Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. hétfő, Zénó

Aprítékolási Akció Újbudán  

A házaknál történő aprítékolás rendszere némileg megváltozott, ugyanis Önkormányzatunk szeretné, ha minél több szerves anyag maradna helyben és hasznosulna a kertekben. Az aprítékolási akcióra 2020. év őszén kerül sor.

Megújult a Bikás szobor, hivatalos nevén Kiss István: Monda című szobra  

A Bikás park területén álló, közismert alkotás két részletben újult meg: idén tavasszal a kő, most pedig a fém részek kerültek ismét helyreállításra: a Nap, a Hold és a csillagok ismét régi pompájukban ragyognak, remélhetőleg még sokáig, mindenki örömére. A fővárosi tulajdonú szobor restaurációs munkáit Bobály Ádám szobrász restaurátorművész végezte (Három Szobrász Művészeti Kft.).

Digitális oktatás két középiskolai osztályban  

Újbuda Önkormányzata tájékoztatást kapott, hogy az Operatív Törzs két kerületi középiskola egy-egy osztálya esetében digitális oktatásra való átállást rendelt el koronavírus fertőzés miatt.

Újbuda önkormányzata szűri az óvodák, bölcsődék munkatársait  

Újbuda Önkormányzata a fenntartásában működő óvodák valamennyi dolgozója szűrését biztosította október 21-e és október 30-a között. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a meghozott intézkedéseink eredményesek voltak, melyek betartásában a szülők is sokat tehetnek és sokan tettek is.

Ma emlékezünk  

November 1-jén, Mindenszentek napján, illetve 2-án, a Halottak Napján emlékezzünk a már eltávozottakra Jelenits István gondolataival: "Halottak napja azért is különleges, mert ilyenkor nemcsak a saját halottainkra emlékezünk, hanem mindazokra, akik előttünk jártak, és az életük, örökségük fontos mindnyájunk számára. Akkor is, ha név szerint nem tudjuk, hogy ki készítette az első kenyeret, ki találta fel a betűt vagy az írást. Mindez hozzátartozik az életünkhöz, és nem a semmiből került elénk: ősi örökségeink ezek, amelyeket halottainktól, az egykori élőktől kaptunk."

150 éve született a szegények orvosa  
 

Október 18-án a Dr. Batthyány Strattmann László Orvoskör Közhasznú Egyesület ünnepi megemlékezést tartott, névadójuk születésének 150. évfordulóján a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia Templomban.

Szelíd türelemmel élek - Interjú Erdélyi Timea színésznővel  

Erdélyi Timea a Karinthy Színház Maga lesz a férjem című előadásnak egyik főszereplője. 2020 őt is számos nehézség elé állította, de mint meséli, ennek ellenére sok mindenért hálával tartozik sorsának. Rendkívüli helyzetekkel, mozgalmas eseményekkel tarkított nagy kihívás ez az év számára is.

Újbudai ingatlanok és a koronavírus  

Újbuda lassan két évtizede áll rangos helyen a fővárosi kerületek ingatlanos toplistáján. Ez részben annak köszönhető, hogy nagy területet ölel fel, mégis változatos a lakásállománya. A központi elhelyezkedésű nagypolgári otthonoktól a csendesebb családi házakig, paneltól új luxuslakásokig, bármi megtalálható itt. Az igényeknek csupán a pénztárca szabhat határt, annak viszont eléggé mélyre kell belenyúlnia, aki a XI. kerületben akar új otthont vásárolni. Még akkor is, ha épp stagnál a piac.

Lánglovagok Újbudán  

Újbuda központjában, a Tas vezér utcában gyakran szólalnak meg a szirénák. Innen indulnak a káresetekhez, balesetekhez a XI. kerületi tűzoltók, katasztrófavédelmisek. A nyolcvanéves laktanya eredetileg tiszti képzés céljára épült, amikor a kerületi parancsnokságot megalapították. Azóta az aktív tűzoltók is használják, és oktatási célokat is szolgál: a Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és a Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség mellett itt működik a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ.

30 éves az önkormányzatiság  

1990 őszén tartották az első szabad, demokratikus önkormányzati választásokat a XI. kerületben is. Az önkormányzatiság 30. évfordulóján kétrészes összeállításunkkal azoknak a politikusoknak, szakembereknek, kerületi polgároknak szeretnénk pártállástól függetlenül köszönetet mondani, akik polgármesterként, alpolgármesterként és képviselőként dolgoztak kerületünkért, Újbudáért.

Nincs fontosabb, mint az élhető város  

Karácsony Gergely főpolgármester szerint a fővárosi koalíció pártjai az elmúlt egy évben megmutatták, hogy képesek hatékonyan együtt dolgozni. A kormány látványos politikai ügyekben próbálja bebizonyítani, hogy az ellenzék nem tudja megoldani a problémákat, ezért Budapestet is elvonásokkal sújtja, miközben szakmai ügyekben lehetséges az együttműködés. A járvány és a vele járó válság nagyon súlyos pénzügyi gondokat okoz a városnak, és a kormány intézkedéseivel továbbrontja a helyzetet. De a főpolgármester bízik benne, hogy ez változik majd. A Lánchíd felújítására például lesz pénz – mondta lapunknak Karácsony Gergely.

Elbúcsúztak Tauber Zoltántól  

Örök nyugalomra helyezték Tauber Zoltánt, Magyarország első paralimpiai bajnokát, kerületünk lakóját. A temetésen családja, barátai és tisztelői mellett részt vett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az önkormányzat nevében László Imre polgármester és Bakai-Nagy Zita alpolgármester búcsúztatta a parasport hazai úttörőjét.

Online formában emlékezünk meg '56-ról  

A járványveszély miatt idén elmarad a nyilvános megemlékezés a Móricz Zsigmond körtéren, de az 1956-os forradalom kitörésének 64. évfordulójáról igyekszünk méltó módon megemlékezni.

Kiváló sportolók, kiváló tanulók  
 

Október 21-én a Gabányi László Sportcsarnokban adta át 20 fiatalnak a Papp László sportolói ösztöndíjakat László Imre polgármester, Bakai-Nagy Zita alpolgármester, Bedő Dávid képviselő, sport- és szabadidő tanácsnok, valamint ifj. Papp László, az ökölvívó sportlegenda fia.

Online fogadóóra Bakai-Nagy Zitával  

2020október2816:00
»
2020október2817:00

A soron következő online fogadóórát Bakai-Nagy Zita alpolgármester tartja. Már most feltehetik kérdéseiket Messenger üzenetben, illetve a fogadóóra élő közvetítése idején kommentben.

Oldalak