Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

felajánlás

Jótékony célra ajánlották nyereményüket a tűzoltók  

Jótékony célra ajánlotta fel a Kihívás Napján elért első helyezésért járó díjat a XI. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság. A sportáruházba szóló vásárlási utalványt a Konduktív Gyakorló Általános Iskola alapítványa kapta.

Egy ajándék különös útja  

Mesébe illő történetbe csöppent Molnár László, Újbuda alpolgármestere, amikor bejelentkezett hozzá egy hölgy azzal, hogy közreműködését kérje az Újbuda újságban látott két kerületi ikerbaba megajándékozásában. A pénzbeli felajánlásnak megvolt a maga előzménye, a választás sem véletlenül esett a testvérpárra.

Közös élményeket vár az Élményalap  

Elindult az Élményalap-program, amelyben a KÖZösség Dél-Budáért Civil Társaság is részt vállalt. A szervezők „élmény” jellegű felajánlásokat várnak.

A vártnál több felajánlás érkezett a Tranzitba  

A vártnál több felajánlás érkezett a Tranzitba

Sikerrel zárult a Tranzit Art Cafe és Újbuda Önkormányzata közös adománygyűjtése. A június 22-24. között "Önnek kacat másoknak kincs" címmel tartott rendezvény szervezői elsősorban ruha, játék és könyv adományokat vártak és kaptak.

Adománygyűjtés a Tranzitban  

Adománygyűjtés a Tranzitban

Rászoruló kerületieket támogat a Tranzit Art Cafe és Újbuda Önkormányzata közösen. Adománygyűjtő akciójuk során germekruha, játék és könyvfelajánlásokat várnak.

Új mászókák és libikókák a Bocskai udvarán  

Új mászókák és libikókák a Bocskai udvarán

Színes és korszerű játszóteret avattak a Bocskai István Általános Iskola udvarán május 5-én. A másfél millió forintos beruházás elsősorban szülői összefogásból valósult meg.

Mi újság a Futrinka utcában?  

szakmai nap, megbeszélés, találkozó
A Holnap Kiadó felajánlásából egy különleges kiadványt adott át a Hoffmann Tamás polgármester a kerület minden óvodájának, a kerületi óvodavezetőknek tartott szakmai nap keretében a szeptember 17-én.

Adó 1% felajánlás

Akik szeretnék a lakosság figyelmét felhívni valamilyen nemes célra, és kérik, hogy az adók egy százalékával támogassák azt, küldjék el tájékoztatójukat és kérésüket a szükséges adatokkal a media@ujbuda.hu címre.