– A legendának az a része igaz, hogy a börtön előtt nem tudott angolul. Anyám vitte be a nyelvkönyvet és a szótárat, ezek segítségével kezdett el angol szövegeket fordítani – emlékezett vissza Göncz Árpád fordítói karrierjének kezdetére lánya, Göncz Kinga, aki szerint abban az időben nagy volt a nyüzsgés a börtön fordítóirodáján. A kommunista vezetők ugyanis nem tudtak angolul, ezért a nyugati híranyagokat, külpolitikai elemzéseket a börtönben ülő értelmiségiekkel fordíttatták le. Azért velük, mert így biztosak lehettek benne, hogy a rácsok mögül nem fognak kiszivárogni azok a bizalmas információk, amelyeket el akartak titkolni az emberek elől. – Az a furcsa helyzet állt elő, hogy amikor apám kijött a börtönből, sokkal tájékozottabb volt, mint bárki a kinti világban, mert első kézből tájékozódhatott a legfrissebb hírekről – tette hozzá az egykori miniszter.
Horváth Csaba irodalomtörténész arról beszélt, hogy akkoriban Huxley-től Goldingig hirtelen sok, addig ki nem adott fontos művet jelentettek meg, amit a rezsim konszolidációja tett lehetővé: a rendszer ezzel kívánta legitimálni magát. Az elnyomott értelmiségnek azonban nem csupa szívjóságból adtak munkát. – Ennek volt egy domesztikáló jellege: aki otthon olvas, az nem lövöldöz. Másrészt, aki műfordít, az otthon ül, és nem az egyetemistáknak beszél gyanús dolgokat – fogalmazott az irodalomtörténész, aki szerint ez a hatalmi igény szerencsés együttállást mutatott a másik oldal azon igényével, hogy még mindig jobb fordítani, mint árkot ásni.
Göncz Árpád műfordítóként is nagyon ügyelt arra, hogy minél tökéletesebb magyar szöveget hozzon létre, az irodalomtörténészek szerint minden fordítása gördülékeny és befogadható az olvasó számára. – Dosztojevszkij, Marquez vagy Tolkien regényeinek magas élvezeti értéke a magyar közönség körében a fordítók bravúros munkájának is köszönhető – tette hozzá Horváth Csaba.
T. D.
