Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 16. szerda, Gál

karácsonyfa

Fenyőfasors Újbudán  

Idén is szervezetten gyűjti össze és szállítja el a kidobott fenyőfákat a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. Becslések szerint, a következő másfél hónapban mintegy 500-600 ezer tűlevelű kerül az utcákra. Újbudán 28 gyűjtőponton várják a kidobásra ítélt fenyőket.

Fenyőfavásár Újbudán  
 

Közel 1300 kerületi rászoruló család vihetett haza akciós fenyőfát idén. A Vicus Alapítvány által szervezett és az önkormányzat által támogatott eseményt december 17-re hirdették meg.

Advent: Karácsonyig tart az újbudai vásár  

Advent kezdetén nyílik meg és karácsonyig várja a vásárlókat a hagyományos újbudai adventi vásár. A Fehérvári úti piac szomszédságában programokat és jószolgálati gyűjtőakciókat is tartanak. Az előkészületek napjait december 6-ától fenyőillat és ünnepi díszkivilágítás szépíti meg a kerület forgalmasabb csomópontjain, így a Bartók Béla úton, a Szent Gellért téren és a Kosztolányi Dezső téren, valamint a Tétényi úton. Az ünnepi készülődés idejére idén is felállítják a kültéri jászolt a Szent Imre-templom mellett. A betlehemet négy kerületi képzőművész készítette.

Kedvezményes karácsonyfa vásár  

December 19-én a kerület négy pontján tartott kedvezményes karácsonyfa vásárt Újbuda Önkormányzata. Kelenföld Városközpontban Simicskó István országgyűlési képviselő és Molnár László alpolgármester segédkezett a fenyők kiválasztásában.

A kerület számos pontján van fenyőfa gyűjtőpont  

Idén is szervezetten gyűjti össze és szállítja el a kidobott fenyőfákat a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. Becslések szerint mintegy 500-600 ezer tűlevelű kerül ilyenkor az utcákra. A kihelyezési dömping Vízkeresztkor, azaz január 6-án kezdődik és általában 1-1,5 hónapig tart.

Harminc gyűjtőponton várják a kidobásra ítélt karácsonyfákat Újbudán  

Idén is szervezetten gyűjti össze és szállítja el az ünnepek után utcára dobott fenyőfákat a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A logisztikai feladat nem mindennapi, becslések szerint mintegy 500-600 ezer darab tűlevelű kerül az utcákra év elején. Újbudán mintegy harminc ponton várják a fákat.

Fenyőfa: 30 gyűjtőpont a kerületben  

Fenyőfa: 30 gyűjtőpont a kerületben

A karácsonyi ünnepeket követően sok fenyőfa kerül az utcákra. Legtöbben vízkereszt napján, január 6-án bontják le és dobják ki a karácsonyfákat. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ezeket szervezetten és folyamatosan szállítja el a kijelölt gyűjtőhelyekről, ezért kérik, hogy a fákat senki ne dobja az úttestre, parkokba vagy a zöldterületekre. A XI. kerületben harminc ponton várják a kidobásra szánt fenyőket.