Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 18. vasárnap, Piroska

B32 Galéria és Kultúrtér

Koncert, piknik, limonádé a Gárdonyi téren

Családias hangulatban telt a Gárdonyi téri minifesztiváljának első napja. A Gárdonyi pikniken koncertekkel, kézműves ékszerekkel, közösségi piknikezéssel várták az érdeklődőket. Az ingyenes rendezvény célja a közösségépítés és a környék népszerűsítése.

Madárka a másik oldalról

A Másik Oldal társulat rendhagyó térben mutatta be a Madárka című egyfelvonásost a B32 Galéria és Kultúrtér szervezésében.

Eleven Tavasz: sikeres volt a dizájnvásár

Immár ötödik alkalommal rendeztek Eleven Tavasz fesztivált a Bartók Béla Boulevard-on. A rendezvényhez kapcsolódóan Prémium Art Fair dizájnvásárral várta az érdeklődőket a B32 Galéria és Kultúrtér, a rendezvényen negyvennél is több kortárs iparművész/alkotó mutatta be legújabb kollekcióját május 12-én.

Tavaszi Prémium Art Fair a B32 Galériában

Ötödik alkalommal szervezik meg az Eleven Tavasz fesztivált a Bartók Béla Boulevard-on. A B32 Galéria és Kultúrtér – illeszkedve az eseményekhez – május 12-én Prémium Art Fair dizájnvásárral várja az érdeklődőket.

Idén a tereké volt a főszerep a Budapest100-on

Ragyogó időben rendezték meg a Budapest100 urbanisztikai programot május első hétvégéjén, amelynek fókuszába idén a terek álltak. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdeményezésére 2011-ben létrejött civil városi ünnep célja, hogy évről évre felhívja a budapestiek figyelmét a körülöttük lévő város mindennapi értékeire.

Tengerhez magyar! el a tengerhez!

Tengerhez magyar! el a tengerhez! (Kossuth Lajos) címmel nyílt meg Szüts Miklós festőművész, tervezőgrafikus kiállítása a B32 Galéria és Kultúrtérben május 2-án. A tárlat egyben a művész székfoglalója is volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián.

Megérkeztek a Formabontók

Formabontók, művészet a hétköznapokban címmel indult a legfrissebb képző- és iparművészeti jelenségeket és trendeket bemutató beszélgetés-sorozat​ a B32 Galéria és Kultúrtérben. A havonta egy alkalommal jelentkező estek moderátora Oltai Kata művészettörténész, a program első vendégi Vágó Réka és Tomcsányi Dóra designerek voltak április 20-án.

Új művészeti és design sorozat a B32-ben

Formabontók- képzőművészet a mindennapokban címmel indít új beszélgetés-sorozatot a B32 Galéria és Kultúrtér. A beszélgetéseket Oltai Kata művészettörténész vezeti, aki a meghívott vendégek segítségével a legfrissebb képző- és iparművészeti jelenségeket és trendeket térképezi fel, elsőként Vágó Réka és Tomcsányi Dóra designerekkel.

Modern album pörgött a Lemezjátszón

Bár már első, 1991-es albumával sikeres lett a Pearl Jam, a B32 Galéria és Kultúrtér Lemezjátszó című sorozatában most nem ezt, hanem a 2009-es Backspacer lemezt hallgatták. Az albumszakértő a 30Y frontembere, Beck Zoli volt.

Versmozi, versműhely, versszínház

Minden a kortárs gyermekversekről szólt április 7-én a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol először szenteltek egy külön napot ennek a fontos, a felnőttkori irodalomszeretetet is meghatározó műfajnak.

Az üveghegyen innen...

Takács Mari az egyik legtehetségesebb gyerekkönyv-illusztrátor. Munkáját nagyszerű játéknak tartja, képeivel nemcsak kiegészíti, de tovább is gondolja a történeteket. A sokoldalú művész régi és új munkáiból április 5-én nyílt kiállítás a B32 Galériában.

Kosárlabdából nyelviskola

Március 26-án a B32 Galéria és Kultúrtérben tartották a Spin-Off Klubot, ahol az érdeklődők Véh Balázs vállalkozó izgalmas karriertörténetével és üzleti filozófiájával ismerkedhettek meg.

Újbudai Kulturális Szalon Nógrádi Györggyel

Az Újbudai Kulturális Szalonban Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt látta vendégül Simicskó István honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester. Teljesen más életutat jártak be és egészen más indíttatásból kezdtek politikával foglalkozni. Minden különbözőségük ellenére mindhárman hasonlóan gondolkodnak családról, tanulmányokról, biztonságról, a hazáról és a világról.

Oldalak