Indul a 2018-as Soundcheck Országos Zenei Tehetségkutató Újbudán
2016 végén igazi tehetségeket találtunk, és ezt a jó szokásunkat most is folytatnánk. Már lehet nevezni a Soundcheckre!
2016 végén igazi tehetségeket találtunk, és ezt a jó szokásunkat most is folytatnánk. Már lehet nevezni a Soundcheckre!
Teltházas rendezvénnyel kezdte meg idei szezonját a B32 Galéria és Kultúrtér valamint a Fülesbagoly zenebemutató sorozata január 25-én. A rajongókat az est sztárvendége, Lovasi András vonzotta a kultúrtérbe, ahol a The Doors együttes első, a zenekar nevével azonos című kultikus albumát pörgették a lemezjátszón.
A kokeshik Japán északi részéről származó fából faragott babák. A hagyományosan japán férfi mesterek által készített gyerekjátékokat az 1600-as évek óta spirituális tárgyként is használták. Tóth-Vásárhelyi Réka iparművész egyedi babái január 18-ától láthatók a B32 Galéria és Kultúrtérben.
Újbudán kezdődött meg a KKVHÁZ 2018. évi országos rendezvénysorozata. Az B32 Galéria és Kultúrtérben január 8-án megtartott program az építőipara, az ingatlan piacra, a finanszírozásra, az albérleti helyzetre, valamint a pályázatokra és trendekre fókuszált.
B32 40 – Szemelvények a Bartók 32 Galéria és B32 elmúlt 40 évéből címmel megjelent a B32 Galéria és Kultúrtér első képzőművészeti kiadványa. A december 13-i bemutatón a meghívott képzőművészek és újságírók előtt Antal Nikolett, a ház művészeti vezetője és Máthé Andrea művészetfilozófus méltatta az albumot.
Új képzőművészeti kiadvány jelent meg december 13-án a B32 Galéria és Kultúrtér szervezésében. A B32 40, Szemelvények a Bartók 32 Galéria és B32 elmúlt 40 évéből című könyv a magyar képzőművészeti szcéna neves művészeit mutatja be, azokat, akik már többször kiállítottak a Bartók Béla úti galériában.
Bob Marley ugyan Jamaikán született, ám zenéje, üzenete Afrika kedvencévé tette a fiatalon elhunyt dalszerzőt, énekest. Kaya című albuma pörgött a B32 Galéria és Kultúrtérben, Sena értő tolmácsolásával.
A popzene egyik óriásával, Prince-szel folyatódott a zenehallgatás a B32-ben.
A Kaláka adott jótékonysági koncertet a B32 Galéria és Kultúrtérben december 4-én. Az esemény teljes bevételét a kerületben élő Petróczki Bors, Pfeiffer-szindrómával született kisfiú külföldi kezelését támogatják a szervezők.
Idén is jótékonysági esttel készül a karácsonyra Újbuda Önkormányzata és a KözPont Kft. Az esemény bevételét a kerületben élő Petróczki Bors és családja támogatására fordítják.
Újra Rock&Roll és Toll koncert volt a B32-ben; a költészet és a zene ezúttal egy Kassák esten fonódott össze Harcsa Veronika előadásában. Az énekesnő az avantgárd költő szabadon áradó, rusztikus verseit „énekelte el” zenésztársai közreműködésével.
Az elektronikus zene nagy úttörője és egyik legnagyobb sztárja, a Depeche Mode ma is aktív. A brit együttes 1993-as albumát Milkovich Mátyás értő kommentárjával hallgatta végig a közönség a B32 Galéria és Kultúrtérben.
A B32 popzenei sorozatában a Queen első nagylemezét játszották le, miközben a műsorvezetővel és a közönséggel Németh Juci énekesnő beszélgetett a brit rockegyüttes munkásságáról.
Manna Matiné címmel indít sorozatot a B32 Galéria és Kultúrtér és a Manna Produkció, amelynek keretében gyerekeknek és felnőtteknek szóló bábelőadásokat láthat a közönség az újbudai színházban. November 18-19-én két pályakezdő rendező mutatkozik be, két kortárs mesével. Szombat délelőtt a kisebbeket a Sündör és Niru című varázsos lényekkel teli bábjáték várja, a nagyobbakat vasárnap este A macskaherceg kilencedik élete című keserédes szerelmes történet.
A Spin-Off Klub beszélgetés sorozat legutóbbi vendége a 2011-ben alapított divatmárka, a Kele Clothing társalapítója Balázs Áron volt. A B32 Galéria és Kulturtérben november 13-án tartott rendezvényen kiderült, jól tették, hogy mertek nagyot álmodni a divat világában.