Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 14. vasárnap, Szeréna, Roxána

Újbuda

Jubilál a Káva részvételi színháza  

A Káva Kulturális Műhely és Színház idén ünnepli fennállása 25. évfordulóját. A művészeti csoport segített meghonosítani Magyarországon a részvételi színházat; a műfaj célja az előremutató társadalmi változások elindítása interaktív, közösségi részvételen alapuló előadások révén.

Öt (friss) könyv adventre  

Az adventi időszak vélhetőleg és remélhetőleg nem (csak) arról szól, hogy melyik üzletben milyen akciók vannak, vagy arról, hogyan tudjuk le az ajándékvásárlást. Ez az elvonulás, a megpihenés, vagy éppen az újratöltekezés, a megújulás ideje is. A könyv­imádóknak pedig ezek a „végre van időm olvasni” örömteli napjai lehetnek – ehhez öt frissen megjelent könyvet ajánlunk olvasóinknak.

Újkőkori falu Újbudán  

Hétezer éves település romjaira bukkantak Újbuda és Budaörs határában egy társasház építése során.

Világzene Makovecz tereiben  

Véget ért a X. Héttorony Fesztivál, amely a legjobb világ- és népzenéket viszi el Makovecz Imre tereibe. A programsorozatban kilenc zengő ház, hetven művész, hét kiállítás, tizennégy koncert mellett konferencia, kerekasztal-beszélgetés, táncház és fényfestészet várta az érdeklődőket határon innen és túl. A fesztivál során megkoszorúzták a Makovecz-emléktáblát egykori lakóhelye, a Móricz Zsigmond körtér közelében található ház előtt.

Újbudán csak így lehet lakásokat építeni  

A tóvárosi beruházás kapcsán folytatott intenzív, többfordulós tárgyalások eredményeként az önkormányzat jelentős lakásszámcsökkenést ért el, emellett közcélú beruházásokról állapodott meg a fejlesztővel.

Az ünnepek alatt is fontos az óvatosság  

Jönnek az ünnepek, amikor a családok, a társaságok találkozni akarnak – mit tanácsol dr. Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos látva a fertőzöttek magas számát? Tavaly nagy elővigyázatosságra intett, de idén már elég sokan beoltatták magukat.

Nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási program  

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási programot indít 2022 első negyedévében. A hatóság célja, hogy a 3G hálózatok jövő évben várható kivezetése után is minden magyar állampolgár élvezhesse a digitális világ és a mobilinternet nyújtotta lehetőségeket.

A cél az élhető, zöld, szociális Újbuda  
 

Az önkormányzat az elmúlt két évben új szemléletet érvényesített a befektetőkkel kötött településrendezési szerződésekben. Az együttműködések az újbudaiak érdekeit szolgálják, de mellette a beruházók számára is előnyösek lehetnek – számolt be Orosz Anna alpolgármester.

A Soa fájdalma  

Új tárlat nyílt november 25-én az Újbuda Galériában, A Soa fájdalma – nemzetünk traumája címmel. A holokauszt áldozatainak és szenvedéseinek emléket állító kiállítást László Imre, Újbuda polgármestere és Barabás Richárd kultúráért felelős alpolgármester nyitotta meg. Az ARTalakulás Galéria által bemutatott alkotások kurátora az egyik kiállító művész, Tölgyesi Katalin.

Oldalak