Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

határozat

Szociális ellátások kedvezőbb feltételekkel  

Május 17-i ülésén – az ellenzéki politikusok ellenszavazata mellett – a képviselő-testület elfogadta Újbuda Önkormányzatának 2017. évi zárszámadási rendeletét. A helyhatóság tavaly mind a törvényben előírt kötelező, mind az önként vállalt feladatok tekintetében eleget tett kötelezettségeinek. A kerület bevételi főösszege 24,4 milliárd, kiadási főösszege pedig 21,4 milliárd forint volt.

Ülésezett a képviselő-testület  

Elkészültek az óvodák pedagógiai programjai, pályázatot nyújtanak be a Gazdagréti Óvoda bővítésére, Újbuda csatlakozik az elektromos gépjárművek nagyobb arányú elterjedése érdekében létrehozott Jedlik Ányos Klaszterhez és nem támogatják a Hegyalja út átnevezését. Többek közt ezekről döntött a képviselő-testület a március 31-i ülésén.

Utoljára ülésezett nyár előtt a képviselő-testület  

A köztisztviselőket elismerő „Újbuda Kiváló Közszolgálatáért” címek átadásával kezdődött a nyári szünet előtti utolsó testületi ülés június 25-én. Az elismerést idén Gódor Ildikó, illetve Alexa Csaba vehette át. A képviselők döntöttek nyolc új óvodavezető személyéről, újabb határon túli települések támogatásáról, valamint a Klímabarát Települések Szövetségéhez való csatlakozásról is. Augusztustól egy cég koordinálja a kerületben a kultúrát, a kommunikációt, a médiát, az oktatást, valamint folytatja az Újbudai Pedagógia Intézet kerületi hagyományait.