Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 11. péntek, Brigitta

szavazás

Önkormányzati választás: nem lehet bárhova átjelentkezni  

Az október 13-ai önkormányzati választáson átjelentkezéssel szavazók nem a lakóhelyük, hanem a tartózkodási helyük jelöltjeire szavazhatnak, ez pedig azt jelenti, hogy az országgyűlési választással ellentétben nem lesznek "utazó voksok".

Választási előkészületek  

A Helyi Választási Iroda a 2019. évi európai parlamenti képviselő-választás előkészületei során, a törvényi előírásoknak megfelelően, elvégezte a XI. kerületben lévő szavazókörök felülvizsgálatát, ennek során az eddigi 118 helyett 113 szavazókört alakítottak ki.

A gólyatöcs lesz a 2019-es év madara  

Az internetes közönség szavazatai alapján a gólyatöcs lesz a 2019-es év madara, ezért a Magyar Madártani Egyesület (MME) kiemelten foglalkozik majd jövőre a faj, és az élőhelyének védelmét szolgáló információk átadásával.

Szavazzon az év madarára!  

A lakosság július 23-ig szavazhat arra, hogy a gólyatöcs, a gulipán vagy a nagy póling legyen a 2019-es év madara. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja meg az év madarát a lakosság segítségével, így idén is várják a szavazatokat a szervezet honlapján.

A Fidesz nyerte a választást  

Április 8-án eldőlt, hogy ismét polgári kormányzás lesz Magyarországon. Cikkünk megírásáig a szavazatok 98,5 százalékát összesítette a Nemzeti Választási Iroda; a külképviseleteken leadott szavazatok feldolgozása még hátra van.

Választás 2018 - Lejár az átjelentkezés határideje  

Péntek 16 óráig lehet jelezni a választópolgár lakóhelye szerinti település jegyzőjénél, ha valaki az országgyűlési választás napján nem a lakóhelyén, hanem egy másik magyarországi településen szeretne szavazni. Ezt eddig csaknem 180 ezren tették meg; négy évvel ezelőtt 128 ezren szavaztak átjelentkezéssel. Az átjelentkezők a lakcím szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, a saját választókerületük jelöltjeire szavazhatnak.

Választási útmutató  

Magyarország köztársasági elnöke 2018. január 11-én kitűzte az országgyűlési képviselők 2018. évi választásának napját. A szavazás napja: 2018. április 8., vasárnap. A helyi választási iroda vezetője összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.

Lajkó Félix a világ legjobbjai között  

Lajkó Félix második helyen szerepel a világ Best Artist szavazásán a Songlines jelöltjei között. A nemzetközi világzenei szaklap január elején tette közzé a nemzetközi jelöltek összesitő listáját, a 4 finalista között Lajkó a 2. helyen szerepel a nemzetközi hírességek között.

Szavazzon piktogramokra!  

Az önkormányzat tavasztól új pikto­gramokat kíván megjeleníteni több parkban, közterületen és közösségi, illetve önkormányzati fenntartású intézményben.

Szavazás után alkotmánymódosítás  

Alacsony részvétellel zárult a kvótanépszavazás október 2-án Magyarországon. A szavazáson a választásra jogosultak 43,91 százaléka (több mint 3,5 millió fő) vett részt, az érvénytelen szavazatok aránya 6,27 százalék (több mint 223 ezer) lett. Újbuda választói túlteljesítették a budapesti átlagot, a jogosultak 43,06 százaléka járult az urnákhoz, amelyért Hoffmann Tamás polgármester köszönetet mond.

Tisztelt Választópolgárok!

Magyarország köztársasági elnöke 2016. október 2-ára (vasárnap) országos népszavazást tűzött ki.

A szavazás napján reggel 6.00 órától este 19.00 óráig lehet szavazni abban a szavazókörben, amelyben a választópolgár szerepel a névjegyzékben, a pontos címet a névjegyzékbe vételről szóló értesítő tartalmazza. A szavazóköri névjegyzékben szereplő, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár személyesen szavazhat.

Közönségdíjas lehet a Közös a Napunk program  

Sozial Marie európai társadalmi innovációs díjra pályázott Újbuda Önkormányzata a Kézenfogva Alapítvánnyal együtt megvalósított "Közös a Napunk!" című óvodai érzékenyítő programmal. A közönségszavazatok leadására február 26-ig van lehetőség.

A mezei tücsök lett a 2016 rovara  

A Gryllus campestris, azaz a mezei tücsök nyerte meg a Magyar Természettudományi Múzeum blogján kiírt internetes szavazást, amelyen arról dönthettek a voksolók, hogy 2016-ban melyik bogárfaj kapjon kitüntetett figyelmet.

Oldalak