Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A gólyatöcs lesz a 2019-es év madara

Újbuda   |   2018, július 24 - 09:54
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az internetes közönség szavazatai alapján a gólyatöcs lesz a 2019-es év madara, ezért a Magyar Madártani Egyesület (MME) kiemelten foglalkozik majd jövőre a faj, és az élőhelyének védelmét szolgáló információk átadásával.

A július 3-tól 23-ig tartó szavazás alatt a három jelölhető madárfajra, a gólyatöcsre, a gulipánra és a nagy pólingra összesen 8993 szavazat érkezett, a gólyatöcs 3617 szavazattal nyerte a versenyt - emelet ki a Magyar Madártani Egyesület (MME) közleménye. Az MME 1979-ben indított Év madara programjának célja, a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása.
A 2019 év madara címet elnyerő gólyatöcs kopár, sekély vízborítású helyeken, laza telepeket alkotva, és egyesével is költ. Magyarországon rendszeres fészkel, a költőpárok száma az adott év csapadékviszonyaitól függően 200-1000 pár között alakul. Főleg vízi rovarokat és más gerincteleneket szedeget össze a víz színéről és a partról. Védelmének alapját a még meglévő természetes szikes tavak megőrzése és az egykori fészkelőhelyek rehabilitációja jelenti. Vonuló állat, márciusban-áprilisban érkezik meg Afrikából, a költési időszak végén korán útra kel, többségük augusztusban el is hagyja Magyarországot. Fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.
Az év hátra lévő időszakában az MME szakmai stábja elkészíti a fajbemutató anyagokat, valamint kidolgozza azokat a közösségi programokat, amelyek segítségével a faj előfordulása által érintett helyi csoportok a tavaszi hazatéréskor, a költési időszakban, majd az őszi vonuláskor is be tudják mutatni a fajt.

MTI