Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Olofsson Károly

„Azon értem önmagamat tetten, hogy Újbudának díszpolgára lettem”  

Több mint negyedszázada minden év november 11-én, a Kerület Napján adják át az Újbuda Díszpolgára címet, amellyel a kerületben élő kiemelkedő személyiségek teljesítményét vagy életművét ismeri el az önkormányzat. Idén a Klukon Edit–Ránki Dezső zongoraművész házaspár és Sándor György „humoralista” kapta meg a címet. Az eltelt évek során kitüntetettek sokféle módon élik meg díszpolgárságukat - derül ki cikkünkből.

Emléktáblát avattak Placid atya otthonánál  

Márványtáblát helyezett el a Bartók Béla út 76. számú lakóház falán Újbuda Önkormányzata, a Pannonhalmi Bencés Kongregáció és a Ciszterci Rend Olofsson Károly pappá szentelésének 78. évfordulóján, június 18-án. Placid atya ide tért vissza a Gulágról, itt élte életét édesanyjával.

Eltemették Placid atyát  

Eltemették Olofsson Károlyt, szerzetesi nevén Placid atyát; hamvait február 3-án Pannonhalmán helyezték örök nyugalomra.

Búcsú Placid atyától  

Hívei, barátai, tanítványai, közélet képviselők és a katolikus egyház hazai méltóságai búcsúztatták Oloffson Károlyt, Placid atyát január 26-án a Budai Ciszterci Szent Imre templomban.

Placid atyára emlékeztek a hívek  

A január 15-én este elhunyt Olofsson Placid atyára emlékeztek hívei, kollégái, barátai, tisztelői a Szent Imre Plébániatemplomban kedden.Temetésére február 3-án kerül sor Pannonhalmán, amelyre a plébánia autóbuszt szervez.

Újbuda gyászol  

Életének 101., papságának 78. évében, január 15-én visszaadta lelkét Teremtőjének Olofsson Placid atya, bencés szerzetes, Újbuda díszpolgára.

Gyász: meghalt Placid atya  

Életének 101. évében január 15-én este elhunyt Olofsson Károly, szerzetesi nevén Placid atya – adta hírül a Pannonhalmi Bencés Főapátság. A temetés - kívánságára - Pannonhalmán lesz, amelynek időpontját később közli a bencés rend. Placid atya 2004-ben lett Újbuda Díszpolgára, decemberben a Budai Ciszterci Szent Imre templomban tartottak hálaadó szentmisét születésnapja alkalmából.

A Magyar Becsület Renddel tüntették ki Placid atyát  

A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Olofsson Placid bencés szerzetes október 23-án az Országházban. Placid atya a hetvenes évek közepétől lett kisegítő lelkész a Budai Ciszterci Szent Imre plébánián.