Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbuda Önkormányzata

Együttműködés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel  

Együttműködés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel

Együttműködés jött létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és Újbuda Önkormányzata között az ALDA uniós szervezet finanszírozásával. Az Európa a Polgárokért (DECIDE) program lényege, hogy a közigazgatási mesterképzés hallgatói gyakorlatot szerezzenek. A munka a 60 plusz programok népszerűsítéséről szólt, a felek folytatják a közös gondolkodást.

Nagy sikere volt a rendvédelmi nyílt napnak  

Nagy sikere volt a rendvédelmi nyílt napnak

Másodszor rendezett rendvédelmi nyílt napot Újbuda Önkormányzata a Petőfi Laktanyában. A május 19-ei rendezvényre kerületi általános és középiskolásokat hívtak meg pályaorientációs céllal.

Családbarát munkahely díjat kapott Újbuda Önkormányzata  

Családbarát munkahely díjat kapott Újbuda Önkormányzata

Május 15-én a Családok Nemzetközi Napján, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom „Civilekkel a családokért” című konferenciáján hirdették ki az idei Családbarát Munkahelyeket. A díjazottak között volt mások mellett Újbuda, Vác, Szentendre, Dévaványa, Kétújfalu önkormányzata is.

Gyógytornászok tanácskoztak az önkormányzat épületében  

Gyógytornászok tanácskoztak az önkormányzat épületében

Továbbképző napot tartott az önkormányzat épületében május 8-án a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társasága Geriátriai Munkacsoportja. Újbuda Önkormányzata így támogatja idősbarát programjának egyik kiemelt szakmai partnerét.

Extrém kerékpárversenyt rendeztek Kamaraerdőn  

Extrém kerékpárversenyt rendeztek Kamaraerdőn

Terepduatlon és hegyikerékpár verseny volt május elsején Kamaraerdőn. A program rendezésében résztvevő X2S TEAM elnöke szerint a bizonytalan időjárás ellenére is sokan neveztek a versenyre. A díjakat Király Nóra alpolgármester adta át.

Mégsem kezdi meg az alagút helyreállítását a MÁV  

Mégsem kezdi meg az alagút helyreállítását a MÁV

Csütörtökön még sajtótájékoztatót hívott össze (péntekre) az alagútomlással kapcsolatban a MÁV, ma pedig már lemondta azt. Újbuda Önkormányzata kész segítséget adni a biztonságos közlekedés mielőbbi megvalósításához.

Idén utoljára ülésezett a testület  

Idén utoljára ülésezett a testület

December 18-án tartotta idei utolsó ülését Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete. Döntöttek többek között a fogyatékos személyek nappali ellátásáról, köznevelési kérdésekről, a Pro Cultura díjakról, valamint a grémium Szervezeti és Működési Szabályzatát rögzítő rendelet újraalkotásáról.

Közmeghallgatás volt a kerületben  

Közmeghallgatás volt a kerületben

Közmeghallgatást tartott Újbuda Önkormányzata az elmúlt héten. A fórumon elsősorban közrenddel és közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre vártak választ a kerület vezetőitől a megjelentek. Az érintettek írásban is választ kaptak kérdéseikre.

Köznevelési konferenciát rendeztek a kerületben  

Köznevelési konferenciát rendeztek a kerületben

A köznevelés fejlesztési irányai, a pedagógus kompetenciák valamint a bevezetési szakaszban lévő minősítési rendszer iránt érdeklődtek legtöbben az Újbudai Köznevelési konferencián. Az Újbudai Pedagógiai Intézet, Újbuda Önkormányzata és a KLIK által szervezett szakmai találkozót a hetedik alkalommal tartották a Szent Imre Gimnáziumban.

Nyiss a fogyatékos emberek irányába!  

Nyiss a fogyatékos emberek irányába!

Különleges képregénnyel és animációs filmmel hívja fel a figyelmet az integrációra, a társadalmi sokszínűségre Újbuda Önkormányzata és a Nem Adom Fel Alapítvány közös programja. A Világnyitók - Jobb Velünk a Világ! program általános iskolák 4. osztályos diákjait szólítja meg és a fogyatékos emberek világát mutatja be.

Növelte fogyatékkal élő dolgozóinak számát az önkormányzat  
 

Növelte fogyatékkal élő dolgozóinak számát az önkormányzat

Újabb nyolc megváltozott munkaképességű munkavállalója van szeptembertől Újbuda Önkormányzatának. Eddig két látássérült alkalmazott dolgozott a Polgármesteri Hivatalban, tavasszal azonban továbbiak felvételét szavazta meg a képviselő-testület.

Előtérben a hivatali esélyegyenlőség  

Előtérben a hivatali esélyegyenlőség

Megváltozott munkaképességűeknek teremt álláslehetőséget Újbuda Önkormányzata. Jelenleg két látássérült alkalmazottja van a Polgármesteri Hivatalnak és további nyolc megváltozott munkaképességű munkavállaló felvételét szavazta meg a képviselő-testület.

Oldalak