Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

futás

Szerkesztőségünk tagja is lefutotta a félmaratont  

Az Újbuda szerkesztőségének egyik tagja is részt vett vasárnap a 31. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A kánikulában tartott versenyen több mint tízezer egyéni futó indult, összességében több mint 15 ezren futottak. Kátai Artúr 1 óra 54 perc alatt teljesítette a mintegy 21 kilométeres távot.

Akár Budapesten is lehet a 2018-as Ironman 70.3 világbajnokság  

Budapest az egyike annak a három városnak, amely még esélyes a 2018-as triatlon Ironman 70.3 világbajnokság megrendezésére. Ezt Diana Bertsch, az Ironman 70.3 versenyek jogtulajdonosa, a World Triathlon Corporation (WTC) világbajnokságokért felelős alelnöke jelentette be a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Újbudai sportolók kaptak díjat a Triatlon Gálán  

Idén Budapesten a Podmaninczky kastélyban adták át a Magyar Triatlon Szövetség kitüntető díjait a sportág legeredményesebb sportolóinak. Hat kategóriában díjazták a tavalyi év legjobbjait, köztük újbudaiakat is, akik január 8-án vették át elismeréseiket.

Városrészek közötti futás  

Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezte meg a Kerület Napjához kötődő Városrészek közötti futóversenyt november 14-én az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. Idén Kelenvölgy bizonyult a legaktívabb Városrésznek.

Újbuda leggyorsabb anyukája Világbajnoki hatodik helyezett  

Bíróné dr. Molnár Valéria 2007 óta él Albertfalván. Pécsről költöztek ide férjével családot alapítani. Az ifjú doktornő két lány és egy kisfiú édesanyja, de a gyermeknevelés mellett is aktív életet él. Sokunk számára furcsa lehet, de Valéria éppen anyasága legszebb éveiben fedezte fel magában a tehetséget, hogy képes kiváló idővel lefutni a maratoni távot. Szerencsére a család támogatta az édesanya edzésprogramját, melynek első célja mindössze annyi volt, hogy az életben egyszer lefussa a maratont.

Hamarosan indul az Ironman 70.3 Budapest Triatlonverseny  

Augusztus 22-én rendezik meg Budapesten az IRONMAN 70.3 nemzetközi triatlonversenyt, melynek központja és legfőbb bázisa idén is a Kopaszi-gát lesz. . A versenyzők 1,9 kilométert úsznak, 90 kilométert tekernek és 21,1 kilométeres félmaratoni távot futnak; teljesítésével akár kvalifikációs helyet is szerezhetnek a 2016-os ausztráliai IRONMAN 70.3 világbajnokságra.

Újabb futópálya készült Újbudán  

Újabb futópálya készült Újbudán

Augusztustól újabb futókörrel és fitneszparkkal bővülnek a sportolási lehetőségek Újbudán, miután a Feneketlen-tó körül 530 méter hosszú futókört alakítottak ki. Budapesten a XI. kerületben található a legtöbb, sportolásra alkalmas, ingyenesen használható futópálya.

Újbudai versenyző nyerte a bajai triatlonversenyt  

A kerület Papp László ösztöndíjas triatlonistája, Horváth Zsanett lett az abszolút női nyertese a bajai sprint távú országos bajnokságnak. Az indulóknak 750 méter úszást, 20 kilométer kerékpározást és 5 kilométer futást kellett teljesíteniük.

Újbudai siker Romániában  

Szenzációs eredményekkel tértek haza Romániából a Budai XI. SE triatlonistái. A Nagyváradon hatodik alkalommal megrendezett X-man versenyen második és harmadik helyezést értek el.

Oldalak