Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Veszélyhelyzet idején

Újbuda   |   2020, november 23 - 13:30Nyomtatóbarát változatSend by email

Tilalmak és korlátozások harminc napra

Rendeleti kormányzást megengedő veszélyhelyzet lehet Magyarországon egészen 2021. február 8-áig, miután az országgyűlés november 10-én addig hosszabbította meg az ilyen körülmények között meghozott rendeletek hatályát. Ugyanezen a napon szavazták meg a képviselők a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt, amelynek rendelkezései december 11-éig érvényesek. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a kormány e heti szerdai ülésén értékeli a mostani korlátozások eredményét. Ha a helyzet nem javul – tette hozzá –, újabb szigorításokat vezetnek be. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint két hét alatt már láthatóvá válnak az intézkedések eredményei, de a halottak számában csak a bevezetés után négy-öt héttel várható javulás. Az alábbiakban a november 19-i állapot szerinti fő tudnivalókat foglaltuk össze.

Kijárási tilalom

A legfontosabb, mindenkit érintő intézkedés az este 8 óra és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom. Ez nem vonatkozik azokra, akik ebben az időszakban dolgoznak, valamint versenyszerűen sportolnak, munkába, illetve edzésre mennek vagy onnan haza, ezt azonban dokumentummal kell igazolni. A munkaadó által kiadandó igazolás letölthető a kormányzati weboldalról, de lehet saját készítésű is, ha megfelel az előírásoknak. Az önfoglalkoztató vállalkozók maguknak állítanak ki igazolást. Külön kategóriába tartoznak a kutyások: kutyát sétáltatni este 8 és reggel 5 között is lehet, de egyszerre csak egy ember mehet ki vele, a tulajdonos lakóhelyének 500 méteres körzetében. A távolabb merészkedőkre – csakúgy, mint a megfelelő igazolás nélkül közterületen tartózkodókra – a járőröző hatóságok pénzbírságot vethetnek ki.

Egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzetekben, illetve életvédelmi céllal mindenféle dokumentum nélkül meg lehet szegni a kijárási tilalmat.

Maszkviselés

A maszkviselés és a távolságtartás korábbi szabályai érvényben maradtak – ilyen például a kötelező, helyes maszkviselés a tömegközlekedésben, a hivatalokban, egészségügyi és szociális intézményekben, valamint az üzletekben –, de most már a 10 000 főnél nagyobb települések egyes közterületein is előírás a maszk, kivéve sporttevékenység alatt, valamint a parkokban, zöld területeken. A konkrét területek kijelölése a polgármester feladata.

Rendezvények, családi események

Tilos bármiféle gyülekezés, rendezvény szervezése, illetve megtartása közterületen és nyilvános helyen, beleértve a kulturális eseményeket, valamint a karácsonyi vásárokat. A vallási szertartások a vallási közösség döntése szerint tarthatók meg. Az online módon közvetített kulturális esemény vagy zeneszolgáltatás nem minősül rendezvénynek, ha csupán a fellépők és a technikai személyzet tagjai vannak a helyszínen.

Magán- és családi rendezvényeken, például egy otthoni születésnapon legfeljebb tizen lehetnek jelen, az esküvők kizárólag lakodalom nélkül tarthatók meg, és az eseményen is csupán a házasulók, tanúik, valamint a szüleik, nagyszüleik, testvéreik és gyerekeik vehetnek részt. A temetéseken 50 fő a felső határ.

A versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatók, ám a sportmérkőzéseken nézők nem lehetnek jelen. Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett, a csapatsportoké azonban nem (kivéve a versenyszerűen sportolókat).

A szabadidős létesítmények használata tilos (edzőterem, uszoda, múzeum, könyvtár, mozi, állatkert, játszóház, korcsolyapálya stb.).

Vendéglátás

A vendéglátóhelyeken nincs helyszíni kiszolgálás, az éttermek csak elvitelre főzhetnek, a fogyasztó addig lehet bent, míg átveszi az ételt. A munkahelyi étkezdék nyitva tarthatnak (beleértve az oktatási és az egészségügyi intézményeket is). Az elvitellel vagy házhoz szállítással lebonyolított étel- és italforgalom áfáját 5 százalékra csökkentették (ez megegyezik a helyszíni fogyasztáséval), a kiszállítás díjáé viszont 27 százalék maradt. Megkönnyíti a házhoz szállítást, hogy a lakosság ellátása céljából bejelentés nélkül folytatható, sőt, taxisok is végezhetik. A szállodák kizárólag üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak, az ottani vendéglátóhelyek őket kiszolgálhatják.

Üzletek

Az üzletek mindennap este 7 óráig maradhatnak nyitva, és leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. Ez vonatkozik a dohányboltokra és a lottózókra is, a gyógyszertárakra és a benzinkutakra viszont nem. Az egyéb szolgáltatók és szolgáltatások (fodrász, kozmetikus stb.) a szokott rendben működhetnek, betartva a kijárási tilalom szabályait.

Kompenzációk

A szálláshely-szolgáltatóknak az állam a november 8-áig regisztrált foglalások után megtéríti a nettó szálláshely-bevételek 80 százalékát, ha a szolgáltató fenntartja a munkavállalók munkaviszonyát, és kifizeti a bérüket.

A korlátozásokkal érintett vállalkozásoknak erre a 30 napra nem kell szociális, szakképzési, illetve rehabilitációs hozzájárulást fizetniük. Állami bértámogatás a legfeljebb a minimálbér 150 százalékáig terjedő, azaz bruttó 241 500 forintos bérig jár, utólag kifizetve. A támogatás mértéke 50 százalékos, tehát maximum 120 750 forint lehet.

Oktatás

A középfokú oktatás a 9. osztálytól kezdve digitális munkarendben zajlik, az érintett családok, illetve tanárok számára egy későbbi döntés értelmében 30 napig ingyenes lett az internet (ezt mindenkinek a saját szolgáltatójánál kell igényelnie, és a decemberi számlán írják jóvá). A felsőoktatási intézmények ugyancsak digitális munkatendre tértek át.

A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a szokásos rend szerint működnek, a korábbi belépési, illetve testhőmérséklet-mérési előírások érvényben maradnak. A középiskolai kollégiumok nyitvatartásáról az igazgató dönt, a felsőoktatási intézmények kollégiumai bezártak, kivételes bánásmódról a rektorok dönthetnek, különösen a külföldi diákok, illetve a hatósági házi karanténban lévők esetében.

A legtöbb érintett településen a parkok, zöld területek kivételével mindenhol kötelezővé tették a maszkot. Budapesten is így járt el a legtöbb kerület, három kivétellel. A IV. kerületben meghatározták, hogy mely területeken, illetve az óvodák, bölcsődék, szociális intézmények, orvosi rendelők hány méteres körzetében kell maszkot hordani. A XII. kerületben a sűrűn beépített városrészben kötelező az utcai maszk, a hegyvidéken csak a közlekedési megállókban, illetve ahol nem lehet távolságot tartani. A XVI. kerületben a gyermek- és oktatási intézmények, egészségügyi létesítmények, gyógyszertárak, az élelmiszert is árusító üzletek, dohányboltok, templomok bejáratától számított 15 méteren belül, valamint a játszótereken, a kutyafuttatók területén és az élelmiszert is árusító üzletek parkolóiban kell maszkot viselni.

Fotó: MTI/Balázs Attila