Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

UPI

Újbudai természetismereti verseny díjátadó

Az Újbudai Pedagógiai Iroda idén is megrendezte a kerületi természetismereti versenyt, amelynek díjátadóját a Polgármester Hivatal nagytermében tartották meg. A megmérettetés idén igazán izgalmasra sikerült, hiszen a 3-5. osztályos tanulók ellátogattak az ország nemzeti parkjaiba, hogy anyagot gyűjtsenek a versenyhez.

Köznevelési konferencia Újbudán  
 

A Szent Imre Gimnázium dísztermében november 26-án tartották meg a 12. Újbudai Köznevelési Konferenciát, amely idén a digitális világ hatásaival foglalkozott. A XI. kerület kisgyermeknevelőit, óvodapedagógusait, tanítóit, tanárait Orosz Anna alpolgármester, Simicskó István és Molnár Gyula országgyűlési képviselő köszöntötte.

A pedagógiában is követni kell a kor változásait  

Utak a jövőbe címmel rendezett Pedagógiai Napokat idén az Újbudai Pedagógiai Iroda (UPI). A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében tartott rendezvény fókuszába a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek és tanulók nevelése, oktatása került.

Madarak és Fák Napja  

Megközelítőleg kétszáz, 4. és 5. osztályos iskolás ismerkedhetett a madarakkal és a természeti értékekkel a Madarak és Fák Napján, május 20-án a Gellért-hegyen.

Utoljára ülésezett nyár előtt a képviselő-testület  

A köztisztviselőket elismerő „Újbuda Kiváló Közszolgálatáért” címek átadásával kezdődött a nyári szünet előtti utolsó testületi ülés június 25-én. Az elismerést idén Gódor Ildikó, illetve Alexa Csaba vehette át. A képviselők döntöttek nyolc új óvodavezető személyéről, újabb határon túli települések támogatásáról, valamint a Klímabarát Települések Szövetségéhez való csatlakozásról is. Augusztustól egy cég koordinálja a kerületben a kultúrát, a kommunikációt, a médiát, az oktatást, valamint folytatja az Újbudai Pedagógia Intézet kerületi hagyományait.

Nagy sikere volt a rendvédelmi nyílt napnak  

Nagy sikere volt a rendvédelmi nyílt napnak

Másodszor rendezett rendvédelmi nyílt napot Újbuda Önkormányzata a Petőfi Laktanyában. A május 19-ei rendezvényre kerületi általános és középiskolásokat hívtak meg pályaorientációs céllal.

Elbúcsúzott az Újbudai Pedagógiai Intézet  

Elbúcsúzott az Újbudai Pedagógiai Intézet

Kerületi szakmai napok, továbbképzési rendszer, tantárgygondozói hálózat, tanulmányi versenyek szervezése: csak néhány kiragadott példa az ÚPI munkájára. Az intézet egyben tehetségpont és alkotóműhely is volt, ezen kívül szervezte a kerületi pedagógusok munkáját.

UPI helyett Pedagógiai Oktatási Központ lesz  

UPI helyett Pedagógiai Oktatási Központ lesz

Március 19-éig tart idén az Újbudai Pedagógi Napok című, több hetes rendezvénysorozat. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Újbuda Önkormányzata és az Újbudai Pedagógai Intézet szervezésében jött létre szakmai programokon előadások és módszertani bemutatók egyaránt találhatók.

Szakmai évnyitót tartott a Pedagógiai Intézet  

Szakmai évnyitót tartott a Pedagógiai Intézet

Szeptember 5-én tartotta intézményi tanévnyitóját a kerületi oktató-nevelő munkát összefogó és támogató Újbudai Pedagógiai Intézet. A szakmai eseményen szó volt a köznevelési rendszer fejlesztési irányairól, a tanfelügyeletről és a minősítésről, a köznevelés területét érintő jogszabályi változásokról, valamint a fenntartói és működtetői feladatokról.

Szakmai évnyitót tartott a Pedagógiai Intézet  
 

Szakmai évnyitót tartott a Pedagógiai Intézet

Szeptember 5-én tartotta intézményi tanévnyitóját a kerületi oktató-nevelő munkát összefogó és támogató Újbudai Pedagógiai Intézet. A szakmai eseményen szó volt a köznevelési rendszer fejlesztési irányairól, a tanfelügyeletről és a minősítésről, a köznevelés területét érintő jogszabályi változásokról, valamint a fenntartói és működtetői feladatokról.

Megismerhette a közönség a kerület tehetségeit  

Megismerhette a közönség a kerület tehetségeit

A Szent Imre Gimnázium dísztermében rendezték meg az Újbudai Tehetség Fesztivált. A Tehetséges Magyarországért Alapítvány kezdeményezésére 2006 óta minden évben Bartók Béla születésnapján ünneplik meg országszerte a Tehetség Napját csupa olyan programmal, amelyek segítik a tálentumok kibontakoztatását. Az Újbudai Pedagógiai Intézet (UPI) rendezvényén közel 40 produkción keresztül mutatkozhattak be a kerület legtehetségesebb iskolásai és óvodásai.

Tanulmányi versenyek győzteseit díjazták

Földrajz, biológia, fizika, kémia és informatika versenyek legjobbjait díjazták az Újbudai Pedagógiai Intézet Erőmű utcai központjában. A kerületi tanulmányi versenyeken 266 diák vett részt, akik közül számos tanuló jutott tovább a budapesti, és országos versenyekre.

Szakkörökön fejlesztik tovább a tehetséges kisdiákokat  

Az Újbudai Pedagógiai Intézet hosszú ideje tehetségpontként is működik, és mint ilyen elindult az Oktatási Minisztérium egyik pályázatán. A kiírás szerint szakköri műhelyfoglalkozást szerveztek tehetséges gyerekek számára, akik a Kiskutatók és a Kispaletta Műhelyekben bontakoztathatták ki adottságaikat. Az itt készített munkák között volt az a spagettihíd is, melyet ünnepélyes keretek között mutattak be a tanfolyam záróeseményén.

Biztonsági kérdések az internetről  

Kémekről, rablókról, és különböző fertőző elemekről szólt a Szülők Akadémiája idei első találkozója. A témáról első hallásra talán egy sötét krimi jut eszünkbe, pedig a neves adatmentő cég munkatársai az internet veszélyeiről világosították fel a kerületi iskolások szüleit. Az előadássorozat a gyermekes családokat érintő legkülönbözőbb kérdéseket vitatja meg a félév során.