Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 4. péntek, Ferenc

Utoljára ülésezett nyár előtt a képviselő-testület

Újbuda   |   2015, június 29 - 14:16
Nyomtatóbarát változatSend by email

A köztisztviselőket elismerő „Újbuda Kiváló Közszolgálatáért” címek átadásával kezdődött a nyári szünet előtti utolsó testületi ülés június 25-én. Az elismerést idén Gódor Ildikó, illetve Alexa Csaba vehette át. A képviselők döntöttek nyolc új óvodavezető személyéről, újabb határon túli települések támogatásáról, valamint a Klímabarát Települések Szövetségéhez való csatlakozásról is. Augusztustól egy cég koordinálja a kerületben a kultúrát, a kommunikációt, a médiát, az oktatást, valamint folytatja az Újbudai Pedagógia Intézet kerületi hagyományait.

Újbuda Önkormányzata korábban megalkotta Köznevelési Koncepcióját, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy összevonja a kerületi óvodák irányítását, amit nyolc óvodavezető végez a jövőben. Erre írt ki vezetői pályázatot az önkormányzat tavasszal. A pályázatokat a szakbizottságok mellett az érintett nevelőtestületek, a dolgozók és a szülők is véleményezték. A szülői munkaközösségek által javasolt pályázatokat az önkormányzat és a képviselő-testület egyhangúlag támogatta.

Újbudán évről-évre növekszik a sajátos nevelési igényű gyermekek száma. Ezért a testület úgy döntött, hogy 1-1 fő gyógypedagógussal megemeli az Észak­-Kelenföldi Óvoda, a Szentimrevárosi Óvoda, valamint a Gazdagréti Óvoda álláshelyeinek számát. A Bükköny valamint a Keveháza utcai óvodák eszközbeszerzésének támogatására pedig Hoffmann Tamás polgármester ajánlotta fel saját I. félévi céljutalmát.

Az államháztartásról szóló törvény kimondja, hogy 2015. január 1-­jétől egy gazdasági szervezet feladatait, ha az éves átlagos állományi létszáma a 100 főt nem éri el, az irányító szerv irányítása alá tartozó, e célra létrehozott másik költségvetési szervnek kell ellátnia. Az Újbudai Kulturális Intézet (KULTI) létszáma 39 fő, ezért nem rendelkezhet önálló gazdasági szervezettel. Így 2015. április 1-­től a KULTI az Újbudai GAMESZ gazdálkodási köréhez került, azonban a sokrétű, sok helyszínen zajló, bevétellel is járó rendezvényekkel és programokkal teli, hétvégéken is működő telephelyek pénzügyi kezelése igen nehézkes, hosszabb távon nem szolgálja a zavartalan feladatellátást és a hatékony szakmai működést. Az új Gazdasági Programra épülő, újonnan kidolgozott Kulturális Koncepcióban az a terv fogalmazódik meg, hogy egy olyan intézményt kell létrehozni, ami a kultúrát, a kommunikációt, a médiát, az oktatást, a városmarketinget, a turizmust és a tehetséggondozás egyes elemeit is magában foglalja, mindezeket a területeket képes lefedni. Ezért a képviselő-testület úgy határozott, hogy az Újbudai Pedagógiai Intézetnél megmaradt feladatokat valamint a KULTI működését a Média 11 Tömegkommunikációs és Szolgáltató Kft-nél vonja össze. Az integrálással kapcsolatban az önkormányzat beszerezte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) véleményét is, amely azt javasolta, hogy az augusztus 1-jétől felálló cég főtevékenységként foglalkozzon a közművelődési feladatok ellátásával, melyet a cég elnevezésében is egyértelműsítsen. Ennek értelmében a Média 11 Tömegkommunikációs és Szolgáltató Kft-t a jövőben KözPont Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft-ként működik. Az ellenzéki képviselők nem támogatták a cégösszevonást. Hoffmann Tamás polgármester hangsúlyozta, hogy a döntés értelmében egymást segítő területek kapcsolódhatnak össze, ezzel is segítve a kerületi kultúra további fejlesztését.

Elfogadta a testület Újbuda Önkormányzatának lakásgazdálkodási koncepcióját is. Az előterjesztésben megfogalmazottak szerint a XI. kerület lakásgazdálkodásának fő feladatai: az igények kiszolgálása, a lakásállomány fenntarthatóságának biztosítása, bővítése, fejlesztése, illetve a lakásigények kielégítése. Fontos tartalmi eleme a fiatalok lakáshoz jutása, az önkormányzati bérlakások elosztása, koordinálása, valamint a lakások eladása.

Visszavonta a képviselő-testület a májusi ülésén hozott döntését, amely szerint 2­2 millió forintot adományoznak Bene községnek és a Beregszászi Járásnak. Az előterjesztés második része azonban újabb, emelt összegű támogatást javasolt határon túli településeknek. A döntés értelmében a benei óvoda felújítására 4,2 millió forint fejlesztési támogatást biztosítanak, Borzsova község óvodafejlesztésre és a Beregszászi Járás sokgyermekes családjainak beiskolázási támogatására 1-1 millió forintot fordítanak, a Beregszászi Főiskoláért Alapítvány részére egy tanterem berendezésére 300 ezer forint fejlesztési támogatást juttatnak, míg Kézdiszentlélek Község Tanácsa részére technikai eszközöket ajándékoznak maximum 500 ezer forint összegben.

Újbuda is csatlakozott a 2009­-ben alakult Klímabarát Települések Szövetsége Egyesületéhez (KTSZ). A KTSZ fő célja, hogy tömörítse, illetve támogassa a helyi közösségeket, illetve mindazon településeket, amelyek önkormányzatai közvetett módon, különböző lépéseket igyekeznek tenni az éghajlatváltozás káros hatásainak elkerülésére. A KTSZ fő célkitűzései és vállalt feladatai: hatékony érdekérvényesítés, ismeretterjesztés, kiadványok szerkesztése, kiadása, információközvetítés pályázati és szakmai alapokon, rendezvények (például konferenciák, workshopok) szervezése, nemzetközi kapcsolatok kiépítése. A tagság feltétele többek közt a tagdíj megfizetése (400 ezer forint/év), illetve egy, a szövetséggel kapcsolatot tartó koordinátor​ kijelölése. A klímakoordinátori feladatok ellátásával Csernus László képviselőt bízták meg.

(V. L.)