Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 16. hétfő, Jusztin

Újbuda

Dzsúdóakadémia épül Gazdagréten  
 

Dzsúdóakadémia épül Gazdagréten
Ünnepélyes keretek között tették le a Budai Judo Akadémia alapkövét Gazdagréten. A hazai judo sport budai regionális központja a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola területén, részben annak tetején épül. Tervek szerint a cselgáncs bázison - ahol várhatóan sztársportolók edzik majd a fiatal reménységeket - már idén elkezdődhet a munka.

Comenius találkozó volt a Bárdosban  
 

Comenius találkozó volt a Bárdosban
Újbuda testvérvárosából, Ruszéból és más európai városokból érkeztek diákok a kerületbe a Comenius program olvasást népszerűsítő munkatervének keretében. A diákokat a Bárdos Lajos Általános Iskola látta vendégül. A projekt célja, hogy megszerettesse a gyerekekkel az olvasást, megtanítsa őket a szövegértelmezésre és javítson olvasási szokásaikon.

Péntektől metróval is elérhető Őrmező  

Péntektől metróval is elérhető Őrmező
Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester pénteken közösen adja át a 4-es metrót, amelyet az utasok vasárnap üzemzárásig ingyen vehetnek majd igénybe.

Újbudán tart az 1-es villamos felújítása  

Újbudán tart az 1-es villamos felújítása

Újbudára értek az 1-es villamos vonalának munkálatai, ezért több helyen változott a közlekedési rend a kerületben. A korlátozások érintik a 114-es és a 214-es buszok közlekedését is.

Népszerűsíti a könyvtárhasználatot Újbuda  

Népszerűsíti a könyvtárhasználatot Újbuda
Szervereket, számítógépeket és monitorokat adományozott az Országos Széchényi Könyvtárnak Újbuda Önkormányzata. A kerület vezetése egy megállapodást is kötött a könyvtárral, amelyben vállalja, hogy népszerűsíti a könyvtárhasználatot. Az újbudaiak kedvezményesen vehetik igénybe a könyvtári szolgáltatásokat.

Újbudán is a Fidesz győzőtt  

Újbudán is a Fidesz győzőtt

A Fidesz nagyarányú győzelmét hozta a választás. Újbuda polgárai is döntöttek és ismét Simicskó Istvánnak szavaztak bizalmat. A 18-as számú egyéni választókerületben is a Fidesz jelöltje, Szabolcs Attila kapta a legtöbb szavazatot.

Itt a takarítási szezon  
 

Itt a takarítási szezon

Tart az önkormányzat tavaszi nagytakarítási programja. Ennek során az Újbuda Prizma parkfenntartó részlege az egész kerületet megtisztítja a télen felhalmozódott kosztól, valamint a zöld hulladéktól és szeméttől. A munkában a lakosság is részt vesz: minden évben civilek, egyházak és iskolák csatlakoznak önkéntesen a szemétszedési mozgalomhoz. Legutóbb a Bárdos iskola diákjai takarították ki iskolájuk környékét.

Festmények és bútorok az elme nyomában  

Festmények és bútorok az elme nyomában

Az irodalom, a festészet és bútortervezés összefonódása látható a Három Hét Galériában. A rendhagyó és meghökkentő alkotások iránt rajongó közönség ezúttal Fülöp Mihály - ...és kurblimadár című kiállítását tekintheti meg. A festőművész-építész fára készült festményeket és egyedi tervezésű bútorokat mutat be.

Karatés háziverseny a Bocskaiban  

Karatés háziverseny a Bocskaiban
Március végén 45 fiatal versenyző mérte össze tudását a Bocskai István Általános Iskolában megrendezett karate versenyen. Az eseményhez a klubhoz tartozó Mester utcai gyerekcsoport is csatlakozott. A tornaterem zsúfolásig megtelt, a hangulat fergeteges volt.

BGF győzelem a víziabda bajnokságon

A Nyéki Imre Uszoda adott otthont a II. Magyar Egyetemi Főiskolai Vízilabda Bajnokságnak április 5-6-án. A Budapesti Gazdasági Főiskola csapata nyerte meg a tornát, miután 16–9-re legyőzte az Eötvös Loránd Tudományegyetem együttesét a vasárnapi döntőben.

Választás: sorban állás volt a Bocskaiban  

Választás: sorban állás volt a Bocskaiban

Több budapesti szavazókörben alakultak ki hosszú sorok az átjelentkezések miatt. Volt ahol két órát is kellett várniuk a szavazóknak, hogy leadhassák voksukat. Egész Budapesten Újbudán volt a legmagasabb az átjelentkező szavazók aránya.

Befejeződött a szavazás  

Befejeződött a szavazás

Ligeti Bernadett volt a kerület 35-ös szavazókörében az utolsó szavazó, aki leadta voksát, a szavazóhelyet nem sokkal este 7 óra után zárták. A szintén Újbudai 107-es szavazókör legidősebb választója egy 102 éves hölgy volt.

Kerületieké a Bikás parki sportpálya  

Kerületieké a Bikás parki sportpálya
Átadta az önkormányzat a kerületnek a Bikás parkban lévő sportpályákat. A hivatalos ünnepséget követően, szombaton streetball bemutató és gyermekfoci is várta az érdeklődőket az új kosárlabdapályán.

Oldalak