Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 21. szombat, Konstantin

Víruskronológia

Újbuda   |   2020, március 27 - 12:57
Nyomtatóbarát változatSend by email

Magyarországon eddig 9275 mintavétel történt, a koronavírussal fertőzöttek száma 300, karanténba 84-en kerültek. Harmincnégyen már meggyógyultak, tíz beteg elhunyt. Összeszedtük a COVID-19 néven ismert betegség és az abból kialakult világjárvány főbb dátumait.

2019. november 17. A jelenlegi információk alapján ekkor kerülhetett kapcsolatba az új típusú koronavírussal az első diagnosztizált páciens (ekkor még nem tudják a később COVID-19 néven regisztrált betegség okát). Az 55 éves férfi feltehetően a kínai vuhani piacon kapta el a betegséget és adta át másoknak.

2019. december 20. Aj Fen, a Vuhani Központi Kórház orvosa megpróbál hírt adni az új vírus felbukkanásáról. A doktor arról számolt be, hogy az intézményben december 16-án diagnosztizáltak egy beteget egy korábban ismeretlen vírus okozta fertőzéssel.

2019. december 27. Csang Csi-hszian, a Hupeji Tartományi Kórház orvosa közli a kínai egészségügyi hatóságokkal, hogy a megbetegedéseket egy új típusú koronavírus okozza. Ekkor már több mint 180 ember fertőződött meg, de az orvosok még nincsenek tisztában a fertőzés okával.

2019. december 31. Hivatalosan is bejelenti a kínai kormány a fertőzésveszélyt.

2020. január 7. Azonosítják a kórokozót, eszerint a betegségeket egy mindeddig ismeretlen koronavírus (2019-nCoV) okozta. A regisztrált betegek száma ezen a napon eléri a 470-et, a halálos áldozatoké 17-re ugrik. Fertőzötteket ekkor már Amerikában, Ausztráliában, Japánban, Dél-Koreában és Thaiföldön is regisztráltak.

2020. január 23. Karantén alá került Vuhan. A várost a kínai hatóságok 2020. január 23-án lezárják, azt elhagyni, oda belépni sem légi, sem szárazföldi úton nem lehetséges. Később Hupej tartomány egészét is lezárják. A kormány kilátásba helyezi, hogy a vírus megfékezése érdekében a következő hetekben a kínai hatóságok a tartományon kívül egyéb városokban/területeken is utazási korlátozásokat vezetnek be.

2020. január 24. Franciaországban is megjelent a tüdőgyulladást okozó új koronavírus, ez az első megerősített eset Európában – jelentette be Agnes Buzyn francia egészségügyi miniszter.

2020. február 20. Az új koronavírus-fertőzött betegek mintáit vizsgálva a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a COVID-19 vírusa inkább az influenzához hasonlóan viselkedik, nem pedig úgy, mint a korábbi SARS-vírusok, ezért jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél. Arra is felfigyeltek a kutatók, hogy bár az egyik betegnek nem voltak tünetei, a vírus jelen volt a szervezetében, ami megerősíti azt, hogy tünetmentes emberek is terjeszthetik a kórt.

2020. február 24. Olaszország két északi régiójában egyetlen hétvége alatt háromról több mint kétszázra ugrott a megerősített koronavírusos megbetegedések száma. Az érintett észak-olasz régiókban vészhelyzeti intézkedéseket vezettek be: tizenegy járásban megtiltották a ki- és beutazást, a nyilvános eseményeket, a családi, baráti összejöveteleket, bezártak a közintézmények, az iskolák, a múzeumok, karantén és megfigyelés alá vonták a fertőzöttséggel gyanúsíthatókat. Ekkor már világszerte 80 ezer koronavírusos esetet tartanak számon, ebből több mint 25 ezer gyógyult, a halottak száma 2600. Ázsián kívül az olasz helyzet a legsúlyosabb.

2020. március 4. Magyarországot is eléri a járvány, rögtön két megbetegedést regisztrálnak. Másnap további két fővel bővül a diagnosztizált esetek száma.

2020. március 11. Magyarország veszélyhelyzetet hirdet ki. A kormány beutazási tilalmat rendel el Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából és Iránból, visszaállítja a határellenőrzést az osztrák és a szlovén határon, bezárják az egyetemeket, valamint betiltják a 100 fősnél nagyobb beltéri, valamint az 500 fősnél nagyobb kültéri rendezvényeket.

2020. március 12. Kína egészségügyi bizottsága hivatalosan bejelenti, hogy az országban elmúlt a koronavírus-járvány. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint a járvány január 23. és február 2. között tetőzött Kínában, azóta folyamatosan gyengül. Eközben Olaszországban a vírussal diagnosztizáltak száma átlépi a 15 ezret, a halottaké pedig az ezret. Az egész országban életbe lépnek a rendkívüli óvintézkedések: az iskolákat már korábban bezárták, most leállítják a kereskedelmet és a vendéglátást, minimálisra csökkentik a lakosság mozgását. Aki megfelelő indok nélkül az utcán tartózkodik (munkába járás, vásárlás, családtagok ellátása), az pénz- és börtönbüntetésre számíthat.

2020. március 13. Magyarországon Orbán Viktor kormányfő újabb intézkedéseket jelent be: március 16-ától bezárnak az iskolák, tantermen kívüli digitális munkarendet vezetnek be, Izraelre is kiterjesztik a beutazási tilalmat. Tíz akciócsoportot állítanak fel, és újabb, a védekezéshez szükséges eszközöket vásárolnak.

2020. március 15. Elhunyt az első magyar koronavírusos páciens. A más súlyos betegségben is szenvedő, 75 esztendős férfit tüdőgyulladással kezelték a Jahn Ferenc Kórházban, a diagnózis felállítása után a Dél-pesti Centrumkórházba szállítják, ahol hamarosan életét veszíti.

2020. március 16. Megkezdődik a digitális oktatás Magyarországon. Újabb rendelet lép életbe, mely szerint a szórakozóhelyek, mozik bezárnak, a boltok délután háromig lehetnek csak nyitva (kivéve az élelmiszerüzleteket, patikákat, drogériákat). Budapesten az óvodák és bölcsődék csak ügyeleti rendszerben működnek, döntés születik a játszóterek bezárásáról. Eközben az USA-ban megkezdték az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett első vakcina tesztelését 45 önkéntes jelentkezőn. Mindannyian 18 és 55 év közöttiek és egészségesek. A kísérletek körülbelül hat hétig tartanak.

2020. március 17. Eléri az ötven főt a Magyarországon diagnosztizált fertőzöttek száma, a statisztikák szerint két gyógyult beteg is van hazánkban. Világviszonylatban meghaladja a 200 ezres esetszámot a COVID-19. Olaszországban negatív rekordot dönt a mortalitás, egy nap alatt 345 halottat regisztrálnak. Európa lett a vírus új epicentruma, az adatok a kínai számokat is felülmúlják. A kontinens minden országában van koronavírusos megbetegedés.

2020. március 18. Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági intézkedéseket jelentett be, melyek egy része az adósoknak jelent fontos könnyítést (mind a vállalati, mind a lakossági szektorban), másik része pedig a járvány által leginkább sújtott ágazatokat célozza. A szakszervezetek újabb egészségügyi megszorításokat sürgetnek, ezekre azonban nem kerül sor. Olaszországban egy nap alatt 475-en haltak meg koronavírusban, ezzel csaknem háromezerre emelkedett a halálos áldozatok száma. Az olasz Egészségügyi Szolgálat adatai szerint az elhunyt érintettek átlagéletkora 79,5 év, 70 százalékuk férfi.

2020. március 19. Már kilencezren haltak meg koronavírus-fertőzésben világszerte, az Amerikai Egyesült Államok felfüggeszti a vízumkiadást a koronavírus terjedése miatt. Az olasz hadsereg szállítja el a holttesteket Bergamoból más településekre, mert a koronavírustól leginkább sújtott olasz városban a krematórium nem bírja a terhelést.

2020. március 20. Egy 13 éves budapesti diák koronavírustesztje is pozitív lett. Eddig hárman haltak meg Magyarországon a fertőzésben, Olaszországban egy nap alatt 600-an. Kijárási korlátozásokat rendeltek el Bajorországban, először tartott tájékoztatót virtuálisan az Operatív Törzs.

2020. március 23. A taxisok után további 81 480 kisvállalkozónak ad június 30-áig mentességet a kormány a kata átalányadó-fizetési kötelezettsége alól a koronavírus-járvány miatt. Ide tartozik a fodrászat, a szépségápolás, a festés, az üvegezés, a villanyszerelés, az egyéb humán-egészségügyi ellátás, az előadó-művészet, a víz-, gáz-, fűtésszerelés, az épületasztalosság, a járóbeteg-ellátás, a padló- és falburkolás, a testedzési szolgáltatás és egyéb sporttevékenység, valamint az idősek és a fogyatékossággal élők ellátása is.

2020. március 24. Felfüggesztették a végrehajtásokat és kilakoltatásokat a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idejére. Az eljárások a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon folytatódnak. A veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbodik a gyermek gondozására, nevelésére nyújtott egészségbiztosítási és családtámogatási ellátásokra való jogosultság. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése szerint a 2020-as nyári olimpiai játékokat egy évvel elhalasztják.

2020. március 25. Veszélyhelyzet idején tilos hydroxychloroquine-sulfate hatóanyagot, valamint ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyszert és gyógyszergyártás köztes termékét Magyarországról kereskedelmi forgalomban kivinni. Ezt az alapanyagot olyan gyógyszer előállítására használják, amelyet a koronavírus-betegek kezelése során is alkalmaznak már több országban is. Magyarország a világ egyik legnagyobb exportőre ennek az alapanyagnak.

2020. március 26. Elérte a 472 076-ot az új típusú koronavírussal a járvány kezdete óta összesen megfertőzöttek száma csütörtök reggelre. A Covid-19 nevű betegségben eddig 21 308-an vesztették életüket, és 114 870-en gyógyultak meg. Olaszországban egy nap alatt 6153-nal nőtt a betegek száma, és újabb 662 áldozata volt a koronavírusnak. Az Amerikai Egyesült Államokban szerdán 233 ember halt meg koronavírus-fertőzés miatt, ahol ez a járvány kitörése óta a legtöbb halálos áldozat egy nap alatt. Felépült a koronavírus-fertőzésből egy 97 éves nő Dél-Koreában.

2020. március 27. Világszerte 532 ezer fölé emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma, több mint 24 ezren vesztették életüket, és 122 ezer fölé nőtt a gyógyultak száma. A magyar kormány március 28-tól kijárási korlátozást vezet be Magyarország egész területére. A lakóhely két héten keresztül csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából hagyható el.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.