkba költözik. A rendre tízezreket vonzó bemutató alkotásairól Bakos Gábort, az Arc egyik megalapítóját és szervezőjét kérdeztük. Többek között arról, kell-e bátorság egy ilyen kritikus szemléletű rendezvényhez, és miért tűnt el a korábbi támogatók egy része. A legfontosabbak persze maguk a képek, amelyek Bakos szerint arra ösztönzik a közönséget, hogy elgondolkozzon az életünkön, és ennél többet mit is akarhatnánk.
Három évtizede segít a VICUS
Közel 30 éve segít a kerületben élő időseknek, nagycsaládosoknak, hátrányos helyzetűeknek az Újbudán működő VICUS XI. Közalapítvány. Az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány miatt bajba került családokat is támogatták. Az alapítvány elnökét, Szöllősi Ágnest kérdeztük tevékenységükről.
Tesztek és módszerek: Az igények nőnek, a lehetőségek szűkülnek
Ezentúl 19 500 forintnál nem lehet többet kérni a koronavírustesztért – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a szeptember 16-i kormányülés után. A döntés nagyon megosztotta az érintetteket. Miközben a lakosság jelentős részének ez még így is megfizethetetlen, addig a magánegészségügy szereplői közül többen fontolgatják, hogy kilépnek a piacról, a hatósági ár ugyanis nem mindig fedezi a költségeket. Az egyre aggasztóbb járványhelyzetben viszont a tesztelési kapacitások növekedésére volna szükség, miután az állam lehetőségei végesek, van, hogy egy hét is kell a hatóságilag elrendelt teszt eredményének megszületéséhez.
Újbuda testületi ülés élő közvetítése
Újbuda testületi ülés élő közvetítése
Hajléktalanhelyzet: Segítő, de határozott fellépés
Az utóbbi fél évben jelentősen nőtt a kerületben közterületen élő hajléktalanok száma, és ez egyre több problémát okoz nem csupán a kerület külső területén, hanem a központi részein, a Szent Gellért téren, a Móricz Zsigmond körtéren, a Hamzsabégi úti töltés környékén is. Újbudának nagyon határozottan fel kell lépnie, mielőtt tovább súlyosbodik a helyzet – mondta lapunknak Hintsch György alpolgármester.
Drága mulatság lehet maszk nélkül mutatkozni
Megbírságolhatják Budapesten a színházakra, mozikra és hasonló helyekre, valamint a boltokra vonatkozó maszkviselési szabályok megsértőit, beleértve az érintett intézményeket.
Újbuda visszaszerezte a támogatást
Dr. László Imre, Újbuda polgármestere megvédte a gyermek-egészségügyi centrumot - 85 ezer gyereket lehet így sokkal magasabb színvonalon ellátni – Újbuda Önkormányzatának sajtóközleménye –
Családi nap az állatokért
Szeptember 6-án a Fehérvári úton tartotta családi napját a Szurkolók az Állatokért szervezet.
„Svédettek” a Minerva utcában
A XI. kerületben több olyan épület található, amely különösen fontos helyszíne volt 1944–1945-ben Raoul Wallenberg életének, akiről most jelent meg magyarul egy igen alapos életrajz, a szerző Ingrid Carlberg.
Húszmilliárdból újítják fel a Citadellát
A Várkapitányság Nonprofit Zrt. kiírta a közbeszerzést a Gellért-hegyi Citadella felújítására. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent közlemény szerint a feladatokra négy évre szóló, 20 milliárd forintos keretmegállapodást köt a Miniszterelnökséghez tartozó társaság.
Interjú Kukorelly Endre íróval: Jobban járnak, akik összetartanak
Író, költő, volt parlamenti képviselő. Társadalmi szerepvállalása és irodalmi munkássága mellett több évtizede tanít kreatív írást a fiatalabb generációknak. Legújabb regénye az ’50-es évektől a rendszerváltásig tartó időszak Magyarországáról mesél. Milyen a megfelelő írói szemlélet, miért kell az írást tanulni, milyen lehet az ideális kortárs művészeti légkör, és mi az, ami feldühíti Kukorelly Endrét? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk az íróval.
A képviselő szerint... – Novák Előd
Véradóverseny és korrupcióellenes küzdelem – Novák Előd véleménye
A képviselő szerint... – Csernus László
Emlékezetpolitika Újbudán – Csernus László véleménye
A képviselő szerint... – Németh Gyöngyvér
Hogyan legyen még jobb a Gellért-hegy? Most elmondhatja! – Németh Gyöngyvér véleménye
A képviselő szerint... – Budai Miklós
Panelprogramok folytatása – Budai Miklós véleménye
Kormányzati trükközés a gyermek-egészségügyi központ támogatása körül
Bizonytalanná vált az újbudai Gyermek-egészségügyi Központ kivitelezése – és ezzel több tízezer gyerek ellátásának javítása –, miután a kormány a jelek szerint nem folyósítja a beruházásról szóló döntésben vállalt állami forrást.
Buda Gardens: kompromisszum a lakók érdekében
Lezárult az egyeztetés a volt ÉMI-telekre tervezett Buda Gardens beruházás ügyében. A részletekről Orosz Anna alpolgármestert kérdeztük.
Sínen jár az autóbusz a Bartók Béla úton
Tömegközlekedési folyosó lett a Bartók Béla úti villamospálya: az autóbuszok a villamosokkal azonos nyomvonalon, közös megállóhelyeket használva közlekednek.
Bulitilalom és új szabályok a kollégistáknak
A Műegyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának hallgatóit fogadó Schönherz Kollégium lakóinak tavasszal, a koronavírus-járvány kitörésekor kellett elhagyniuk a több mint ezer főnek otthont adó épületet. Nyár elején – a veszélyhelyzet elmúltával – újra megnyitott a hallgatói szlengben „rakétának” is nevezett Schönherz, de a megszokott létszámnak csak ötöde vette igénybe a kollégiumot az elmúlt hónapokban. A nyár végén szigorú járványvédelmi szabályok betartása mellett fogadták az új tanévre érkező egyetemistákat.
Megmaradnak az újbudai kerékpársávok
Nem szűnnek meg a járványveszély idején kialakított kerékpársávok a Bartók Béla úton, a Villányi úton és a Tétényi úton. A Nagykörúton megmarad a biciklisták helye, de az autósok mozgástere nagyobb lesz – derült ki Karácsony Gergely főpolgármester és Balogh Samu kabinetfőnök sajtótájékoztatóján.
Térségi összefogás Törökbálinttal
Újbuda képviselő-testülete augusztus 24-én tartotta soron következő ülését, majdnem teljes létszámmal. Az egybegyűltek kilenc napirendi pontot tárgyaltak, az előterjesztések többségét elfogadták.
Junior Ki Mit Tud Újbudán
A járványhelyzetre való tekintettel az idei Junior Ki Mit Tud online formában fog megrendezésre kerülni.
Elmarad a babakocsis sétanap
A koronavírus járványra tekintettel a 2020. szeptember 17-ére meghirdetett Babakocsis sétanap elmarad.
Koronavírus: robbanásszerűen nő a fertőzések száma
Sokan még mindig szkeptikusak a koronavírus-járvány létezését illetően, mások március óta elvonultan élnek, a legtöbben igyekeznek megtalálni az arany középutat e két véglet között. Ám ez utóbbiak tábora is érzi, hogy újra eljött az óvatosság ideje. Nem véletlenül. Az iskolakezdés előtti napok vészjósló számokat hoztak. Szeptember 2-án az aktív fertőzöttek száma rekordot döntött Magyarországon, de már előtte is rengeteg koronavírusost diagnosztizáltak. A napi esetszám magas, a növekedési index kiugró, ráadásul nincsenek gócpontok, vagyis a vírus szabadon jár-kel az országban.
Elmarad a Halászléfőző verseny
A koronavírus járványra tekintettel a 2020. szeptember 26.-ára meghirdetett Halászléfőző verseny elmarad.