Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

veszélyhelyzet

Veszélyhelyzet: 90 nappal meghosszabbítva  

A kormánypárti képviselők ma megszavazták a parlamentben a rendkívüli jogrend és a veszélyhelyzeti rendeletek újabb, a kihirdetéstől számított 90 nappal való meghosszabbítását.

Vége a veszélyhelyzetnek  

Kilencvennyolc nap után hivatalosan is vége a vészhelyzetnek Magyarországon, az erről szóló jogszabály a Magyar Közlönyben is megjelent.

Téli veszélyhelyzetekre készült a katasztrófavédelem  

Fotó: Szabadi Bálint (Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartott november 8-án Budapesten a katasztrófavédelem. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett szakmai felkészülésen 28 önkéntes egyesület és szervezet – köztük a Lágymányosi Polgárőrség, mint a Dél-budai Önkéntes Mentőcsoport tagja - vett részt.