Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Természetvédelmi Terület

Fejlesztések a Sas-hegyen  

Természetvédelmi kezelések mellett, lakossági igények figyelembevételével kezdett fejlesztésbe a Sas-hegy lábánál a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

Kiterjesztené Kőérberek védett területét az önkormányzat  

A XI. kerületi Kőérberki szikes rét Természetvédelmi Terület mellett található összefüggő területegység védetté nyilvánításáról indult egyeztetés az újbudai és a fővárosi önkormányzat között. A Péterhegyi út, a Dobogó út, a Balatoni út és az Őrmezei út által határolt terület több mint fele, összesen mintegy 140 ezer négyzetméter Újbuda Önkormányzatának tulajdona.

Gellért-hegy: Újbuda gyöngyszeme a főváros szívében  

A Gellért-hegyet elsősorban a Citadellával, a panorámával és a Szabadság szoborral azonosítják. Kevésbé ismert, hogy a főváros szívében elnyúló domb történelme, növényzete és állatvilága is egyedülállóan érdekes.

Sas-hegy, Sas-hegy, de csodás  

Az elkövetkező években – külső pénzügyi források hiányában – elsősorban az újbudaiak tehetnek sokat a Sas-hegy szépségének megőrzéséért.

Miért lett védett terület a Sas-hegy és környéke?  

A néhai borkultúrájáról híres újbudai Sas-hegyet természeti adottságain és környezetén kívül élő világa teszi kiemelkedővé, Európa-szerte híressé. Folytatjuk a városrész északi részén található zöldövezetről szóló cikksorozatunkat, melyben ezúttal a terület földrajzi adottságairól, valamint az ebből fakadó előnyökről, illetve a kerület folyamatos fejlődéséből adódó hátrányokról lesz szó.

Szent István-szegfű vagy pukkanó dudafürt  

Szent István-szegfű vagy pukkanó dudafürt

Újbuda Önkormányzatának képviselő-testülete június 19-i ülésén úgy döntött, hogy létrehozza a Sas-hegy Munkacsoportot a hegyen lévő természetvédelmi terület hosszú távú fennmaradásának biztosításáért. A munkacsoport most egy grafikai pályázatot tett közzé a kerület honlapján, a pályaműveket augusztus 22-éig várják. Erről kérdeztük Gajárszki Áron környezetvédelmi tanácsnokot, a munkacsoport vezetőjét.

Egy napra látogatható lesz a Sas-hegy  

Egy napra látogatható lesz a Sas-hegy

Idén is lesz Föld napi Sas-hegyi túra. Csütörtökön erre az alkalomra nyitják meg az újbudaiak előtt az egyébként év közben lezárt és természetvédelmi oltalom alatt álló Sas-hegyet.