Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

Természetvédelmi oltalom védi a Corvinus budai területén lévő arborétumot

Újbuda   |   2015, május 22 - 12:01Nyomtatóbarát változatSend by email

Korábban is voltak konkrét tervek a Villányi és a Ménesi út közötti terület értékesítésére, illetve az intézmény Gödöllővel való egybeolvasztására. A területre azonban nem lehet építkezni, mivel természetvédelmi oltalom alatt ál.

A Kertészeti eladása nem először merült fel. Már 2002-ben is voltak konkrét tervek a Villányi és a Ménesi út közötti terület értékesítésére, illetve az intézmény Gödöllővel való egybeolvasztására. Az akkori szándék azonban megbukott a váratlanul nagy erejű tiltakozó felbuzduláson. Az egyetem tanárai és hallgatói élőláncot szerveztek, és a nagyobb botrány elkerülésére a kormányzat elállt a tervektől, pedig akkoriban még nem egyéb célokra, hanem egyetemfejlesztésre – többek között a gödöllői Szent István Egyetem fejlesztésére – fordították volna a pénzt.

A campus területén található a 7,5 hektáros Budai Arborétum, amelynek legrégebbi részét még 1893-ban alapították. Ez a park volt a főváros első, és az egyetlen máig is létező, kertészeti oktatásra használt területe. Az arborétum lényegében egy őspark, a fák egy része száz évnél idősebb, mint a mamutfenyők három példánya.

Az arborétum 1975 óta, tehát negyven éve fővárosi jelentőségű természetvédelmi terület. A besorolása miatt jelenleg új épületeket felhúzni nem lehetne az egyetem területén. Az ügyben megkérdeztük a Fővárosi Önkormányzatot, de arra nem kaptunk választ, hogy a terület eladása esetén ez a szabályozás hogyan változna meg. Azért is vicces, hogy megpróbálják eladni, mert az elmúlt években több száz millió forintnyi uniós fejlesztési pénzt öltek a budai campus épületeibe. Az Orbán-kormány idején 163 millió forintos támogatást kapott a növénykert.

index.hu