Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 17. hétfő, Laura, Alida

Újbuda

Elsősegély képzés indul a 60 év felettiek számára

A hétköznapokban bármikor előfordulhat olyan baleset, rosszullét környezetünkben, amikor szükséges a helyzet pontos felismerése és az azonnali cselekvés. Az Újbuda 60+ Program és a Magyar Vöröskereszt elsősegély képzéssel kívánja segíteni az időskorúakat a rosszullétek, balesetek, törések helyes kezelésére, ellátására.

Megtelt a 60+ Programközpont számítógépes terme  

2013 év végén adták át a Bölcső utcai számítógépes termet, amelyet minden Újbuda 60+ kedvezménykártyával rendelkező polgára ingyen használhat. A Bölcső utcai épületben 9 gép áll a felhasználók rendelkezésére, akiknek egyetemista valamint önkéntes szeniorok segítenek eligazodni a világhálón (kedden, csütörtökön, pénteken: 9-14 óra között).

Hirdetmény helyszíni szemle tartásáról

2015június0408:45
»
2015június0918:00

Tárgy: Budapest, XI. kerület M4 metró Őrmező felszíni rendezés „A” terület P+R parkoló útépítési engedélyezési eljárása. Értesítés helyszíni szemléről

Gyógytornász konferencia

2015június0408:45

2015. május 8-án Újbuda Önkormányzatának idősbarát programja (Újbuda 60+ Program) és a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társasága Geriátriai Munkacsoportja „Újbuda 60+ Program, osteoporosis, esésmegelőzés” címmel tartott előadást az Önkormányzat Zsombolyai utcai épületében.

Nevessünk együtt a Bikás parkban!

A hahota jóga egy hatásos módszer a stressz negatív hatásainak oldására és a betegségek megelőzésére. A foglalkozás spontán nevetést kiváltó gyakorlatokra épülő, egyfajta „edzés”, amely során az öngerjesztett nevetés hamar átalakul őszinte, természetes kacagássá, főleg, ha az társaságban történik.

Új meridiántorna csoport indul a szabadban, a Bikás parkban!

A hagyományos kínai gyógyászat elvein alapuló 3-1-2 meridiántornát napi rendszerességgel végezve feloldódnak testünk meridiánjainak energetikai blokkjai. Az energetizáló, gyógyító és betegségmegelőző hatású gyakorlatsorozat elindítja a test öngyógyulását.

Táplálkozási (dietetikai) tanácsadás az Újbudai Szenior Programközpontban

Minden 60+ Kedvezménykártyával rendelkező újbudai polgár dietetikai tanácsadáson vehet részt az Újbudai Szenior Programközpontban. A személyes beszélgetés során egyénre szabott tanácsokat kaphatnak a szakembertől az egészséges táplálkozás, az életmódváltás és az ideális súly elérésének, megtartásának kérdéseiről.

Klubdélután a Programközpontban

Virág Anikó több éve vezet csoportokat a Szenior Programközpontban s mindemellett rendkívül eredményes közösségszervezői és egészségvédői tevékenységet végez. A „60 pluszos” tanítványai lelkesen és rendszeresen járnak foglalkozásaira. Minden év tavaszán egy záró rendezvényen együtt ünnepel az összes tanítvány, így volt ez április 22-én is.

Központosította a kormány a szúnyogirtást  

A kormány felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részére biztosítson 1,5 milliárd forintot, az országos szúnyoggyérítési program központi megvalósítására - az erről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Pünkösdi autóvadászat  

Pünkösdi autóvadászat

A polgárőrség kezdeményezésére idén ismét közös autóvadászatra indultak pünkösdhétfőn a civil bűnüldözők, valamint a XI. és a XXII. kerületi rendőrök. A körözött vagy forgalomból kitiltott gépjárművek felderítését célzó, több év után újraindított akciót a tervek szerint jövőre újból háromnapos versenyként rendezik meg.

Ülésezett a képviselő-testület  

Ülésezett a képviselő-testület

A XI. Kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság, illetve az Újbuda Közterület-felügyelet 2014. évben végzett tevékenységéről szóló beszámolók elfogadásával kezdődött a testületi ülés május 21-én. Elfogadták továbbá Horti István jegyző beszámolóját a rendeletek és normatív utasítások felülvizsgálatáról.

Több biztonságtechnikai eszköz, kevesebb lopás  

Több biztonságtechnikai eszköz, kevesebb lopás

Újbudán az elkövetett bűncselekmények nagy része gépjárműfeltörés, illetve -lopás. Hogy milyen típusra specializálódnak a tolvajok, azt nem lehet behatárolni. Ahol alkalom és lehetőség kínálkozik, ott elkövetik a bűncselekményt, jelentős kárt és bosszúságot okozva a tulajdonosnak. A megelőzés lehetőségeiről kérdeztük Simkó Norbert rendőr törzszászlóst, a XI. kerületi rendőrkapitányság munkatársát.

Godot Filmklub  

2015június0419:00
A kis katona

1114 Budapest, Bartók Béla út 11-13.

Oldalak